Itt az első négylábú robot, amely szaltózik

Az MIT új „minigepárdja” elődeihez hasonlóan strapabíró, ugyanakkor kifejezetten kecses, és olyan mozdulatokra képes, amelyeket egy tornász is megirigyelhetne.

Itt az első négylábú robot, amely szaltózik

A 9 kilogrammos robot rendkívüli hajlékonyságát és stabilitását jelentős részben nagyon széles határok között mozgó ízületeinek köszönheti. A robot ennek eredményeként nagyon gyorsan tud haladni az egyenetlen talajon is, akár helyből szaltózni is képes, és a váratlan erőhatások után gyorsan visszanyeri egyensúlyát, vagy ha felborul, akkor is hamar talpra áll. Utóbbit ismét rúgásokkal, illetve a robot dobálásával tesztelték a fejlesztők, aminek kapcsán csak remélni tudjuk, hogy ha egyszer az MIT robotikus „állatkertje” öntudatra ébred, azt biztos távolból figyelhetjük.

Annál is inkább, mivel a minigepárdnak (Mini Cheetah) nevezett robot készítői szerint gyakorlatilag elpusztíthatatlan, és akkor sem lesz komolyabb baja, ha szerencsétlenül esik. A rendszer persze a kísérletezés során elszenvedhet kisebb-nagyobb sérüléseket, a robotot azonban eleve úgy rakták össze, hogy könnyen javítható legyen. A végtagok és a motorok is modulárisan kapcsolódnak egymáshoz, így bármely rész egyszerűen cserélhető.

Galéria megnyitása

A minigepárd ráadásul viszonylag olcsó, készen kapható alkatrészekből épült, pontosan azzal a céllal, hogy olcsó és könnyen javítható tesztkörnyezetet biztosítson például újfajta algoritmusok és mozgások tesztelésére. A robot másolataiból rövidesen kölcsön is adnak párat néhány kutatólabornak kipróbálásra, miközben a fejlesztők egy olyan verzión dolgoznak, amely még nagyobb dobásokat is kibír. Az elképzelés az, hogy az ilyen robotokat például be lehet majd hajítani egy veszélyesnek ítélt épület ablakán, ahol talpra esve rögtön képesek lesznek felderíteni a terepet.

Míg a robot elődje, a Cheetah 3 esetében minden rendkívül integrált volt, a minigepárdnál tényleg a könnyű javíthatóságon és fejleszthetőségen van a hangsúly, így akár egy plusz végtagot is egyszerűen rá lehet erősíteni a robotra. A lábakat egyenként három pici motor mozgatja, gyors és dinamikus manővereket téve lehetővé. Amikor a robot fut, „talpai” mintegy 150 ezredmásodpercig érintkeznek a talajjal, ami alatt a számítógép felméri, ha nagyobb erőkifejtésre vagy a pozíció megváltoztatására van szükség az egyensúly megőrzése miatt, és alkalmazza is a kívánt módosításokat.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap