Shop menü

HIVATALOS ANDROID 11 FRISSÍTÉSI LISTÁT KÖZÖLT A MOTOROLA

Egészen sok okostelefonnál lehet számítani a friss főverzió érkezésére, amit örömmel látunk.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Hivatalos Android 11 frissítési listát közölt a Motorola

A Motorola az utóbbi időben egyre jobb okostelefonokat ad ki a Lenovo zászlaja alatt, és most pedig arról az örömteli hírről számolhatunk be, hogy a vállalat frissítési listát közölt. Korábban nem igazán volt az jellemző, hogy a frissítésekre nagy hangsúlyt fektet a márka, de a jelek szerint már erre is ügyelnek.

Nagyon úgy fest, hogy a Lenovónak komoly tervei vannak még a mobilpiacon, mert az utóbbi időben eléggé feltűnően megemelkedett a befektetett erőforrás mértéke. És most arról számolhatunk be, hogy a vállalat nem kizárólag arra fordít energiát, hogy megfelelő konfigurációkat legózzon össze, hanem arra is, hogy a piacra dobott termékeknek a támogatásáról gondoskodjon. Ez eddig sajnos nem ennyire volt jellemző, de a jelek szerint változott a helyzet.

Galéria megnyitása

Már négy hónapja annak, hogy a Google elindította az Android 11-et, szóval nem siette el a Motorola, de ugyebár jobb későn kapni egy frissítési listát, mint soha. És talán a továbbiakban már jobban ügyel majd a szoftvertámogatás biztosítására a Lenovo vezetése alatt a Motorola.

A vállalat létrehozott egy aloldalt azzal a céllal, hogy a felhasználók ellenőrizhessék, hogy az általuk birtokolt mobil részesülhet-e Android 11 frissítésből. Az alábbiakban pedig egy listába összeszedve látható az összes olyan készüléke, amelynél már igyekszik biztosítani az aktuális főverzió szállítását a Motorola. Jelenleg így fest a mobilok névsora:

  • Motorola Razr 5G
  • Motorola Razr 2019
  • Motorola Edge
  • Motorola Edge+
  • Motorola One 5G
  • Motorola One Action
  • Motorola One Fusion
  • Motorola One Fusion+
  • Motorola One Hyper
  • Motorola One Vision
  • Moto G 5G
  • Moto G 5G Plus
  • Moto G Fast
  • Moto G Power
  • Moto G Pro
  • Moto G Stylus
  • Moto G9
  • Moto G9 Play
  • Moto G9 Plus
  • Moto G9 Power
  • Moto G8
  • Moto G8 Power
  • Lenovo K12 Note

Ez még talán nem egy végleges lista, szóval akár ennél több mobil is frissülhet majd. Sajnos olcsóbb Moto E-szériás termékek nem kerültek a felsorolásba, szóval a megfizethetőbb masinák esetében mindenképpen kérdéses egyelőre a frissítések érkezése.

A lista végére egy olyan mobil került, ami több szempontból is kakukktojás. Egyrészt eleve nem Motorola, hanem Lenovo, de ennél is érdekesebb, hogy eddig ilyen néven még nem mutatkozott be okostelefon. A Lenovo K12 és a K12 Pro a Moto E7 átnevezéséből jött létre, és talán a Lenovo K12 Note is valamilyen átnevezett Moto alapján születhet majd meg, így keveredett a sorba.

Galéria megnyitása

Vannak gyártók, akik azt is közölték a frissítési listájuknál, hogy nagyjából mikor lehet számítani az Android 11 frissítések bevetésére, itt viszont azért erről nincs szó. Annyit mondott el a vállalat, hogy az új főverzió érkezése az érintett Motorola okostelefonokra a következő hónapokban esedékes. És hozzátette, hogy azon is múlik a célba érése ezeknek, hogy a köztes partner (például szolgáltató) miként kezeli a dolgot.

Az érintett mobilok között sok olyan modell van, ami a hazai kínálatban is elérhető, így a magyar vásárlókat is érinti az ügy, és bízunk abban, hogy a Motorola minél hamarabb gondoskodik majd az Android 11 biztosításáról az itthon értékesített gépek esetén is.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére