A Sony azon gyártók közé tartozik, aki szebb napokat is megéltek a mobilpiacon; a cégnek az utóbbi években visszafordíthatatlanul csökkent a forgalma. A japán alakulat kicsit hasonló utat jár be, mint az egykori nagy riválisa, a HTC, csak éppenséggel az ő esetében a mobiltelefonos részleg nem olyan meghatározó, mint a tajvani vállalatnál.

A Sony Mobile már régóta nem tud bekerülni még az első 10 gyártó közé sem az okostelefonok tekintetében, és minden évben rohamosan csökken a forgalma, annak ellenére, hogy egyébként egészen korrekt készülékeket mutat be. Például azok a vásárlók, akik valamilyen kisebb kivitelű csúcsmobilt szeretnének vásárolni 2018-ban, szinte csak a Sonyhoz fordulhatnak. (Márpedig mindig azt lehet látni, hogy lenne igény ilyen konstrukcióra, mégsem pörög az Xperia XZ2 Compact piaca.) Azt viszont meg kell jegyezni, hogy a cég érezhetően kevesebb modellel szolgál, és ezeket próbálja szélesebb ársávban pozícionálni több-kevesebb (inkább kevesebb) sikerrel. Pedig a Sony az Android 9.0 frissítések terjesztésében is az élbolyban van, ráadásul elsőként mutatott be okostelefont az Android Pie operációs rendszerrel. Szóval azt sem lehet mondani, hogy a szoftveres oldalon gyengén szerepelne.

Galéria megnyitása

Mindezek ellenére 2017-ben a Sony Mobile komplett forgalma kimerült mindössze 13,5 millió értékesített eszközben, az idei évet pedig jelen állás szerint ennél is sokkal rosszabb eredménnyel fogja zárni. A vállalat előzetesen abban reménykedett, hogy 2018-ban azért még nagyjából 10 millió Xperia fogy majd, de a borzalmas negyedéves adatokat látva, év közben módosította az előrejelzését a cég, és már 30 százalékkal kisebb forgalmat vár.

A japánok összességében a harmadik negyedében igazán jól szerepeltek , viszont az okostelefonok divíziója újabb mélypontra ért, miután csak 1,6 millió Xperia talált új gazdára.

Ezeket a tényezőket figyelembe véve igazából aligha lehet azon meglepődni, hogy a Sony Mobile égisze alatt elbocsátásokat helyezett kilátásba a vállalat. A cél az, hogy a kiadásokat nagyjából a felére redukálja. Ennek keretében az érintett részleg főhadiszállásán – ami egyébként nem Japánban, hanem Svédországban található – dolgozó munkavállalóknak nagyjából a negyedétől megvál majd a Sony. A Lundban található központban jelentések szerint nagyjából 1200 embert foglalkoztat a cég, de ebből csak 800 kötődik a Sony Mobile-hoz, a többiek más divízióktól vannak ide kihelyezve, és őket nem érinti a mostani döntés. Tehát nagyjából 200 fős leépítéssel lehet számolni, amit fokozatosan hajt végre a vállalat 2019 márciusáig.

Arról nem esett szó, hogy a Sony a fejlesztések terén tervez-e megszorításokat, de talán egy jobban átgondolt termékpalettával is jobban tudna érvényesülni. A vállalat például évente kettő csúcsszériát is szokott indítani – ilyen volt idén az Xperia XZ2 és az Xperia XZ3 –, pedig a kisebb gyártók körében ilyen nem jellemző. Az alsóbb árkategóriákban viszont már szinte egyáltalán nem aktív, azonban egy jól eltalált középkategóriás konstrukció sokat tud hozni a konyhára, ezt több gyártónál is láttuk már (a Samsungot sem elsősorban a csúcsgépek húzzák a darabszám tekintetében, hanem a költséghatékonyabb megoldások).

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

5 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
tanulo01
tanulo01
2019. jan. 14. 20:35
#2

Borzalmas olvasni..
Az 1 éves divat csúszásai eltörpülnek a marketing hiánya mellett szerintem...
Most egy Z3 compactot nyüstölök, előtte meg egy Z1 compactom volt, és teljesen meg voltam/vagyok elégedve.
A Z3, idén lesz 5 éves konstrukció (atya ég..) és még mindig nem kell szégyenkeznem társaságban vele mint kamera, mint tudás tekintetében, csak nem akarom elhinni hogy a messenger, fészbuk, és kommersz app frissítések után elfogy a vas és belassul, úgy hogy minden egyéb program hibátlanul működik.
Mindenesetre drukkolok nekik hogy a február végén (?) megjelenő új egykameranemkamera szériával megfogják a zembereket.

FELULET
FELULET
2018. dec. 13. 13:00
#1

Várható lépés volt. Mesze vannak a csúcs készüléktől, de az egyik legdrágábbak a piacon. Ki gondolta volna, hogy ez nem tartható fenn hosszútávon...
jah.. bárki aki rendelkezik gazdasági ismeretekkel...

Igazából teljesen mind1 mit csinálnak, termék paletta semmit nem változtat... egy 30-40%-os árvágás kéne, és máris versenyképeske lennének, de azt nem fogják meglépni, így szép csöndben oda kerülnek ahova valóak...

s7abo
s7abo
2018. dec. 15. 13:06

Az ár/érték utoljára az Xperia SP esetében volt eltalálva. De azt meg szexuáltak normálisan frissíteni.
Plusz, ami szerintem egy elég hosszú szeg a koporsójukba, az a kamera. Sajnos manapság az az egyik fő szempont a mobilokban, pláne a csúcskategóriában. A Sony meg ott rendszeresen elvérzik. Egyszerűen nem tudnak igazán jó szoftvert írni a saját érzékelőikre. És ez már évek óta trend.

Vissza az oldal tetejére