Az Adobe nagyon szerteágazó üzleti oldallal rendelkezik, és az egyik legmeghatározóbb szolgáltatása a Photoshop már a 90-es évek óta. Ez idő alatt a Photoshopból nagyon sok különböző verzió jelent meg, és most úton van a legfrissebb, ami nem abból a szempontból ígérkezik érdekesnek, hogy mit nyújt, hanem amiatt, hogy mennyiért teszi ezt. Ugyanis ingyenes lesz.

A webes felületen keresztül elérhető Photoshop szolgáltatás nem teljesen új dolog, de ez most egy jelentős változás előtt áll. Ugyanis már azt teszteli az Adobe, hogy ehhez ingyenes hozzáférést biztosítson. Legalábbis részben, mert az úgynevezett „freemium” koncepciót tervezi követni. És a tervezésben már ott tart, hogy egy országban már el is kezdte tesztelni az eddigiektől eltérő koncepciót. Kanada az, ahol a felhasználók elkezdhetnek ismerkedni ezzel az opcióval.

Galéria megnyitása

A szolgáltatás központi elemei lesznek térítésmentesesen hozzáférhetőek, de nem fog minden beleesni ebbe, és lesznek majd olyan különlegesebb funkciók, amikért a továbbiakban is fizetni kell a felhasználóknak. Mondanunk sem kell, hogy az Adobe Photoshop ma már olyan széles kelléktárral rendelkezik, hogy igazából a vállalatnak bőven van mozgástere, hogy leválogasson egy ingyenes és egy fizetős eszköztárat is a webes környezetben.

Galéria megnyitása

Az Adobe azzal a céllal döntött a freemium irány mellett, hogy ezáltal több embernek legyen képes némi betekintést engedni abba, hogy a Photoshop milyen jó felhasználói élményt képes biztosítani. „Szeretnénk elérhetőbbé és könnyebbé tenni a szolgáltatás használatát, hogy többen kipróbálhassák és megtapasztalhassák a termék képességeit” – jelentette ki Maria Yap, az Adobe digitális képalkotásért felelős alelnöke.

Maga a webes Photoshop sem egy régi koncepció egyébként, ezt tavaly októberben tette elérhetővé az Adobe. Ezt is meg kell jegyezni, hogy ez már eleve egy butított verziója a képszerkesztő szolgáltatásnak, közel sincs benne minden funkció, ami a hagyományos asztali kliensben megtalálható. Ennél leginkább az kapott nagy hangsúlyt, hogy az emberek lényegében bárhol, bármilyen készülékről elérhetik, nemcsak a saját eszközükön keresztül használhatják.

Galéria megnyitása

A vállalat a kollaborációs lehetőségeket emelte még ki a webes környezetben, aminek a hátterét teljes egészében a Creative Cloud biztosítja, mely az Adobe egyik legjövedelmezőbb megoldása lett mostanra. A Photoshop és az Illustrator is nagyon masszívan kapcsolódik ehhez a weben. Az együtt dolgozó grafikusok képesek megosztani fájlokat és tudnak közösen dolgozni ezáltal, ami kényelemsebbé és hatékonyabbá teszi a munkát. Itt már lehet szöveges megjegyzéseket és hozzászólásokat is menteni a dokumentumokhoz, amikkel például ki lehet adni instrukciókat.

Galéria megnyitása

A webes Photoshop előnye az is, hogy nincs akkora gépigénye, mint akár a normál programnak. Lényegében itt minden az Adobe szerverein keresztül megy végbe, csak kellő sávszélességre van szükség, de igazából ezen a téren sem különösebben igényes az online képszerkesztő. A cég folyamatosan fejleszti is a platformot, hogy újabb és újabb funkciókat lehessen elérni weben.

Az Adobe célja minden bizonnyal az, hogy potenciális előfizetőkre tegyen szert a weben keresztül. Bízik abban a vállalat, hogy miután megtapasztalják az emberek az ingyenes lehetőségek működését, azt követően kívánni fogják a többi funkció is. És talán a webről is tovább fognak lépni a teljes értékű Photoshop irányába. Azt, hogy mikor fogja ezt mindenkinek elérhetővé tenni a cég, nem kommunikálták, de valószínűleg ez függ attól, hogy a kanadai tesztek milyen eredményt hoznak.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

13 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
j0ttemlukra
j0ttemlukra
2022. jún. 23. 11:39
#3

Megfizettetik a birkákkal a képzeletvilág alkotó programot.
...Hogy létrehozhassanak ők maguk egy álomvilágot,
melyben a vákumban suhanunk a nagy semmiben...
... és semmit nem veszünk észre belőle, mert
a tudományvallás képtelen történeteit tartják a birkák
valósnak...

Egyébként van GIMP. https://www.gimp.org/
És mégy gyorsabb, jobb program is mint a fényképshop.
Jah, és GNU/Linux alapokra épül. Winfostalicskára is telepítheztő.

kocsis.antal
kocsis.antal
2022. jún. 26. 19:24

@j0ttemlukra s GIMP nagyon jó dolog - de nem mindenre. Sajnos egy kritikus rész a mai napig hiányzik belőle, ami a valódi, profi munkához kell: nincs normális CMYK kezelés benne.

fekpat
fekpat
2022. jún. 18. 19:55
#2

Na jöhetnek az újabbnál újabb zűrös grafikák.

peti19870621
peti19870621
2022. jún. 19. 18:13

@fekpat Kezembe marad, hogy többet ne szaporodjál.. -Ezt színezd ki!

_PARASZT_
_PARASZT_
2022. jún. 18. 19:24
#1

Hm érdekes, ugy halotam a piratebay már évekkel ezelött inditott ingyenes hozáférést :D

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2022. jún. 20. 11:11

@axe nem azért veszik meg, hanem mert a forgalmazó látja a használatot és kapsz egy zsíros csekket, ha nem vagy magánszemély (egyes programok esetében még akkor is).  De ha még blokkolod is kifelé, akkor is bármikor megnézhetik a hatóságok, hogy a kiadott dokumentációk mivel készültek és az neked honnan van. Elég ehhez egy "jóakaró" konkurens cég vagy egy kirúgott balfasz mérnök itt, Házmesterországban.

Vissza az oldal tetejére