Hatalmas bűntetés az Antenna Hungáriának

Hatalmas bűntetés az Antenna Hungáriának

Az AH nem fogadja el és bíróságon támadja meg a határozatot, s egyben felkéri az NHH-t, valamint a Gazdasági Versenyhivatalt, hogy hatósági eljárás keretében vizsgálja ki a televíziós műsorterjesztő platformok közötti versenyt torzító helyzetet. Az NHH és Antenna Hungária 2008. szeptemberében írta alá a hatósági szerződést öt földfelszíni digitális televízió és az egy VHF sávi rádióműsorszóró-hálózat üzemeltetési jogosultságáról.  Az NHH Tanácsa idén márciusában a kötelezettségek teljesítésére és a jogszabályoknak megfelelő magatartásra szólította fel az Antenna Hungáriát, illetve a tulajdonában lévő Antenna Digitális Televízió Műsorterjesztő (ADTM) Kft.-t, illetve Antenna Digitális Rádió Műsorterjesztő (ARDM) Kft.-t. Májusban és júliusban a felhívások teljesítésének vizsgálata során az NHH jogalkalmazási eljárásokat indított mind az ADTM, mind az ADRM ellen, amelybe - mint tulajdonost - az AH-t is bevonták. Az NHH Tanácsa többek között azt kifogásolja, hogy az AH nem tett elérhetővé legalább egy új földfelszíni műsorterjesztésű általános tematikájú, szabad hozzáférésű műsort a dvb-t platformon, a továbbítási kötelezettség késedelmesen, illetve csak részben teljesült. Az NHH-nál megkeresésünkre rámutattak: a jelenlegi hálózati lefedettséget, illetve a szolgáltatáshoz való lakossági hozzáférést a szerződésben vállaltnál mintegy egy éves késéssel teljesítette az AH. A szolgáltató mindezeken felül nem tett maradéktalanul eleget a tájékoztató internetes oldal kialakításáról szóló előírásoknak sem, a dvb-t platformon a közszolgálati műsorok terjesztésére megkötött szerződések műsorterjesztési díjakat rögzítő rendelkezései pedig nem állnak összhangban a pályázati kiírással.Az NHH Tanácsa azért is elmarasztalta az AH-t, mert elmulasztotta a digitális földfelszíni televízió műsorterjesztés vételére alkalmas digitális vevődekóder kedvezményes (a minimálbér 1 százalékának megfelelő törlesztőrészlet) forgalomba hozatalára vonatkozó kötelezettségét is, valamint elmaradt a Magyar Rádió Zrt. műsorainak továbbítására irányuló szerződéskötés is. Az AH Zrt., részben a világgazdasági válság okozta nehézségekre hivatkozva, mindenesetre azt állítja, hogy minden tőle telhetőt megtett, illetve a jövőben is megtesz a magyar digitalizációs folyamat érdekében. A műsorszóró társaság szerint az NHH Tanácsa az AH-t teszi felelőssé a külső felek által megtett, illetve elmaradt lépésekért, s egyáltalán nem veszi figyelembe azokat a változásokat, amelyek a válság nyomán a pénzügyi, gazdasági és piaci környezetben bekövetkeztek a hatósági szerződés aláírása óta.Az AH közleményében azt is kiemelte, hogy a Tanács nem veszi kellőképpen figyelembe a társaság által a kötelezettségek kapcsán elért eredményeket és túlteljesítéseket. A határozat számos szempontból nem szolgálja annak a több millió magyar állampolgár érdekét, akik számára a földfelszíni platform az egyetlen szabadon fogható alternatíva a túlsúlyban lévő fizetős platformokkal szemben - állítja az AH. Az NHH ezzel szemben a Napi megkeresésére közölte: a hatósági szerződés maradéktalan teljesítése szolgálta volna az állampolgárok érdekeit, jelesül, ha a digitális platform kiépítettsége és hozzáférhetősége 2008. december 31-ig teljesül.Az NHH Tanácsának helyzetértékelése szerint annak ellenére, hogy az utóbbi hónapokban jelentősen kibővült a földfelszíni digitális televíziózás műsorkínálata, elindult a kedvezményes vevődekóder értékesítés és a kommunikációs kampány, a legkritikusabb sikertényezőknél, azaz mind a tartalom, mind a hozzáférési eszközök, mind pedig a tájékoztatás területén komoly hiányosságok voltak, illetve vannak még ma is. Ez utóbbi, vagyis a tájékoztatási kötelezettségre vonatkozó előírásokat az AH álláspontja szerint többszörösen túlteljesítette, miután 2009-ben már eddig is több mint 700 millió forintot költött a szolgáltatás népszerűsítésére.Az országos földfelszíni digitális televíziós adások jelenleg az ország területének több mint felén érhetők el. A lefedettséget az Antenna Hungáriának az év végéig több mint 88 százalékra, 2010 végére pedig 95 százalékra kell növelnie.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward