INGYENESSÉ TESZI TÁVMUNKÁHOZ HASZNÁLATOS SZOLGÁLTATÁSAIT A LOGMEIN

A vállalat szeretné segíteni a nehéz helyzetben levő szervezeteket, vállalatokat, ezért hozta meg ezt a döntést.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2020. márc. 11. 18:02
Ingyenessé teszi távmunkához használatos szolgáltatásait a LogMeIn

A LogMeIn a 2003-as megalakulása óta arra fókuszált, hogy olyan eszközöket hozzon létre, amiket felhasználva az emberek távolról is hatékonyan tudnak dolgozni, problémákat megoldani. És a vállalat úgy látja, hogy a technológiai fejlődésnek, az 5G térnyerésének köszönhetően egyre több ember tud majd távmunkával dolgozni globálisan.

Lényegében a LogMeIn számára bizonyos értelemben jól jött az új koronavírus kitörés, mert világszerte nagyon sok szervezet, vállalat kényszerű helyzetbe került, és távmunkára állt át az elmúlt hetekben. Ezzel sok helyen továbbra is meg lehet oldani a hatékony munkavégzést a járvány ideje alatt. Beszámolt arról a LogMeIn, hogy bizonyos ázsiai területeken egyes termékeinek a kihasználtsága megduplázódott az elmúlt hetekben. A napokban pedig már globálisan is hasonló folyamatok zajlanak.

A LogMeIn számára komoly extra bevételt jelenthetne az, hogy a szolgáltatásai iránt hirtelen megnövekedet az érdeklődés, de a vállalat nem a profitot tartja most szem előtt, hanem azt, hogy megpróbálja kivenni a részét a koronavírus elleni harcból. A vállalat kiemelte, hogy jelen helyzetben olyan egyedülálló és értékes segítséget tud biztosítani, amit nem szeretne visszatartani. Mindent meg fog tenni a továbbiakban azért, hogy az ügyfelei megóvhassák az alkalmazottaikat, megfelelő segítségnyújtásról próbál gondoskodni, ahol csak tud.

„Ingyenes Rendkívüli Távmunka Támogatást nyújtunk az egészségügyi szolgáltatóknak, oktatási intézményeknek, állami és önkormányzati szerveznek, valamint Nonprofit vállalatoknak, szervezeteknek.” – jelentette be a LegMeIn egy rendkívüli közleményben.

Galéria megnyitása

A Rendkívüli Távmunka Támogatás (Emergency Remote Work Kit) keretében a vállalat három hónapig tartó ingyenes hozzáférést biztosít olyan LogMeIn szolgáltatásokhoz, amelyek távmunka mellett nyújtanak lehetőséget megbeszélések, videohívások bonyolítására, vagy akár online kurzusuk és rendezvények megtartására. A LogMeIn a távoli IT segítségnyújtásra is nagy hangsúlyt fektet, mint ahogy a szimpla távoli elérés biztosítására is.

Elérhető lesz a fent említett kategóriákba tartozó szervezetek, vállalatok számára például a GoToMeeting szolgáltatás, valamint a GoToWebinar is. Ezeket azok is térítésmentesen használhatják a következő három hónapban, akik már eleve fizettek a megoldások használatáért, tehát hosszabb ideje a partnerek közé tartoznak.

Galéria megnyitása

A LogMeIn tisztában van azzal, hogy vannak olyan szervezetek, ahol eddig egyáltalán nem készültek fel arra, hogy távoli munkavégzéssel tudjanak működni. Az ilyen esetekben a vállalat mindent meg tesz majd azért, hogy a szakembereit mozgósítva, segítséget nyújtson az eszközök telepítéséhez, valamint az érintettek képzéséhez is, ha kell.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

16 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Hunor
Hunor
2020. márc. 12. 10:21
#2

Tök jó! Segítenek ahogy tudnak. Dícséretes mentalitás :)
Már már zavarba ejtő, hogy erre lehet negatívan is reagálni.

_PARASZT_
_PARASZT_
2020. márc. 11. 18:46
#1

Vagy inkább azért mert a kutyának sem kell a szarjuk, de legalább ingyen reklámnak jó lesz, effektive nyerészkednek azon, hogy emberek halnak meg...

BiroAndras
BiroAndras
2020. márc. 17. 17:57

@PARASZT

Tudom, hogy kár neked válaszolni, de hát én se mindíg tanulok a saját hibáimból.

Egyrészt nem mindenki irodában veri a faszát egész nap (hogy a te nyelveden beszéljek), hanem vannak, akik dolgoznak is.

Másrészt, az irodai munka sem feltétlen vihető haza, akkor sem, ha tisztán elektronikus. Nálunk például van egy csomó olyan eszköz, amit nem szabad kivinni az épületből. Sőt, van, amit a szobából sem szabad kihozni. Most a kivételes helyzetre való tekintettel kicsit lazábban kezelik a dolgot, de így is elég nagy logisztikai probléma, hogy kevés eszközön kell osztozni. Amíg egy helyen vagyunk, addíg nem gond közösen használni őket, de ha szét vagyunk szórva a városban, az némileg nehezíti a dolgot. És többet vásárolni se egyszerű, mert egyrészt mocskos drágák, másrészt nem külföldről kell rendelni, és még normális körülmények közt is hetekbe telhet, mire ideérnek. Most kényszerből megoldjuk, amannyire tudjuk, de hosszú távon nem működőképes. Ha az lenne, már rég csinálnánk, és a cégnek nem kéne fizetni a drága iroda bérlést.

Vissza az oldal tetejére