Shop menü

ÍGY FEST JELENLEG A MOTOROLÁNÁL AZ ANDROID 13 FRISSÍTÉSI NÉVSOR

Több mint egy tucat mobil szerepel a felsorolásban, de sajnos így is van hiányérzetünk, és minden bizonnyal a tulajdonosoknak is lesz.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Így fest jelenleg a Motorolánál az Android 13 frissítési névsor

A Samsung, és más gyártók már javában szállítják a korábban kereskedelmi forgalomba került okostelefonokra az Android 13 operációs rendszer frissítést, de vannak, akiknek ez lassabban megy. A Motorola például még mostanában tette közzé azt a névsort, ami a támogatásban részesülő eszközöket sorolja fel.

A vállalat kapcsán korábban arról lehetett hallani, hogy csak 10 készülékre adja majd ki az Android 13-at, de ahogy arra lehetett számítani, ez megalapozatlannak bizonyult. Ennél szerencsére azért jóval több mobil fog frissülni. A vállalat az Edge és a Moto G szériás eszközöket helyezte a fókuszba, de persze Razr is van az érintettek között, bár nem akkora számban, mint ahogyan az elvárható lenne.

Galéria megnyitása

A hivatalos álláspont szerint az alábbi Motorola Edge modellek kapják majd meg az Android 13 operációs rendszer frissítést:

  • Motorola Edge 30 Ultra
  • Motorola Edge 30 Pro
  • Motorola Edge 30 Fusion
  • Motorola Edge 30 Neo
  • Motorola Edge 30
  • Motorola Edge+ 5G UW (2022)
  • Motorola Edge (2022)
  • Motorola Edge 20 Pro
  • Motorola Edge 20
  • Motorola Edge (2021)
  • Motorola Edge 20 Lite

Ezek a készülékek idén és 2021-ben jelentek meg, és bár az idei Edge modellek kivétel nélkül le vannak itt fedve, a 2021-es sorozatból már vannak olyanok, amiket hiányolhatnak a felhasználók, így például az Edge S sorozat tagjait.

A jellemzően középkategóriás Moto G sorozat támogatása az, ami igazán foghíjas, sajnos ennél a szériánál már kizárólag 2022-ben megjelenet készülékek lettek kiemelve. Így fest pillanatnyilag a lajstrom:

  • Moto G Stylus 5G (2022)
  • Moto G 5G (2022)
  • Moto G82 5G
  • Moto G72
  • Moto G62 5G
  • Moto G52
  • Moto G42
  • Moto G32

Sajnos még az idei összes készüléket sem emelte ki a Motorola, az olcsóbb Moto G22 jelen állás szerint lemaradhat az egyetlen frissítésről is, amit kaphatna, és hasonló helyzetben van a Moto G (2022), de talán még a Moto G Play (2023) is. Annak ellenére, hogy a Motorola egyébként nem áll jól a frissítésekkel, a Moto G53 okostelefont például már eleve az Android 13-mal indította el a középkategóriában.

Galéria megnyitása

A Motorola jelen állás szerint nem készül frissíteni korábbi Razr modelleket sem, pedig azért egy prémium termék esetében ez elvárható lenne ez. De nem mondhatjuk, hogy meglepetésként érheti a felhasználókat, hogy nem fog frissülni a készülék, mivel már az Android 12-t is meglehetősen nyögvenyelősen, most az ősz folyamán kapta meg. De azért abban bízunk, hogy a felsoroltakon felül lesz még idővel néhány korábbi Motorola, ami frissülni fog.

Az elmúlt időszakban a gyártók egyre több energiát fektette abba, hogy a szoftvertámogatásról hatékonyabban gondoskodjanak. Remélhetőleg a Motorola is elindul majd ebbe az irányba, mert egyébként a termékei esetenként egészen jók a tudás és az árazás szempontjából. Kár lenne, ha a rossz támogatás miatt kellene lemaradnia a vásárlókról.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére