A Fitnesz alkalmazás az első beszámolók szerint nagyobb változáson esett át most, mint az elmúlt években bármikor a 2014-es megjelenése óta. A program ráncfelvarrásakor a vállalat összedolgozott az AHA (American Heart Association) és a WHO (World Health Organization) szakembereivel annak érdekében, hogy hatékonyabban tudjon segíteni az embereknek az egészségük megőrzésében.

Galéria megnyitása

Az első és legfontosabb változás, hogy az átalakítást követően már nem a lépéseket fogja elsődlegesen számolni a program, nem ehhez fog kapcsolódni a meghatározott napi cél. A vállalat szerint nem ideális az, hogy csak lépésekkel lehet elérni a napi mozgáscélt, mivel sokféle edzésforma van, ami jót tesz az egészségnek, de a lépésszámlással nem lehet megfelelően mérni. Ettől kezdve testmozgással eltöltött percekben lesz megadható a napi cél, legalábbis részben, mert már kettő mérőszámot kell figyelemmel kísérni. Bevezetésre kerül egy új érték, a „Heart Points”, ami már abból fog összejönni, hogy milyen típusú mozgásokat végez az ember, mennyire intenzíven edz, és így tovább – ha van pulzusmérő, akkor annak az adataival is kalkulál. A Heart Points tehát összetettebb formula alapján lesz meghatározva, de éppen ezért valósabb képet festhet arról, hogy a felhasználó mennyire fitt, mint a lépésszám vagy akár a mozgással töltött idő alapján. Az új napi célokat a Google az AHA és a WHO ajánlásainak mentén hozta létre.

Az új grafikus felhasználói felület az eddigitől eltérően sötétkék és zöld színű lett. Amíg nem teljesíti a napi céljait a szerkezet tulajdonosa, addig a folyamatjelzők gyűrű alakban mennek körbe a profilképe körül, ha viszont elérte a szükséges aktivitási időt vagy Heart Points mutatót, akkor nyolc, illetve négyszögre vált a „mutató”. Az alapértelmezett célok 75 percben és 10 Heart Pointsban lettek meghatározva, de ezeket tetszés szerint fentebb lehet tolni. Mindenképpen el kell azt mondani a friss applikáció kapcsán, hogy a megtett táv, a lépésszám és az elégetett kalória továbbra is része az információs adatbázisnak, a jövőben is jegyzi ezeket a dolgokat a Google Fitnesz, csak már kevésbé lesznek hangsúlyosak, mint korábban. Nincs már kiemelt jelentősége a lépésszámnak ettől kezdve.

Galéria megnyitása

Végül arra is ki kell térni, hogy a Google programozói a Wear OS-en futó applikáció grafikus felületét is megváltoztatták, hozzáigazították az új alkalmazás dizájnjához. A folyamatban levő mozgásokat ugyanúgy ábrázolja majd az okosóra, mint a mobilos Google Fitnesz applikáció, csak ebben az esetben már az aktuális teljesítményadatok szerepelnek a középpontban jól olvashatóan. A módosításoktól azt reméli a Google, hogy a szolgáltatásra már nemcsak egy adatközpontként tekintenek majd az emberek, hanem motiváltabbá válnak ennek köszönhetően, és jobban fognak hajtani a friss célok eléréséért.

A megújult Google Fitnesz és a Wear OS felület egyébként egy újabb jele lehet annak, hogy a Google jó eséllyel saját karórát mutathat be az idei évben. A vállalat okosórája a vélekedések szerint a Pixel termékcsalád tagjaként léphet majd a színre, és egy teljesen friss hardveres alap kerülhet bele a Qualcomm révén.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

5 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2018. aug. 28. 14:47
#2

Nálam ez az átdolgozás annyira volt elég, hogy a telefonon már nem számolja a megtett lépéseket. Szóval én ezzel a verzióval búcsúzok is a cucctól sajnos. Pedig eddig remek volt.

Busterftw
Busterftw
2018. aug. 29. 10:31

Mondjuk adnak ra racionalis magyarazatot, miert nem jo a lepesszam a fittseg es a teljesitmeny meresere:
"Az első és legfontosabb változás, hogy az átalakítást követően már nem a lépéseket fogja elsődlegesen számolni a program, nem ehhez fog kapcsolódni a meghatározott napi cél. A vállalat szerint nem ideális az, hogy csak lépésekkel lehet elérni a napi mozgáscélt, mivel sokféle edzésforma van, ami jót tesz az egészségnek, de a lépésszámlással nem lehet megfelelően mérni. Ettől kezdve testmozgással eltöltött percekben lesz megadható a napi cél, legalábbis részben, mert már kettő mérőszámot kell figyelemmel kísérni. Bevezetésre kerül egy új érték, a „Heart Points”, ami már abból fog összejönni, hogy milyen típusú mozgásokat végez az ember, mennyire intenzíven edz, és így tovább – ha van pulzusmérő, akkor annak az adataival is kalkulál. A Heart Points tehát összetettebb formula alapján lesz meghatározva, de éppen ezért valósabb képet festhet arról, hogy a felhasználó mennyire fitt, mint a lépésszám vagy akár a mozgással töltött idő alapján."

Napi 5ezer lepest megtenni barki megcsinalja. Elmesz a boltba, elmesz a buszmegalloig, onnan meloba, vissza a buszmegalloig, ide-mesz oda mesz. Hiaba van meg az x ezer lepes, mint napi cel, nem edzettel semmit.
Ez csak fals remeny sok embernek.

LaVi91
LaVi91
2018. aug. 23. 20:08
#1

Ühüm..
Nem tudom mi köze vagy hogy lehet közös nevezőre hozni a megtett lépéseket vagy (távolságot ami szerintem nem éppen pontos) vagy az mozgás típusát a pulzussal.
Mi alapján számolja azt, vagy miből jön ki x eredmény?
Mivel az emberiségnek nem éppen egységes a pulzusa akár beteg akár nem. Rengeteg minden befolyásolja ezt ugye. A nehezebb embereknek ugye nagyobb tömeget kell megmozgatnia vagy nagyobb érőkifejtéssel jár (gondolom én) ami miatt a terhelési mutató nem éppen vonható össze olyannal aki csak 55kg.
Na most nézzük az én példámat, marékszámra szedtem a gyógyszereket 14 hónappal ezelőtt (nem éppen csak az állandó 150+ (nyugalmi) pulzusom miatt) amit nem tudtak semmivel sem lejjebb tornászni. Abból vajon mit számol ki? Mert az átlag valljuk be nem ez.
Én 50m után nem kaptam levegőt. Azt hogy adja össze?
Volt egy szívcserém 1 éve.. Igaz azóta a pulzusom 80-110 közt van, Ha épp hegyet mászok 113. Ha itthon vagyok 95 ha lépcsőzök egész nap 80-90 közt van, meló /sétálgatás bicajozás közben nincsenek akkora különbségek nekem, hogy abból tudna ez valamit mondani nekem..
Mert hiába van meg nekem napi 20k+ lépészszám, van amikor egy nagyobb séta után van ez meg 1-2 óra alatt van amikor egész nap meló közben járom az emeleteket, és nincs meg a 10k.
Az elégetett kalóriát miből számolja,súly, mozgás típus, erőlködés? Mert van az a tipusó mozgás ahol az ember ledob egy olyan értéket 1-2 óra alatt gondolom, amit másnap közel nem tudja teljesíteni egész nap.
Tudom, ezek nem éppen mérvadó dolgok, nem lehet ebből pontos dolgokat levonni, de nem értem az összefüggéseket a szívritmus, lépésszám, mozgás között, holott minden embernél minden másképp működik.
Bocs ha kicsit hosszú lett vagy nem éppen értelmezhető, de vannak bajok nálam :/ :)

Busterftw
Busterftw
2018. aug. 24. 12:32

A fitnesz app nem szamol semmit, csak biztosit egy feluletet ahol megnezheted pontosabban az adatokat. A fintesz ora/ov/karkoto az ami kulonbozo szenzorokkal, vernyomas merovel, pulzus merovel stb monitoroz teged.

Nyilvan vannak dolgok amiket atlagol, BMI stb. Az emberek 97%-a hasonloan "mukodik", rajuk ervenyesek a kulonbozo elettani es biologiai "szabalyok". Mondjuk az, hogyha tobb kaloriat viszel be mint amennyit elfogyasztasz, az testomeg gyarapodasal jar(zsir). Aztan van aki pizzan el es ez nem kovetkezik be.

Ezek a fitesz merok/appok arra jok, hogy adjanak egy tampontot, kiindulasi adatokkal (meg ha nem is precizen), majd ezekbol kiindulva latod fogytal vagy nem. Mukodik az adott etrend/sport vagy nem.

Vissza az oldal tetejére