Shop menü

INDUL A TINDER SELECT, A TÁRSKERESŐ, AMIT NEM ENGEDHETSZ MEG MAGADNAK

Lassan minden van már kizárólag rendkívül tehetősek számára, így a Tindernél is úgy érezték, hogy nem lóghatnak ki a sorból, összehozták a gazdagoknak szánt előfizetési opciót.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Indul a Tinder Select, a társkereső, amit nem engedhetsz meg magadnak

A Tinder lényegében a legismertebb, és valószínűleg a legnagyobb felhasználói bázissal rendelkező társkereső szolgáltatása, vagy ha úgy jobban tetszik, randiappja. Eddig is voltak már előfizetési lehetőségek a platformon, de most a krém számára olyan megoldással álltak elő, ahol már az ár leválogatja majd az összes átlagembert.

Kifizetnéd kéthavonta egy új iPhone 15 Pro árát a Tinder Selectért?

Van az úgy, hogy egy-egy szolgáltatásnál vastagon fog a ceruza az árazás során, de a Tinder Select egészen biztos, hogy még azoknak is meglepetést okoz majd az árával, akik felkészülnek egy nagy összeg látványára. 500 dollárt kell ezért kifizetni. Nem egy évben, havonta, és nem, nincs éves díjra kedvezmény, egy esztendőre 6000 dollárba kerül majd a Tinder Select igénybe vétele. Miután a dollár egy erősödésen van túl, ez azt jelenti, hogy évi 2,2 millió forintért kereshetnek társat azok, akik az elitben mozognának.

Igazából itt még az sem elég, ha valaki iszonyatosan tele van pénzzel, és pont nem izgatja egy 500 dolláros tétel havonta, mert a költési listáján fel sem tűnne neki egy ilyen összeg. Jelen állás szerint csak meghívásos alapon juthatnak be az emberek a Tinder Selectbe. Erre utal maga a név is, tehát a kiválasztottak, kiváltságosok köre lesz ez, ahol nem mellesleg a bent maradás rengeteg pénz belapátolásával jár együtt.

Nem osztotta meg a Tinder azt, hogy kik lehetnek a Select tagjai, illetve kiknek kínálja fel ezt az opciót. Az biztos, hogy azok közül lesznek kiválasztva emberek, akik eddig is jelentős összegeket hagytak ott a szolgáltatás különböző funkcióinak kiaknázása közben. Azt is hozzátette a cég, hogy az „extrém módon aktív” embereknek adatik ez meg, jelentsen is ez bármit. A Tinder Select tagok olyan személyekkel is felvehetik majd a kapcsolatot a szolgáltatás keretei között, akikkel korábban még egyszer sem jött össze a „match”, továbbá a legkeresettebb felhasználók szeme elé kerül a luxuselőfizetéssel rendelkezők profilja.

Galéria megnyitása

Akik bekerülnek ebbe a privát körbe, azoknak egy kiemelt hitelesítésen megy keresztül a profilja, amiben a vállalat illetékesei személyesen ellenőrzik, hogy valós profilkép van-e beállítva, megfelelően ki van-e töltve a leírás, be vannak-e állítva a cég által elvárt érdeklődési körök, és így tovább. Követelmény az is, hogy nem elég egy kép, minimum 4 képnek kell az érdeklődők rendelkezésére állnia. Az elit tagjainak neve mellett látható lesz egy speciális ikon, ami jelöli majd, hogy egy Select előfizetőről van szó - indulhat a sugar mommy és daddy vadászat a felhasználók részéről. Ezzel a jelvénnyel ugyanis elképesztően kevés alkalommal lehet majd találkozni. Kevesebb mint 1% tartozhat majd a Tinder Selectbe, de egy egyébként is egyértelmű, elnézve az 500 dolláros tagdíjat.

Fentebb már említettük a Select néhány előnyét, de más érdekességek is vannak még itt. Akiket a Select felhasználók kedvelnek, azok pontosan tudni fogják, hogy a profiljuk felkeltette egy kiemelt előfizető érdeklődését. Akkor is takarás nélkül fogják látni ezeket, ha ők maguk nem előfizetők, mert ez már egyébként egy prémium funkció lenne. (A Tinder általános előfizetési 25 és 40 dollár között vannak.)

Galéria megnyitása

Az, hogy a fentieknek megfelelően úgy is küldhetnek a kiszemelteknek üzenetet az előfizetők, hogy előtte nem volt match, egy kicsit ingoványossá teszi a talajt az opció alatt, de az ilyen megkereséseket megnyitás nélkül el lehet utasítani. Ezekben az esetekben lehet majd látni, hogy egy Tinder Select tagtól jött üzenet, mert a neve mellett látszik majd az új jelvény. Valamint lesz külön kapcsoló, amivel be lehet állítani, hogy a „kiválasztottak” ne küldhessenek a célszemélynek üzenetet.

Egyéként szó nincs arról, hogy a Tinder ezzel valami elképesztő unikomot biztosítana a tagjainak, még a platform mögött álló Match Group égisze alatt is van feljebb. A vállalat tavaly egy felvásárlás (30 millió dollár) útján jutott hozzá a The League nevű társkereső alkalmazáshoz. Ez az „ambiciózus, karrierorientált szinglik” számára kitalált appot heti 1000 dollárért cserébe lehet használni VIP csomagban. Ott persze már valódi emberek keresik a fizető vendégek társát, nem pedig algoritmusok.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére