Shop menü

HUAWEI PURE 70 ULTRA NÉVEN JÖTT AZ ÚJ FOTÓS CSÚCSMODELL, ÉS OLYAT TUD, AMI PÉLDÁTLAN

A Pure 70 Ultra okostelefon főkamerája kiemelkedő optikával lett ellátva, hogy az 1 colos szenzorból még többet tudjanak kihozni a mérnökök.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Huawei Pure 70 Ultra néven jött az új fotós csúcsmodell, és olyat tud, ami példátlan

A Huawei sajnos az elmúlt években egyre inkább visszaszorult Kínán kívül a GMS és más amerikai fejlesztések nélkül, azonban a vállalat továbbra is azon van, hogy a nagyon kemény kereskedelmi szankciók mellett is a piac egyik leginnovatívabb szereplője maradjon. A Pura 70 Ultra a cég új csúcsmobilja, ahol a képalkotás kiemelten nagy hangsúllyal jelent meg.

Galéria megnyitása

A Pura 70 Ultra minden eddiginél komplexebb kamerarendszert vonultat fel, aminek a középpontjában egy 1 hüvelykes, 50 MPixeles szenzort található, melyhez egy összetett optika társul. A nagy szenzor és a komplex lencserendszer miatt a Huawei megépítette az első kiemelkedő objektívjét.

Galéria megnyitása

Csak egy minimális, de elengedhetetlen mozgásról beszélhetünk, aminek a mechanikáját tüzetesen tesztelte a cég, így biztosan nem lesz baja 300 ezer ki-be húzódás után sem. Ha enélkül akarták volna a készüléket piacra dobni, akkor az már tényleg túlságosan vastag lett volna. Az optika F/1.6 és F/4.0 között állítható rekeszt használ, és stabilizátoros is, miközben a főkamera még szenzoreltolásos stabilizálást is használ.

Galéria megnyitása

A Huawei alkalmazza az XMAGE képalkotási technológiákat, és külön kiemelték azt, hogy az XD Motion révén a gyorsan mozgó témák látványos megörökítése is lehetséges lesz elmosódások, bemozdulások nélkül. Ha éppen egy 300 km/h-s sebességgel száguldó sportautó húz el a felhasználó előtt, azt is lekövetheti a Pura 70 Ultrával.

Galéria megnyitása

A tervezők a Pura 70 Ultrát felszerelték még egy 50 MPixeles kamerával, ami 3,5-szeres optikai zoomra lehetőséget nyújtó, periszkópos lencserendszert kapott. Ezzel egészen 100-szoros zoomig el lehet majd menni, persze ennek nem sok értelme lesz majd, de a 7-szeres hibrid zoomnál még biztosan kiváló minőséget fog nyújtani. Van a fedélzeten egy 40 megapixeles, ultraszéles látószögű kamera is, ami a társaihoz hasonlóan támogatja az automatikus fókuszálást. Mindkét társkamerát lehet használni makrózásra, és egészen apró témákat is megörökíthetnek a mobilokkal a felhasználók.

A Huawei is elsütötte a szinte már kötelezőnek számító kijelentést: van mesterséges intelligencia is. A generatív MI révén lehet majd a képekből még többet kihozni, többféle szerkesztési lehetőség is biztosított lesz. Professzionális retusálásra és a felvételek látványosabbá tételére is befogható majd az MI. Ezek a fejlesztések valószínűleg az XMAGE ernyő alá fognak bekerülni. Videózni 4K Ultra HD minőségben lehet majd a mobillal, és képes lesz szuperlassításra is alacsonyabb felbontásokon.

Galéria megnyitása

Az elkészül felvételek a 6,8 hüvelykes megjelenítőn rajzódnak majd ki, ami minden oldalán ívelt egy minimális mértékben. LTPO OLED technológiás a panel, 2844 x 1260 képpontos a felbontása, és a 120 Hz támogatásról is gondoskodik, miközben akár 1 Hz-ig is le tudja vinni a képfrissítést. 2500 nites csúcsfényre képes a Pura 70 Ultra, és azt is elmondta a cég, hogy 1440 Hz-es PWM vezérlést nyújthat. A védelemről az új generációs Kunlun üveg gondoskodik, ami kiemelkedően ellenálló. A frontkamera 13 MPixeles és támogatja az automatikus fókuszálást. 

Galéria megnyitása

A mobiltelefon a Harmony OS 4.2 rendszert használja. A Huawei a szoftveres újításokról nem igazán beszélt. A vállalat inkább azt emelte ki, hogy a Pura 70 Ultra már egy új rendszerchippel lépett a színre, a Kirin 9010 található benne, ami a HiSilicon csapatának saját fejlesztése, a SMIC pedig a gyártásért felel. A Kirin 9000s-nél nagyobb teljesítményt fog nyújtani, egy 2,3 GHz-es magot, három 2,18 GHz-es feldolgozót és négy 1,55 GHz-es egységet vonultat fel a Maleoon 910 IGP-vel karöltve. A rendszermemória és a tárhely tekintetében két konfigurációra lehet számítani: 16/512 GB-os és 16 GB RAM mellett 1 TB tárhelyet nyújtó konfigurációk jönnek.

Támogatja a Pura 70 Ultra az 5G-t, miközben a Huawei-t az USA ettől is igyekszik elzárni. De talán érdekesebb az, hogy a készülék műholdas hanghívások indítására is képes azon felül, hogy üzeneteket képes műholdas összeköttetés mellett küldeni. Biztosított a Wi-Fi 6 és a Bluetooth 5.2 modul is, valamint van még NFC chip is. Az A-GPS vevőről sem kell lemondani, ez több frekvenciás és a Galileót is támogatja egyebek mellett. Dual-SIM-es is a készülék.

Galéria megnyitása

A Pura 70 Ultra bőrhatású hátlapot kapott mintázatokkal feldobva, barna, fekete, zöld és törtfehér színekben. Fém keretbe lett foglalva a csúcsmodell, és IP68 minősítéssel is büszkélkedhet, tehát nem gond, ha vízbe merül. Az ujjlenyomat-olvasóját a kijelző mögött hordozza a termék. Van sztereó hang támogatás is, méghozzá erőteljes hangkeltők által, így a hangzásra aligha lehet majd panasz. A C-típusú USB csatlakozó USB 3.1 szabványnak megfelelő lett, és támogatja a DP 1.2-t is, így lehet hozzá extra megjelenítőt csatlakoztatni.

Galéria megnyitása

A tervezők egy 5200 milliamperórás kapacitású akkumulátort építettek az okostelefonba, és a tartalékjait könnyedén megoszthatja majd más eszközökkel is. Van töltésmegosztás vezetékes és vezeték nélküli módon is, méghozzá gyorstöltést lehetővé téve 18-20 wattos teljesítménnyel. A mobil ennél is sokkal nagyobb teljesítménnyel lesz tölthető, 100 W-ot támogat, és még vezeték nélküli módon is tudja a 80 W-ot, ami szinte egyedülálló. 8,4 milliméter vastag lett a szerkezet, és 226 grammot nyom, szóval igencsak súlyos darabról van szó, de ez a csúcson lényegében már megszokott.

Galéria megnyitása

A Huawei Pura 70 Ultra kereken 10 ezer jüanba kerül majd alapáron Kínában, ami átszámítva 510 ezer forintos összeget jelent. Aki úgy érzi, hogy az 512 GB tárhely nem elég, az 11 ezer jüanért (561 ezer forint) cserébe már az 1 TB-os modellt teheti zsebre.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére