2020 végén a Huawei tűzoltási céllal túladott a Honoron, amivel lényegében két legyet ütött egy csapásra amellett, hogy ez lehetett az eddigi legfájóbb döntése. Egyrészt nagyon sok pénzhez jutott ezen üzletnek köszönhetően, másrészt pedig a Honort meg tudta menteni attól a sorstól, amire a Huawei okostelefonok jutottak, így a márka tovább tudja vinni a Huawei örökségét.

Eleinte sokan voltak, akik szkeptikusan álltak az elé, hogy a Honor képes lesz önállóan is talpon maradni, de nagyon úgy fest, hogy minden várakozást felülmúlóan teljesít a márka. Az idei év első negyedévében a Honor átvette az első helyet Kínában, ami a világ legnagyobb piacra. Azzal, hogy 20%-os részesedést szerzett még nem elégedett, a jövőben ezt tovább növelné, de a fókusz mostantól nem feltétlenül a hazai pályán lesz.

Galéria megnyitása

Az első és legfontosabb célja a Honornak az volt, hogy Kínában bizonyítson, ugyanis tudta jól, hogy ott a Huawei örökségét jól ki tudja használni, és viszonylag kicsi befektetett energiával képes jelentős tömegeket mozgósítani. Emellett pedig kiváló termékeket tett le az asztalra, amikkel eleve fel tudta kelteni az érdeklődők figyelmét. Mostanra a legjobbnak tartott kamerás mobilt is a Honor szállítja a Magic4 Ultimate személyében.

Galéria megnyitása

A kínai elsőséget követően pedig jöhet a nehezebb feladat, globálisan is helytállni, és elérni azt a szintet, ahol egykor a Huawei volt. George Zhao a Nikkei Asia lapnak adott interjújában beszélt arról, hogy számításaik szerint öt évbe telik majd az, hogy meghaladja az eladási volumen a kínai számokat a nemzetközi piacokon. 15 millió okostelefont adott el a vállalat Kínában az idei első negyedév során, egy évvel ezelőtt pedig ez a szám még csak 4,9 millió volt ugyanebben az időszakban, miközben egyébként Kínában a teljes forgalom csökkent.

A Honor szeretne egyszer piacvezető lenni, de pontosan tisztában van azzal, hogy ez jelenleg még egy túl nagy cél, ezért most azt akarja elérni, hogy 20 kiemelt piacon lépjen előbbre. Ez a 20 ország Európában van, szóval az öreg kontinensen kívánja megszilárdítani a helyzetét a vállalat. és az a remek hírünk van, hogy Magyarország is szerepel azon területek között, amiket a Honor kiszemelt.

Jelenleg a hazai piacon három gyártó uralkodik, a Samsung, az Apple és a Xiaomi van az élen, de a negyedik helyért számos márka verseng. Az Oppo most a negyedik, és szeretné is megtartani ezt a helyet, de a TCL is próbál erősíteni, emellett pedig a Realme is azon van, hogy minél több vásárlóra tegyen szert, és most a Honor is nagyon ambiciózusnak mutatkozik. Bízunk abban, hogy ez a verseny azt eredményezi majd, hogy a magyar közönség jobbnál jobb ajánlatokból válogathat majd.

Galéria megnyitása

Azt is megtudhattuk, hogy a Honor rohamosan növekedik. Nagyjából 8000 alkalmazottal indult a vállalat amikor levált a Huawei-ről, és az első év alatt 12 ezerre emelkedett a dolgozói létszám. A cél pedig az, hogy 13-14 ezerre bővüljön a mostani létszám. Csak idén már 1000 új embert vett alkalmazásába a Honor.

George Zhao úgy véli, hogy a gyors felfutásban nagy szerepe volt annak, hogy a legnagyobb ágazati szereplőkkel alakított ki jó és szoros kapcsolatot a Honor. Lényegében visszaállította a Huawei korábbi kapcsolatait, amiktől a vállalat az amerikai szankciókkal el lett vágva. „Eltökélt szándékunk, hogy kialakítsunk egy olyan globális ellátási láncot az Egyesült Államokból, Európából, Japánból, Dél-Koreából és Tajvanból, amiben a partnerekkel összefogásban tud a vállalat a piaci versenyben helytállni.” – jelentette ki a vállalat vezérigazgatója.

Galéria megnyitása

Az is szóba került, hogy a hajtogatható mobiloknak a piaca robbanás előtt áll a Honor szerint. Tavaly 7,1 millió ilyen masinát adtak el, miközben jövőre akár a tízszerese is elképzelhető ennek. Az Apple kivételével lassan már mindenkinek lesz piacérett hajtogatható okostelefonja, ami nagy jelentőséggel bír, és a Honor szeretne ezen a területen is eredményes lenni.

Most minden Honor okostelefon Kínában készül, de az is kiderült az interjúból, hogy nem lesz majd ez mindig így. George Zhao elhintette, hogy a kapacitás egy részét biztosan más régióba fogja áthelyezni, a versenyképességhez ez mindenképpen elengedhetetlen. Azonban a legfontosabb mobilokat maga a Honor állítja elő a saját gyárában, hogy ezáltal is garantálja a magas minőséget.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

6 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Tommy7
Tommy7
2022. máj. 18. 11:41
#2

Csak a kézműves Magyar telefont vegyétek!

fekpat
fekpat
2022. máj. 18. 7:48
#1

Csak a gond ott kezdődik, hogy mi nem kérünk a szar kínai telójukból.

d.v.d
d.v.d
2022. máj. 18. 9:34

@fekpat magyar nemzeti telefonművek, mi? XD

Vissza az oldal tetejére