iPhone használatért büntetett a Huawei

iPhone használatért büntetett a Huawei

A Huawei több közösségi oldalon futó csatornáján is úgy jelentek meg az Újévi köszöntések, hogy azokat minden kétséget kizáróan iPhone-ról osztották meg, ezt ugyanis lehetett látni a bejegyzéseknél. És mondanunk sem kell, hogy annál rosszabb reklám nem nagyon kell egy mobilgyártónak, minthogy még a saját alkalmazottai sem a cég készülékeit, hanem a legnagyobb riválisának a termékét használják.

Ilyen félrelépéseket sokszor láthattunk már az elmúlt években, de az meglehetősen ritka, hogy fény derüljön arra, milyen következményei voltak az adott botlásnak. Most a Huawei esetében megtudhattuk belső dokumentumokból, hogy a vállalat nem hagyta szó nélkül a dolgot, és kettő munkavállalóját is eléggé kemény büntetésben részesítette. És tette ezt úgy, hogy egyébként valószínűleg nem is közvetlenül ők, hanem az a marketingcég hibázott, akivel együtt dolgoznak. Persze az érintetteknek valószínűleg az lett volna a dolga, hogy a partnerei munkáját is felügyeljék, és észre kellett volna venniük a hibát.

Galéria megnyitása

A Huawei nem kommentálta az ügyet, de állítólag a digitális marketing csapat vezetője volt az egyik érintettje a kellemetlen ügynek. A két alkalmazottját a vállalat azonnali hatállyal lefokozta egy szinttel a ranglétrán, továbbá eltiltotta őket egy évre a különböző promócióktól, és még egy 5000 jüanos egyszeri fizetésmegvonást is a nyakukba akasztott – ez átszámítva nagyjából 730 dolláros összegnek felel meg –, tehát ennyivel kevesebbet fognak hazavinni a hónap végén.

Miután mások kiszúrták a problémás posztokat, a Huawei rögtön eltávolítatta azokat. De miután ilyen sajtóvisszhangot kapott a dolog, sokkal kellemetlenebb már ez, az egész a cégnek, mintha szimplán nem reagáltak volna a baklövésre semmit, és néhány ezer felhasználó jót mosolygott volna a dolgon az év első napján.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap