JOBB ÉJSZAKAI FOTÓS LESZ A PIXEL 6, ÉS EGYÉB FEJLESZTÉSEKET IS HOZ A GOOGLE FRISSÍTÉSE

Ismét befutott egy Pixel „funkciócsomag”, ami biztosítja a Health Connect funkciót, javít a kamerán, jobb összhangot teremt a Google különböző eszközi között, és így tovább.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2023. márc. 17. 12:33
Jobb éjszakai fotós lesz a Pixel 6, és egyéb fejlesztéseket is hoz a Google frissítése

A Google már azon dolgozik, hogy az Android 14 minél előbb elkészülhessen, és egyelőre elég jól halad az operációs rendszer fejlesztésével. Azonban ettől függetlenül még az Android 13-ba is adagolja a friss funkciókat a Pixel Feature Drop csomagok révén, melyből most egy újabb érkezett, és ennek a tartalmával ismerkedhetünk most meg.

A Pixel eszközök érdekeit szokta elsődlegesen nézni a Google ezeknél a frissítéseknél, és most a Pixel 6 és 6 Pro esetében például egyedi fejlesztés is terítékre került. A vállalat dolgozott az éjszakai fotós módon (Night Sight), és ennek köszönhetően élvezetesebb lesz használni a korábbi csúcsmodellek kameráját gyenge fényviszonyok között. A sebesség és a pontosság is javult, szóval hamarabb be tudja majd állítani az élességet, és előbb elkészülnek a felvételek. A Google a képalkotás algoritmusát dolgozta át úgy, hogy hatékonyabb legyen az első Tensor chipes eszközökön.

Galéria megnyitása

A Magic Eraser nevű funkció, ami a gépi tanulást használva nagyon ügyesen képes eltüntetni a fotókról oda nem illő dolgokat, például a családi képek hátterében járkáló ismeretlen embereket. Ezt a funkciót korábban csak a legújabb Pixelek tudták használni, de most a Pixel Feature Drop csomag részeként a technológia hozzáférhető lesz a Google Fotók alkalmazásban minden támogatott Pixel készülék számára. Szóval a Pixel 4a-ig visszamenőleg minden eszközre.

Galéria megnyitása

Az Egyesült Államokban lesz először bevetve, de később más területeken is megjelenhet majd a Direct My Call funkció, ami szintén az összes támogatott Pixelre elérhető lesz. Ez a lehetőség arra szolgál majd, hogy a telefonos ügyfélszolgálatok esetén az emberek gördülékenyebben tudják intézni az ügyeiket. A mobilok ki fogják hozni egy listában, hogy melyik menüponthoz mit kell megnyomni, sőt mi több, nem is kell a tárcsázóval szöszölni, hanem csak felhozza majd számozva az opciókat a mobil.

Galéria megnyitása

Bevezetésre kerül a mostani frissítéssel a Health Connect felület. Itt egy helyen lehet majd elérni minden egészségügyi applikációt, és egységesen kezelhető majd ezeknek az engedélye. A fitnesz adatok menedzselését is leegyszerűsítheti majd a Health Connect, itt lehet azt is látni, hogy mely appok mit figyelnek, így elkerülhető, hogy egyszerre három különböző szoftver logolja a lépésszámot. Az új felület keretei között az adatok meg lesznek osztva a programok között.

Galéria megnyitása

Nagyobb lesz az összhang a Pixel és a Nest eszközök között, a Pixel okostelefonokon már láthatóvá válik az, hogy a kapcsolódó eszközökön éppen milyen timer vagy ébresztő van beállítva. Így amikor a konyhában az ember elindít egy visszaszámlálást például a hús sütéséhez kapcsolódóan, akkor azt a mobil lezárt képernyőjén is lehet majd látni. Tehát amikor eltávolodik a konyhától, akkor is biztosan tudni fogja, mikor jár le az időzítő. Ugyanígy a Pixel Watch okosórán felvett visszaszámláló vagy ébresztő is követhető lesz az okostelefonon.

Galéria megnyitása

Már volt arról szó, hogy a Pixel okosóra kap esésfelismerést, és ezzel a frissítéscsomaggal válik ez elérhetővé a felhasználók számára. Innentől az eszköz képes lesz az érzékelni, ha balesetezett vagy elesett a viselője, és nagy bajban lehet, mert egyáltalán nem is mozdul. Már az Apple hibáiból tanulva tudta itt a Google bevezetni ezt a funkciót, így több szintű védelem lesz arra, hogy ne indítson téves segélykéréseket az eszköz. Részletesebben egy korábbi hírben külön foglalkoztunk ezzel a fejlesztéssel.

Galéria megnyitása

Az esésérzékelés most még nem lesz minden országban elérhető, és ez függ majd attól is, hogy milyen szolgáltatónál van az ember. Fontos az is, hogy a 4G LTE támogatás híján levő Pixel Watch modellek csak akkor tudnak majd segélyhívást indítani, ha a mobiltelefon kapcsolódási közelségben van a készülékhez.

A Pixel Feature Drop részeként a Google kiterjeszti a digitális slusszkulcs funkciót az UWB technológiát kihasználva. A támogatott BWM modelleket innentől már minden gond nélkül lehetőség lesz nyitni a Pixel 6 Pro vagy Pixel 7 Pro okostelefonokkal. Az alapváltozatokban nincs meg az UWB támogatás, ezért nem érintettek. A Fast Pair simábban fog menni a Pixel Buds és minden Fast Pair támogatást élvező fülhallgatóval, a Chromebookok esetén is.

Bővült az Emoji Kitchen kínálata, még több hangulatjelet tudnak majd kombinálni a felhasználók a továbbiakban. Még néhány egyéb apróságot is ki lehet majd szúrni bizonyos régiókban, például a fejlett hívásvárakoztatás elérhető lesz már Japánban is Kanada, Ausztrália és az USA mellett, továbbá már több eSIM profilt is kezelhetnek a mobilok a szolgáltatók függvényében.

A Google a Pixel 4a modelltől minden készülékre kiadja az új funkciócsomagot. Persze néhány újítás csak kiemelt modelleknél lesz majd meg, de összességében azért sok fejlesztés akad itt ahhoz képest, hogy ez csak egy időközi frissítés, és már eleve nem erre fókuszál mostanra a Google.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére