Shop menü

JELENTŐS FRISSÍTÉST KAPOTT AZ ANDROID AUTO

A Google gépjárműves rendszere jobban használható és személyesebb lesz, hogy élménnyé tegye a közlekedést.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Jelentős frissítést kapott az Android Auto

Az Android az okostelefonok szerves részévé vált mostanra, ez van jelen a legtöbb új mobilon, és a Google-nek az a feltett szándéka, hogy az Android Autóval is hasonló népszerűséget érjen el. A vállalat szeretné, ha minél több ember használná ki a mindennapok során a fejlesztését a személygépjárművekben.

Nagyon sok új autóban számít már szinte alapfelszereltségnek az Android Auto, és most a vállalat egy átfogó, több területre kiterjedő frissítéssel szeretné még vonzóbbá tenni ennek az alkalmazását. Az új kiadása a rendszernek egy megújult alkalmazásindító felületet kapott, amely lehetővé teszi a támogatott applikációknak az egyszerű elérését. Mindössze néhány érintéssel elő lehet venni a leggyakrabban használt, kedvelt programokat, ugyanis olyan sorrendben jelenhetnek majd meg az appok indítására szolgáló ikonok, amilyen sűrűn használatba vannak véve a szoftverek. Pillanatok alatt elérhető így a zenehallgatásra használatos alkalmazás, vagy lehet azonnal üzenetet diktálni és küldeni.

Galéria megnyitása

Különleges újítás itt, hogy a programok már képesek lesznek a digitális asszisztens szolgáltatás kihasználásával jelentéseket adni. Azok az applikációk lesznek összefűződve ilyen formán a Google Assistanttal, melyeknek a parancsikonján ott virít egy pici Assistant jelölés a jobb alsó sarkában. Azok a programok, amik rendelkeznek a jelvénnyel, kényelmesen tudják majd hangosan informálni a legfontosabb dolgokról a sofőrt. A Naptár elregéli a napi bejegyzéseket, az időjárás applikációja pedig előrejelzéssel szolgál az utazás megkezdésekor. Akár a híreket is fel tudja majd olvasni a Google Assistant, és az emlékeztetőket is át tudja majd adni. Itt az a lényeg, hogy a szükséges infókat biztonságosan átadja a rendszer, nem kell levennie az útról a szemét a vezetőnek.

Galéria megnyitása

Korábban az Android Auto nem tudta azt megjegyezni, hogy hol tartott a rendszer egy-egy zene lejátszása közben, de mostantól már ez sem jelent problémát. Ez a kényelmi újítás nem annyira a zenéknél fontos, mint inkább a beszélgetős műsoroknál. Abbahagyta reggel munkába menet a kedvenc podcast adását? Nincs semmi gond, este a hazafelé vezető úton ugyanonnan tudja hallgatni tovább. Ez a lehetőség élni fog szinte minden olyan programnál, ami az Android Autóval használható és médiával kapcsolatos.

Galéria megnyitása

Mivel a járművekben a navigálás kell a legtöbbször, ezért az Android Auto a navigációs programokat részesíti előnyben. Többféle navigációs szolgáltatást is támogat a rendszer, így a felhasználó azt választhatja, amit preferál egyébként is. Plusz ha az autó tulajdonosa úgy csatlakoztatja a mobilját, hogy azon már ott van a kész útvonalterv, akkor azt automatikusan átveszi a fedélzeti számítógép, és indulhat is a navigálás.

Galéria megnyitása

A zenelejátszás pedig mindig elérhető lesz, ha nincsen éppen az előtérben, akkor a jármű kijelzőjének az alján fognak megjelenni a kezeléshez szükséges szoftveres gombok. Egy pillanat alatt meg is lehet nyitni az alkalmazást, de a zeneváltáshoz vagy a lejátszás szüneteltetéséhez erre sincs szükség. Az értesítések pedig szintén azonnal elérhetőek az alsó sávról, és a Google Assistant kihasználásával lehet is azonnal válaszolni ezekre, például indítható hangutasítással hívás vagy lehet üzenetet diktálni. A lényeg itt, hogy egy pillanatra sem kell elengedni a kormányt – már amennyiben van dedikált gombja a mikrofonnak.

Galéria megnyitása

Végül arra is kitért a Google, hogy az Andoid Auto végre támogatni fogja a szélesebb képarányú paneleket is. Egyre több gyártó szereli fel széles, akár több panelből összeilleszkedő kijelzőkkel az autóját, és ezzel a keresőóriás is tisztában van, ezért próbál alkalmazkodni a trendhez. És szerencsére itt nem csupán arról lesz szó, hogy minden szélesebb helyen fog kirajzolódni, hanem egyszerre több információ lehet majd az előtérben. Az alkalmazásindító mellett például nagyban szerepelhet az óra, és megjelenhet a kanyarról kanyarra navigálást biztosító leírás, ami mindig a következő lépést jelzi a vezetés során.

Galéria megnyitása

Az Android Auto nagy frissítése fokozatosan fog eljutni az eszközökre. Néhány hétig biztosan eltart majd, mire mindenkihez eljut ez. Fontos, hogy a kliens applikáció nem fog frissülni, nem ezen múlik az újítások megjelenése. És az Android Auto appra lassan nem is lesz szükség, mert a Google beépíti ezt az Assistant szolgáltatás vezető módjába.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére