Shop menü

HIVATALOSAN TÁMOGATNI KEZDI AZ ANDROID A RISC-V-T

A Google nagyon komolyan veszi a RISC-V támogatás bevezetését, azt szeretnék elérni, hogy tényleg jó projektek jöhessenek létre ezáltal.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Hivatalosan támogatni kezdi az Android a RISC-V-t

Az Android több különböző utasításkészletet támogat, és most bejelentette a vállalat, hogy már a RISC-V is a havatalosan alkalmazható megoldások között fog szerepelni. Ennek köszönhetően új területeken jelenhet meg az Android, illetve különleges fejlesztések valósulhatnak majd meg a platform alkalmazásával.

Lars Bergstrom, az Android fejlesztési vezetője kijelentette, hogy örömmel látnák a RISC-V-t „tier-1” besorolású platformként a platform égisze alatt a jövőben. Tehát elképzelhetőnek tartják, hogy az akár az ARM-mal is rivalizálhat majd a jövőben a RISC-V az androidos frontvonalban.

Érdekes módon eddig egyébként nem lehetett azt látni, hogy a Google ilyen erőteljesen ebbe az irányba indulna el. Fél éve a cég a RISC-V támogatásról még úgy nyilatkozott, hogy dolgoznak rajta, de rengeteg erőfeszítést vesz igénybe ennek a biztosítása. A vállalat tavaly úgy nyilatkozott erről, hogy évekbe telhet, mire a fejlesztéseknek meglesz az eredménye.

Jelen állás szerint a RISC-V támogatást a Google már kizárólag 64 bites alapon képzeli el, ennek megfelelő támogatást fog biztosítani a fejlesztőknek. Ez cseppet sem meglepő, hiszen a vállalat egy ideje már azon van, hogy kivezesse a 32 bitet, és a Google Pixel 7 okostelefon már alapértelmezetten 32 bit támogatás nélkül született meg.

A RISC-V egy olyan csökkentett utasításkészlet, ami teljesen nyíltan használható, ennek megfelelően ingyenes is. Nem kell senkinek sem fizetni licencek alkalmazásáért, minden szempontból teljesen díjmentesen vehető igénybe. Szabadon, az egyedi igényeknek megfelelően lehet erre építeni. Ezáltal például olcsóbb platformok születhetnek a RISC-V használatával, mint ARM vagy x86 alapon, amiket még támogat az Android.

A Google elérhetővé tette az első RISC-V támogatással szolgáló Android verziót a fejlesztők számára, akik így már beláthatnak egy kicsit a színfalak mögé. Jelenleg azonban ez a környezet egyelőre erőteljesen korlátozott. Tényleg csak néhány alapműveletet lehet kipróbálni, az alkalmazások döntő többsége egyáltalán nem hozható működésbe. A vállalat azonban már dolgozik azon, hogy ez minél előbb megváltozhasson.

Galéria megnyitása

Ha minden jól megy, akkor az idei első negyedév során már számítani lehet a Java és az ART (Android RunTime) támogatás megjelenésére. A mai napig a Java az Android egyik alappillére, szóval ez egy elengedhetetlenül fontos lépés lesz annak az érdekében, hogy a RISC-V sikeresen lehessen az Android égisze alatt. Elsődlegesen a Google az ART-ot szorgalmazhatja majd egyébként, és már ez gondoskodhat rengeteg applikáció futtatásáról. Ha máshogy nem is, akkor fordítás révén.

Fokozatosan építi majd fel a Google a lehető legtöbb androidos funkció működését a RISC-V utasításkészletet támogató Android kiadásban. De nem adott meg semmilyen konkrétabb céldátumot arra vonatkozóan, hogyan kíván ezzel haladni. Hogy milyen eszközök épülhetnek majd RISC-V lapkára és a különlegesebb Android variánsra, azt most még nehéz megjósolni, egy ilyen újításnál mindig sok dolgon múlik, hogyan alakul a jövője.

A Google korábban próbált már az ARM és az x86 mellett más utasításkészletet is meghonosítani, ott volt a MIPS támogatás, de azzal például nem ért el sikert. Bízunk abban, hogy a RISC-V esetében már lesz a helyzet, és szép pályafutása lehet majd az az Android égisze alatt a RISC-nek.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére