A Paracletus cimiciformis nevű levéltetű szaporodási ciklusa olyan nevetségesen komplikált, hogy még átalakulási folyamatainak egyszerűsített ábrája is hihetetlenül bonyolultnak tűnik. Ez a rovarfaj két év alatt legalább 9 különböző testformát termel ki átalakulásai vagy utódai révén, és két eltérő gazdanövényt tesz otthonává. A helyzetet még érdekesebb színt ölt annak ismeretében, hogy a faj tagjai ezen ciklus nagy részében (az ábrán bal alsó részén látható szakaszt kivéve) szűznemzéssel szaporodnak, vagyis a nőstények hímek közreműködése nélkül magukkal teljesen azonos genetikai állományú klónoknak adnak életet.
A tetvek körében gyakran előfordul, hogy azonos genomú egyedek a legkülönbözőbb testformákkal rendelkeznek, a P. cimiciformis esete azonban még ebben a körben is különlegesnek számít, így nem is csoda, hogy a fajt sokan kutatják, újabb és újabb érdekességeket derítve ki fejlődésével kapcsolatban. Ezen szakértők egyike Adrian Salazar, a Valenciai Egyetem kutatója is, aki nemrégiben rájött, hogy a tetű füvek gyökerében élő, sárga és lapos, illetve zöld és gömbölyded alakváltozatai nagyon eltérő kapcsolatot ápolnak a környékbeli hangyákkal. Amikor a zöld színű tetű megérzi egy hangya közelségét, édes folyadékot bocsát ki magából, amelyet a hangya örömmel elfogyaszt, a táplálékért cserébe pedig megvédi a tetveket a ragadozóktól.
A tetű sárga változata − amely képes átalakulni a zöld változattá, és visszafelé is működik a dolog − gyökeresen másként viselkedik. Ha egy hangya kerül a közelébe, a sárga tetű behúzza lábait. A hangya erre felkapja a tetvet, és a boly lárvákkal teli részébe viszi. Itt a tetű újra életre kel, és vámpírrá válik: megszúrja a lárvákat, és kiszippantja testfolyadékukat. És hogy miért szállítja a hangya utódai gyilkosát saját fészkébe? A tetű ügyes taktikát vet be, ugyanis külsőre ugyan nem hasonlít a hangyalárvákra, illata azonban a kültakaróján termelődő három különböző vegyületnek köszönhetően megegyezika lárvák illatával. Mivel a hangyák elsősorban kémiai jelek alapján tájékozódnak, ez pontosan elég ahhoz, hogy megtévesztődjenek, és saját kicsinyüknek gondolva a tetveket biztonságba vigyék ezeket.
A sárga tetvek tehát a mimikri agresszív formáját űzik, és a hangyák kicsinyein élősködnek, míg a velük azonos genetikai állományú zöld rovarok nem rendelkeznek a hangyák megtévesztéséhez szükséges illattal, és a füvek nedveit szívják. Salazar és kollégái úgy vélik, hogy a vámpír életmód a szélsőséges körülményekhez való alkalmazkodás eredménye lehet. A hangyabolyok belsejében kiegyensúlyozott hőmérséklet uralkodik, és nem kell félni a ragadozóktól. Mivel azonban odabent nincs növényi táplálék, a fészekbe magukat beszállíttató tetvek szájukat az egyetlen rendelkezésre álló táplálékforrás, a lárvák ellen fordítják.
