A Facebook 2015-ben rántotta le a leplet az első „könnyített” alkalmazásáról, a Facebook Lite-ról, ami hamar nagy sikereket ért el. A vállalat elmondása alapján már 2016-ban több mint 100 millióan telepítették az eszközeikre, és ez mostanra a többszörösére gyarapodott. Egészen eddig azonban csak az Androidra volt elérhető a Facebook Lite, de ez most végre megváltozott, és elkészült iOS-re is.
A Facebook Lite elsősorban az elmaradottabb térségekben örvend kiemelkedő népszerűségnek az Android esetében, és valószínűleg ugyanez lesz vele a helyzet az iOS égisze alatt is. Ez a program jóval szerényebb sávszélességet igényel a működése során, mint a hagyományos Facebook applikáció, így egyrészt kevésbé harap bele az esetenként meglehetősen szűkre szabott adatkeretekbe, és jobb élményt képes biztosítani olyan helyeken, ahol a hálózat infrastruktúrája szerényebb, például csak 2G lefedettség biztosított. Persze az sem elhanyagolható szempont ennél a programnál, hogy sokkal kisebb a rendszerigénye, mint a normál Facebook applikációnak. Éppen ezért számos felhasználó olyan régebbi készülékeknél támaszkodik erre, melynél nem áll rendelkezésre rengeteg tárhely és/vagy több gigabájtnyi memória.
A Facebook általános alkalmazása közel 500 MB-os méretű az iOS esetében, miközben a Lite mindössze 16,3 MB-ot „nyom”, szóval szinte összevethetetlen ilyen téren a kettő.
A Facebook Lite szinte minden olyan funkciót magába foglal, amiket a normál Facebook esetében lehet használni, a hiányosságai jellemzően csak apróságokra korlátozódnak. A Facebook Lite lehetőséget biztosít még a Stories felületen megosztott tartalmak megtekintésére, illetve akár létrehozására is – ez eleinte nem volt benne, de a szakemberek mostanra pótolták. Minden gond nélkül végignézhetik a felhasználók a hírfolyamukat, posztolhatnak, képeket tölthetnek fel és értesítéseket is küld az app mindenről, amiről szeretnénk. A környékbeli események listáját is meg lehet nézni a Facebook Lite felületén, létre lehet hozni találkozókat és böngészhetőek a szolgáltatások, üzletek értékelései, legfontosabb információi (pl. nyitva tartás). Még az olyan dolgok felett is teljes hozzáférést nyújt a Facebook Lite, mint a személyes adatok védelmével kapcsolatos beállítások.
Az iOS-re szabott Facebook Lite kezdetben csak Törökországban vehető igénybe, de ez hamarosan megváltozhat. Az Android esetében is regionális korlátozással indult eleinte a program, ma pedig már igazán széles körben hozzáférhető.