Shop menü

ITT VANNAK A SAMSUNG KÖLTSÉGHATÉKONYABB TÁBLAGÉPEI, A GALAXY TAB S9 FE MODELLEK

Két méretben, középkategóriás teljesítménnyel és S Pen támogatással jöttek a készülékek, de még IP68 minősítést is kaptak.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Itt vannak a Samsung költséghatékonyabb táblagépei, a Galaxy Tab S9 FE modellek

A Samsung a Galaxy S23 FE mellett előhozakodott két „Fan Edition” táblagéppel is, és ezek meglehetősen jó ár-érték aránnyal szolgálnak majd. Még kedvezőbb árról indulnak, mint a mobil, bár azért azt is hozzá kell tenni, hogy a sebességben több kompromisszumot kell vállalnia a vásárlóknak.

A Galaxy Tab S9 FE 10,9 hüvelykes megjelenítővel lépett a színre, a Tab S9 FE+ változat pedig már 12,4 colos képátlóval rendelkezik. 2304 x 1440, illetve 2560 x 1600 képpontos felbontással rendelkeznek a készülékek, és LCD képernyő van ezúttal használatban, és nem OLED. Támogatott az S Pen használata is, és azt még ki kell emelni, hogy 90 Hz-es működésre képesek az eszközök, így jobb sebességérzetet fognak nyújtani.

Galéria megnyitása

A frissességgel szoftveres fronton nem lesz gond, az Android 13 operációs rendszer várja a vásárlókat az eszközökön, és a One UI 5.1.1 grafikus felhasználói felület is adott egy sor olyan fejlesztéssel, amik direkt a nagy képernyő kihasználását segítik. Adott az integrált Samsung DeX is, amivel külső képernyő nélkül is át lehet váltani asztali módba, és ilyenkor hatékonyabban lehet dolgozni a Galaxy Tab S9 FE táblagépeken. Billentyűzet is gond nélkül hozzácsapható a csomaghoz, hogy a produktivitást még tovább lehessen fokozni.

Galéria megnyitása

A Samsung a kamerarendszert átgondolta, direkt előre pakolt egy jobb 12 MPixeles egységet, ami támogatja majd egyebek mellett azt is, hogy a felhasználót mindig középre igazítja a videohívások során. Egy szélesebb látószögű optikát vett itt használatba a vállalat. A Galaxy Tab S9 FE+ hátára pedig két kamera is került, mind a kettő 8 megapixeles, és ezek a látószögben térnek el, van egy 120 fokoslátószögű társkamera is. A Galaxy Tab S9 FE pedig ez utóbbit nélkülözi, annak csak egy szimpla 8 MPixeles főkamera jutott.

Galéria megnyitása

Az újdonságok az Exynos 1380 lapkát használják, ami egyáltalán nem rossz, de nem is a felsőkategóriát képviseli. Normál használatban biztosan nem lesz gond a gépek tempójával, egyébként a Snapdragon 778G szintjére tehető ez a Samsung chip. A Galaxy Tab S9 FE 6 vagy 8 GB RAM-mal lesz elérhető, a Tab S9 FE+ pedig 8 vagy 12 GB RAM-ot használ majd, a tárhely pedig mindkét esetben 128 vagy 256 GB lehet.

Galéria megnyitása

Alapjáraton csak Wi-Fi révén tud online kapcsolatot létesíteni a Galaxy Tab S9 FE, de a Samsung kínálni fog opcionálisan mobil hálózati modemes verziót is 5G támogatással. Támogatott a Wi-Fi 6 és a Bluetooth 5.3 is, ezeken felül pedig még fejlett A-GPS vevővel is számolni lehet, ami a Galileo rendszert is képes kihasználni a helymeghatározás során.

Galéria megnyitása

A Gakaxy Tab S9 FE táblagépek mentazöld, szürke, ezüst és lila színben kerülnek a boltokba. Remek hír, hogy még IP68 előírásoknak is megfelelnek, szóval minden további nélkül lehet akár a strandon, fürdőkádban is használni ezeket. Az S Pen is bírja majd a vizet, az is IP68 minősítést kapott. A kisebb táblagép 524 grammot nyom, a nagyobb masina pedig 628 grammos lett, és egyaránt 6,5 milliméteres testet öltöttek.

Galéria megnyitása

Sztereó hangzást biztosít a Galaxy Tab S9 FE, adott a Dolby Atmos támogatás is, és a hangszórókat az AKG szakemberei hangolták a Samsung elmondása szerint. A tabletek rendelkeznek ujjlenyomat-olvasóval is egyebek mellett. 3,5 mm Jacknek sajnos nem jutott hely, de a C-típusú USB támogatja a hangátvitelt is, ha arra lenne szükség. 8000 és 10 090 milliamperórás kapacitású akkumulátorral rendelkeznek a szerkezetek, és 45 wattos teljesítménnyel tölthetők.

Galéria megnyitása

A Samsung Galaxy Tab S9 FE táblagépek sorozata 450 dolláros, illetve 530 eurós árról indul, a Galaxy Tab S9 FE+ pedig 700 euróba kerül alapjáraton. Ha valaki az 5G támogatást is szeretné élvezni, akkor 100 eurós felárral számolhat mind a kettő készüléknél.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére