HIVATALOSAN IS LÉTREJÖTT A XIAOMI JÁRMŰIPARI ÁGAZATA

A Xiaomi Automobile egy nagyobb létszámú csapatot fog már össze az indulásakor, aminek az irányítása az alapító kezében lesz.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2021. szept. 3. 6:05
Hivatalosan is létrejött a Xiaomi járműipari ágazata

Már az év elején bejelentette a Xiaomi, hogy a járműgyártás irányába kacsintgat, és a vállalat nagyon komolyan veszi ezt a projektet. Természetesen az elektromos autók lesznek majd a fókuszban a Xiaomi berkeiben, de egyelőre még nagyon sok kérdés lóg a levegőben annak kapcsán, hogy pontosan miként néz majd ki a cég EV vállalkozása.

Ez elektromos hajtású autók megjelenésével lényegesen leegyszerűsödött a járművek gyártása és a tervezése is. Emiatt pedig olyan szereplőknek adatik meg a lehetőség, akiknél korábban elképzelhetetlen lett volna az, hogy képesek lehetnek egy járművet gyártásba vinni. És például a mobilipar több szereplője is erőteljesen elindul ebbe az irányba.

Galéria megnyitása

Az Apple esetében nyílt titok, hogy a járműgyártás terén próbál valamivel előrukkolni, a Huawei már kínál is saját infotainment rendszerrel szerelt autót egy kiemelt együttműködés eredményeként Kínában, és nem kizárt, hogy ennél távolabb is merészkedik majd ezen a területen. A Xiaomi pedig most hivatalosan is létrehozta a Xiaomi Automobile divíziót. Nagyon érdekes lesz látni azt, hogy mit hoz a járműgyártásban az elkövetkezendő 10 év.

A Xiaomi Automobile nagy valószínűséggel egy partnerrel az oldalán fog elektromos hajtásláncú járművekkel előrukkolni, de ez egyelőre még a jövő zenéje. Most annyit lehet tudni, hogy a Xiaomi Group alatt létrehozott részleget közvetlenül a vállalat alapítója, Lei Jun fogja felügyelni, aki egyébként egy személyben a cég vezérigazgatója és elnöke is.

Galéria megnyitása

A járműipari célokkal alapított divíziónál nagyjából 300 szakember áll majd foglalkoztatásban. Még azt is elárult a Xiaomi, hogy több mint 20 ezer jelentkezőből választották ki azokat, akik a legjobb képességekkel rendelkeztek a feladathoz. A továbbiakban pedig folyamatosan lehet számítani újabb mérnököknek a beszervezésére, és a Xiaomi valószínűleg más vállalatoktól is próbál tapasztalt munkaerőre szert tenni.

Nagyon jól fut az elmúlt időszakban a Xiaomi szekere, és így valószínűleg nem fog problémát jelenteni a számára annak a 10 milliárd jüannak az előteremtése sem, amit a részleg beindítására szentelt. Ez átszámítva a jelenlegi árfolyamok mellett 455 milliárd forintos összegnek felel meg. De úgy kalkulál a cég, hogy a következő 10 évben 60 milliárd jüant emészthet majd fel a gépjárművek fejlesztése.

Galéria megnyitása

A cég folyamatosan tárgyal különböző járműipari szereplőkkel, de egyelőre még semmit nem lehet tudni arról, hogy létre is jött volna bármilyen partnerkapcsolat. A Xiaomi Automobile valószínűleg együtt fog működni a China Evergrande csoporttal, ahol még nincsen kész villanyautó, de a fejlesztése már elkezdődött korábban. Lei Jun pedig egy hete járt a SAIC főhadiszállásán, de ellátogatott a BYD-hoz, a Great Wallhoz, és mások mellett a Wulinghoz is.

A vállalat célja, hogy olyan elektromos járművet alkosson, ami felhasználóbarát, és hozzájárul az emberek életének kényelmesebbé tételéhez. Természetesen intelligens megoldásokkal felszerelt termékre kell számítani, ami a kapcsolódási lehetőségek garmadáját vonultatja majd fel.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

11 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Tinbi
Tinbi
2021. szept. 3. 17:12
#3

Olyan a saomi most, mint a cukormérgezéses kislány a búcsúban, az eufóriától azt se tudja melyik körhintára szálljon fel. :D

A sok ágazat felé nyitással majd ugyanazt az utat fogja bejárni, mint előtte mások. Pl. Samsung is fogta magát és azt mondta, hogy inkább rákoncentrál a TV-re / telóra és bumm, eladta a teljes HDD részlegét a Seagate-nek tokkal vonóval, mert túl sokfele ment már a pénz. Most még dől a lé nekik, aztán pár év múlva, mikor majd valamijük tartósan nem nyereséges, akkor a kevésbé profitáló részektől megválnak. Majd jönnek a "nem gyárt többet porszívót" típusú cikkek.

Dragon3k
Dragon3k
2021. szept. 5. 21:17

@Tinbi Mint írtam a hdd részleget dobták, mert az ssd-ben látták a további jövőt ebben az ágazatban, semmi köze nem volt hozzá a tv, telefon vagy más ágazatnak. Ezek mellett meg kismillió szart gyártanak, amik mellett a telefon és tv részlegük is eltörpül.

Bihus
Bihus
2021. szept. 3. 13:12
#2

Én jobban örültem volna a koprodukcióknak, azaz hogy az autógyárak és a tech cégek összefognak, és közösen építenek igazán fasza kocsikat.

De mindenki "önzőzik". A végeredmény meg gyanús, hogy az lesz, mint ami most van: Az autógyártóknál évtizedes lemaradásban van a szoftverkörnyezet, egyik legkirívóbb példája ugye a VW ID3 volt, amit gyakorlatilag bétaként dobtak a piacra. A techcégek, mint pl. a Tesla, pedig nincsenek az évtizedes autógyártói tapasztalatok birtokában, így olyan baklövéseket követnek el autótervezés terén, mint amiket utoljára a nyolcvanas években láttunk, pl. hólyagos fényezés, beragadó kilincsek és a többi.

BiroAndras
BiroAndras
2021. szept. 7. 10:59

@Bihus

Voltak próbálkozások az összfogásra, de nem akar összejönni. Részben gondolom a két ipar totálisan eltérő kultúrája az ok.

Egyébként meg nem is árt néha tiszta lappal indulni. Tény, hogy sok problémát okozott a Tesla tapasztalatlansága, viszont rengeteg dologban meg sokkal jobbat tudtak csinálni. Előre nagyon nehéz megmondani, hogy egy adott dolognak van-e értelme, vagy már csak megszokásból csinálják és inkább káros. Az utóbbi nagyon gyakori. Mostanra pedig már ott tart a Tesla, hogy minőségben elérte a Német szintet, és gyártástechnológiában sok éves előnye van a többiekhez képest.

Igazából a Tesla is úgy indult, hogy majd összefog régi autógyárakkal, de nekik se vált be. Az eredeti ötlet az volt, hogy a Lotus-tól vásároltak kész autókat motor nélkül, raknak bele egy AC Propulsion hajtásláncot, és kész is van. Aztán gyorsan kiderült, hogy a gyakorlatban ez messze nem ilyen egyszerű. Végül annyira át kellett alakítani az autót, hogy egyszerűbb volt nulláról megtervezni és legyártani. A hajtásláncról meg kiderült, hogy alkalmatlan a sorozatgyártásra, úgyhogy abból is sajátot kellett csinálniuk. A következő körben a Model S fejlesztésénél a Daimler-rel fogtak össze és sok Mercedes alkatrészt fel is használtak. A Toyota is gyártott elektromos RAV4-et Tesla hajtáslánccal. De ezek az együttműködések se voltak tartósak. Arról nem tudok, hogy itt mi volt a probléma. Valószínűleg az, hogy abban az időben még mindenki csak kényszerből gyártott villanyautót, a Tesla meg nem. Plusz érdekesség, hogy a Daimler elég komoly részt is vásárolt a Teslából, de eladták a részvényeiket nem sokkal azelőtt, hogy elindult az árfolyam. Azok a részvények ma többet érnek, mint az egész Daimler cég.

Junglefighter
Junglefighter
2021. szept. 3. 7:30
#1

Ám legyen. Ennyi Xiaomi telefon mellé ami a családban van, elfér egy autó is.

Zarache
Zarache
2021. szept. 3. 17:48

@Junglefighter Meg a tobbi kiss millio masik termeke melle :D

Vissza az oldal tetejére