ISMÉT KELLEMETLEN HELYZETBE HOZZA AZ APPLE BALESETÉSZLELŐ RENDSZERE AZ EMBEREKET

A felhasználók és a hatóságok sem örülnek annak, hogy megint elszaporodtak a téves riasztások, és ebben az esetben nem is tudják az ügyet fél vállról venni.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2023. jan. 15. 8:19
Ismét kellemetlen helyzetbe hozza az Apple balesetészlelő rendszere az embereket

Az iPhone 14 és az Apple Watch 8 szériával bevezetett ütközésérzékelő szolgáltatás életeket menthet meg valóban, ez nemcsak a marketing, viszont sajnos eléggé sokszor fordul elő a téves riasztás ez pedig több szempontból is baj. Most a téli sportok szerelmesei azok, akikhez indokolatlanul érkezhet segítség.

Az Apple-nek időről időre meggyűlik a baja az ütközésérzékelő rendszerrel, mivel ezt igazából szinte lehetetlen minden olyan helyzetre felkészíteni, ami valós veszélyben fordulhat elő, miközben felismeri, hogy mikor van szó extrém szituációról, és nem riaszt be. A 9to5Mac beszámolója szerint az utóbbi időben a síelők, snowboardosok és hómobillal kalandozók indítottak véletlenük segélyhívásokat.

Galéria megnyitása

A téli sportok közben az emberek számos olyan mozdulatot hajthatnak végre, amik az okostelefonok és az okosórák szempontjából balesetként is értékelhetők. A rendszer tehát üzemel, csak az a gond, hogy általában nem megfelelően. Amikor egy eszköz bajt észlel, akkor nem indít rögtön segélyhívást a hatóságok felé, hanem vár. 20 másodperce van arra az embereknek, hogy jelezzék, hogy nincs baj, téves volt a riasztás. Ugyanakkor az a gond, hogy kint a téli hidegben a mobil és az óra is több réteg ruha alatt van, és a felhasználó nem észleli, hogy a készüléke riasztást akar leadni, így a folyamat elindul.

A hullámvasutas ügyben azt követően, hogy nagyobb figyelmet kapott a dolog, már képesek voltak a téves riasztásokat a helyükön kezelni a hatóságok, ebben az esetben azonban teljesen más a helyzet. Míg egy vidámparkban eléggé ritkán történik olyan baleset, ahol az emberek ténylegesen életveszélyben vannak, addig a különböző téli sportok esetén nagyon sok baleset van, ami valódi beavatkozást igényel.

Elég csak Ken Block halálának körülményeire gondolni, aki január legelején veszítette életét egy motorosszánnal elszenvedett baleset következtében.

Tehát ilyenkor a hatóságok nem teheti azt meg, hogy figyelmen kívül hagyja a dolgot, mert könnyen lehet, hogy a készülék tulajdonosa valóban segítségre szorul. Ilyenkor pedig a beavatkozást minél előbb meg kell kezdeni. Éppen a segítségnyújtás felgyorsítására szolgál az újítás.

Galéria megnyitása

Az Apple a korábbi téves riasztásokat követően módosította a rendszer működését egy frissítéssel, és ma már elvileg a hullámvasutazók teljesen nyugodtak lehetnek. Minden bizonnyal a vállalat a mostani problémára is igyekszik majd megoldást nyújtani. Egyébként ma már a segélyhívás visszaszámlálója az utolsó 10 másodpercben fény- és hangjelzést is ad, plusz rezgéssel is próbálja figyelmeztetni a felhasználókat. De a jelek szerint vannak esetek, amikor ez is kevés, mert több téves jelentésről is lehet beszámolókat hallani.

A vállalat abban is bízhat, hogy majd magától „kitanulja” a rendszer, hogy mikor van baj és mikor nincs, mert az iOS 16.2-től kezdve lehet jelenteni a fals riasztásokat, ezekből az adatokból pedig láthatja, hogy mikor nincs szükség beavatkozásra.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

13 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Bihus
Bihus
2023. jan. 15. 19:00
#6

Nem is értem, hogyan működhetne ez a rendszer jól. Ha leejtem a telefonom, ami a földön koppan, az kb. ugyanaz gyorsulásérzékelő szempontjából, mintha én esnék le a tetőről a telefonnal a zsememben vagy mittomén.

Ken Block balesete sem éppen jó példa, mert lehet, hogy az ő esése nem lett volna semmi extra, csak éppen a saját hómobilja esett rá. "Az ellen nem véd".

Igen, simán ki lehetne számlázni a cégnek minden egyes fals kiszállást.

pdx006
pdx006
2023. jan. 15. 15:12
#5

Már nem csak hülye emberek trollkodnak a vészhívóval, hanem az órák is. Gyönyörű. A fejlesztés oka pedig nyilvánvalóan az, hogy ha összeesik valaki az utcán, a kutyát nem érdekli. Mert mást nem tudok elképzelni ami indokolttá tenné.

humaniod
humaniod
2023. jan. 15. 16:13

@pdx006 Olyant nem tudsz elképzelni, hogy valaki otthon egyedül van és úgy esik össze? Vagy olyan közterületen, ahol nem jár percekig senki? ...

Nem ez a gond az Apple balesetészlelőjével, hanem az, hogy egy megúszós kamu szar. Új szenzorok és valóban hasznos fejlesztések helyett baromkodnak egyet a gyorsulásmérővel. Társadalmi haszna a nullához közelít.

R3LaX123
R3LaX123
2023. jan. 15. 14:37
#4

Ilyenkor simán fizettetném a kiszállási díjat az apple-el.

fekpat
fekpat
2023. jan. 15. 11:47
#3

Hát aki szar applet vesz az meg is érdemli. Fele annyiért kétszer olyan jó hardverű telefont kapsz. A szoftverről nem is beszélve xd

Grador
Grador
2023. jan. 15. 12:59

@axe  Így értettem én is, mert megint az az indok, hogy az Apple szar...

spdrfx
spdrfx
2023. jan. 15. 11:23
#2

Vegre egy ujitas az appletol, ami nem koppintas.. Olyan is..

DemonDani
DemonDani
2023. jan. 16. 8:10

@spdrfx Pixeleknél is van már ilyen, ami konkrétan autóbalesetre figyel, esésre meg más gyártónál is.

marc23
marc23
2023. jan. 15. 9:36
#1

A technika gyerekbetegsegei, idovel majd kinovi a cucc es akkor nem lessz fals riasztas, legalabb is nem ennyi, ezert kar karogni az almara! Egy vmi problemas, h egy fals mentesi kivonulas kiveszi arra az idore a mentesi alakulatot a bevetheto egysegek sorabol es ha emiatt egy valoban bajba jutott nem kap segitseget.

Grador
Grador
2023. jan. 16. 17:43

@spdrfx  Miért gondolod, hogy ilyen bármikor is előfordulhat? Nem gondolom, hogy minden második ember Apple telefonja vagy órája lenne, így elég kicsi esélyt látok rá, hogy egy ilyen miatt nem ér ki valakihez a mentő... Vagy ha mégis ennyi embernek van, akkor valamit csak jól csinál az Apple, nem? :D

Vissza az oldal tetejére