A Google talán már ebben a hónapban kiadja majd az első fejlesztői előzetesét az Android 12 operációs rendszernek, de attól függetlenül, hogy ez még nem jelent meg, már hetek óta szállingóznak az információk az újdonsággal kapcsolatban (1, 2). Ezúttal az XDA Developers számolt be több dologról is.
Ami kevésbé izgalmas az új információk közül, az az, hogy az Android 12-nek a belső fejlesztői kódneve a Snow Cone, vagyis Jégkása lett. A Google az Android 9.0-ig ezeket a neveket a köztudatba is átültette, viszont az Android 10 óta már ezeket tényleg csak belső használatra találja ki, és nem fordít erre különösebb energiát. Valószínűleg a továbbiakban nem is igazán fogunk erről többet hallani, szóval már csak egy érdekesség ez.
A funkciókat érintő új információk közül az első, amit ki lehet emelni, hogy a Google dolgozik egy intelligens automatikus képernyőforgatás nevű megoldáson. Erről túl sokat nem lehet tudni, de valószínűleg egy gépi tanulással társított fejlesztésről lesz szó, ami megoldás jelent majd az egyszerű automatikus elforgatás jelentette zavaró pillanatokra. A szoftver képes lehet arra, hogy eldöntse, mikor szeretné az ember valóban döntve használni a telefonját, és mikor csinál teljesen mást, például csak éppen lefeküdt az ágyba a mobillal a kezében.
Várhatóan bevetésre kerül egy játékosoknak szánt üzemmód is, ami „GameManager service” címen fut az Android 12-ben. Ez a leírása alapján képes lesz bizony funkcióknak, beállításoknak a kezelésére a játékos időtöltések alkalmával. Egyelőre konkrétumokat nem lehet ennek kapcsán sem tudni, de a Google biztosan arra a trendre szeretne ezzel reagálni, hogy már lassan minden cégnek az egyedi grafikus felülete nyújt valamilyen játékos módot.
Még a gamereknek lehet érdekes, hogy a Bluetooth API frissülni fog, és már lehetőséget nyújt majd arra, hogy érzékelje például a kapcsolódó kontrollereknek a töltöttségi szintjét mindenféle külső segítség nélkül. Képes lesz az előtt szólni, hogy a vezérlő lemerülni játék közben, így megkímélheti az ember a felesleges feszült helyzetektől.
Az Android 12-ben elvileg már a gyorskapcsolók között lesz majd egy olyan gomb is, amivel egy pillanat alatt lehet majd az éles fényeket csökkenteni. A Reduce Brightness és Reduce Bright Colors neveken felbukkanó lehetőség révén az emberek kímélhetik a szemüket rosszabb fényviszonyok között. Az új rendszer valószínűleg több fejlesztést is tartogat majd, amik a szemeknek a kényelmét fogják előtérbe helyezni.
A kép-a-képben üzemmódon is csiszolni fog a Google. Itt már egyszerűen lehet majd átméretezni a kicsi ablakba rakott tartalmat. Fontos az is, hogy a dupla koppintással pedig egyszerűen a legnagyobb méretűre lehet majd növelni a kisebb képfelületet, és ugyanígy vissza lehet majd zsugorítani is ezt. A buborékos értesítések már nem számítanak majd újdonságnak, de ezek kapcsán apró változtatás lesz, hogy egy kifinomultabb animációt fog használni a Google.
Az elmúlt hónapokban már az alsókategóriás okostelefonok is 6 colnál nagyobb kijelzőkkel kezdtek megjelenni. Emiatt minden eddiginél nagyobb igény lesz majd az egyszerű egykezes módra a fejlesztők szerint. Éppen ezért a Google úgy döntött, hogy létrehoz egy integrált egykezes módot, amit könnyen, gesztussal lehet majd bekapcsolni. És nagyjából a teljes felület 40-50 százalékára csökkenti majd a grafikus felület méretét.
Az Android 12 az eddigiek alapján sok kicsi fejlesztéssel szolgálhat majd a felhasználóknak, igazán nagy horderejű változás mostanáig nem került a figyelem középpontjába. De bízunk abban, hogy lesz majd azért jelentősebb újítása is az idei évre esedékes Android főverziónak.


































