A keleti szúnyoghalat (Gambusia holbrooki) a világ sok pontján azért kezdték betelepíteni, mert megeszi a szúnyoglárvákat, így gátolja az rovarok által terjesztett betegségek terjedését. Menet közben azonban kiderült, hogy a betelepítésnek van egy komoly negatív következménye: az invazív halak a helyi édesvízi halak és ebihalak farkát is megrágják, amelyek ennek nyomán elpusztulnak.

Az egyszer már betelepített halak kiszorítása egy-egy élőhelyről azonban nagyon nehézkesnek bizonyult, különösen, hogy olyan módot kellene alkalmazni, ami a többi ott élő fajt nem károsítja. Giovanni Polverino, a Nyugat-ausztráliai Egyetem kutatója és kollégái azonban nemrégiben kiötlöttek egy lehetséges megoldást, amely a vizsgálatok szerint remekül működik. Létrehozták a szúnyoghalak természetes ragadozója, a pisztrángsügér (Micropterus salmoides) robotikus változatát, majd szabadjára engedték a halak közt.

Galéria megnyitása

A robothal nagyon hasonlít az igazira, még annak mozgását is hűen imitálja. A robotot a kísérletek során mágnesekkel irányították az akvárium alól. A robothalat hat keleti szúnyoghal közé eresztették be, amelyeket úgy fogtak be, és melléjük hat szintén befogott ebihalat is beraktak az akváriumba. Amikor a szúnyoghalak egyike megpróbálta megtámadni az egyik ebihalat, a robot saját támadást imitált.

A kísérletek alapján a szúnyoghalak annyira megijedtek a robottól, hogy az komoly hatással volt az egészségi állapotukra. A robothal akváriumi jelenlétével elkezdtek súlyt veszteni, megváltozott a testfelépítésük, és a szaporodóképességük is csökkent, ami a kutatók szerint hosszabb távon alacsonyabb egyedszámhoz vezethet. A hím halak teste vékonyabbá, áramvonalasabbá vált, hogy könnyebben el tudjanak szökni a ragadozó elől, míg a nőstények könnyebb ikrákat termeltek. Ezek a hatások több hétig éreztették hatásukat a robothal eltávolítása után is.

A kutatók szerint a módszer jól használható lehet a természetes vizekben is, és sokkal jobb megoldást jelent, mint az invazív faj egyedeinek egyenként való leölése. És bár a robothal jelenlegi formájában még nem alkalmas arra, hogy teljesen szabadjára engedjék, a kutatók már dolgoznak rajta, hogy ez is lehetségessé váljon.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére