Shop menü

HOSSZÚ IDEJE VÁRT FUNKCIÓT VALÓSÍTOTT MEG A NETFLIX

A jövőben már képesek lesznek a profilokat költöztetni a felhasználók külön fiókokba.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Hosszú ideje várt funkciót valósított meg a Netflix

A jövőben lehetősége lesz arra a felhasználóknak, hogy átköltöztessék a profiljukat egy teljesen új fiókra. Ez lényegesen megkönnyítheti azoknak a helyzetét, akiket éppen készülnek kitenni az exfeleségük barátnőjének az előfizetéséből.

Sokaknak lehet az a helyzet ismerős, hogy közvetve kapnak hozzáférést egy Netflix előfizetéshez a családi megosztás kihasználásával, illetve az azzal történő visszaélés okán. Hiszen ezeket nem lehetne csakúgy megosztani fűvel-fával, attól függetlenül, hogy igazából sokan élnek (vissza) ezzel a lehetőséggel.

A vállalat egy ideje már dolgozik azon, hogy a szürkezónában járók profilját kifehérítse, és ezen a téren most egy fontos újítás érkezett. A továbbiakban már úgy tudnak majd a felhasználók saját előfizetést indítani maguknak, hogy nem kell majd teljes egészében elbukniuk a profiljukat. Hiszen, aki eddig úgy döntött, hogy nem használja tovább a szülei előző szomszédjának az előfizetését, az kénytelen volt lemondani az előzményekről, minden személyes adatról, a hozzá igazodott ajánlóról, és így tovább.

Galéria megnyitása

Sokakat tartott vissza az adatok elvesztése, de most itt a „Transfer Profile” opció. Innentől igazából teljesen egyszerűen és gyorsan át lehet költöztetni minden adatot egy profilból egy különálló fiókra. A művelet során minden fontos dolog importálásra kerül. Át lesznek emelve az ajánlások és az ajánlóhoz köthető háttéradatok, a megtekintési előzmények és a saját listák is. Lényeges még, hogy a beállításokat is átveszi a szolgáltatás, szóval azzal sem kell majd szöszölni a költözést követően. A Netflix Gamesre is gondoltak már a fejlesztők, a mentett játékokról sem kell lemondani.

Nem egyszerre válik elérhetővé minden felhasználó számára az újítás, de senki nem fog róla lemaradni, abban biztosak lehetnek az előfizetők. Ugyanis a Netflix értesítést fog küldeni mindenkinek arról, hogy a funkció megjelent a profilján. Elérni nagyon könnyű lesz, csak meg kell nyitni a profilmenüt, és azonnal ott lesz a friss opció. Azt pedig, hogy miként kell használni, lépésről lépésre levezeti a szolgáltatás, hogy mindenki sikeresen meg tudja csinálni.

Galéria megnyitása

Nagyon nehéz időszakot él a Netflix, az idei évben rengeteget veszített az értékéből, és nem igazán tudja már növelni a felhasználói számát. Ez pedig jelentős hatással van a bevételére, pénzügyi eredményeire. A szolgáltatás növekedésének megrekedése eléggé jelentős mértékben köszönhető a visszaéléseknek. A vállalat felmérései szerint több mint 100 millió helyen van úgy használatban a platform, hogy az nem a felhasználási feltételeknek megfelelő. Ezen szeretne változtatni.

Az idei évben már új előfizetési opciókat is bevezetett, és több piacon kísérleti jelleggel elkezdett erőteljesebb hatást gyakorolni a felhasználókra, hogy ne kövessenek el visszaéléseket. A cég senkit nem akar erőszakkal kitenni a közegéből, de azt egyértelműen lehet látni, hogy nem igazán van arra ténylegesen hatékony eszköze, hogy mindenkit a megfelelő előfizetési módszerre tereljen át, és ezáltal növelje a bevételét.

Évekkel korábban kellett volna a Netflixnek megtennie a szükséges lépéseket a folyamat lassítása és visszafordítása érdekében, de még az olyan alapvető funkciók is hiányoztak, mint ez a mostani, a költözési lehetőség. Egészen addig, ameddig a felhasználó szám dinamikusan emelkedett, és azért a bevétel is felfelé ívelt, élvezte a streaming szolgáltató a helyzetet, most viszont ez alaposan megbosszulja magát. Nem tudni, hogy mit hoz a jövő a vállalat számára, de az valószínű, hogy a harmadik negyedévet is gyengélkedve fogja zárni.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére