2A HMD Global minden okostelefonja az Android One platform irányelvei szerint készül. Bár ez nincs így a kezdetek óta, de a vállalat mindig is nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy a készülékei sokáig részesüljenek a legfrissebb operációs rendszer kiadásokból. Manapság szerencsére már egyre több gyártónál lehet ezt látni, de a HMD Global példaként jár elől és mindenképpen úttörőnek számít.
A vállalatnak az utóbbi időben az új mobil eladások sajnos nem mentek túl jól, de ettől teljesen függetlenül kezeli a cég a frissítéseket, és ezen a fronton mindent megtesz a siker érdekében. A HMD Global ma már szinte mindent arra tesz fel, hogy a hosszú szoftveres támogatást garantálja, az eszközök ár-érték aránya romlott, és az eladások is csökkentek, ami minden bizonnyal összefüggésben áll, de erről a finnek próbálnak nem tudomást venni.
A HMD Global most 13 modellnek a frissítését jelentette be. Ezekre a készülékekre már garantáltan megpróbálja az Android 11-et biztosítani a vállalat. És ahogy azt látni fogjuk az időrendben is felosztott frissítési listán, nem igazán lehet már arról sem beszélni, hogy a drágább eszközök élveznek prioritást. Erre leginkább szegény Nokia 9 PureView helyzete fog rávilágítani.
Így fest jelenleg a frissítési listája a HMD Globalnak:
2020 negyedik negyedévében frissül:
- Nokia 8.3 5G
- Nokia 2.2
- Nokia 5.3
- Nokia 8.1
2021 első negyedévének elején frissül:
- Nokia 1.3
- Nokia 4.2
- Nokia 2.4
- Nokia 3.4
2021 első negyedévének végén, második elején frissül:
- Nokia 3.2
- Nokia 7.2
- Nokia 6.2
2021 második negyedévében frissül:
- Nokia 1 Plus
- Nokia 9 Pureview
A HMD Global kiemelte, hogy az Android 11 operációs rendszer, amit alkalmaz, teljesen tiszta és jól használható. Nem kell a felhasználóknak attól tartania, hogy a mobilokat eltávolíthatatlan bloatware alkalmazások lassítják a háttérben. A vállalat három fejlesztést emelt ki az Android 11 operációs rendszer kapcsán, ami a felhasználók szempontjából mindenképpen érdekes lehet a mindennapok során.
Az első fontos fejlesztése a beszélgetések menedzselése, amit ettől kezdve már egyetlen felületre rendezve lehet majd áttekinteni az értesítési területen – platformtól függetlenül. A második a Google Assistant alkalmazása, aminek néhány eszközön még dedikált gomba is van, ez meg tudja mutatni az ember napirendjét reggelente, és a szoftveres fejlesztések a digitális jóléti funkciók révén a lazításban is segítenek. A harmadik dolog pedig, hogy az engedélyek idővel visszaállnak, így biztonságosabb lesz a készülékek használata.
Zárásképpen érdekességképpen elmondhatjuk, hogy legutóbb a HMD Global a Nokia 3.4 és a Nokia 2.4 okostelefonokat már eleve úgy indította útnak, hogy elmondta azok kapcsán, hogy biztosan frissülnek majd az Android 12 operációs rendszerre is. Ugyanakkor azért azt is hozzátennénk, hogy azért érdemes ezeket a dolgokat mindig egy kicsit fenntartással kezelni, mert extrém esetben lehetnek kellemetlenségek – emlékezzünk csak a Nokia 2 esetére, amit a cég rajta kívülálló okból eredően nem tudott úgy támogatni, ahogy ígérte.