Tavaly novemberben indította el a Google a Datally alkalmazást, aminek a célja az, hogy a felhasználók kontroll alatt tudják tartani az okostelefonjuk adatforgalmát. Most ez a program négy új lehetőséggel bővült, hogy még hatékonyabban tudjon hozzájárulni a letöltött adatmennyiség kordában tartásához.
A Google tapasztalatai szerint a felhasználók előszeretettel, és ami még fontosabb, eredményesen alkalmazzák a programot a megjelenése óta. A statisztikák alapján világszerte átlagosan 21 százalékkal képesek csökkenteni az adatfelhasználásukat az emberek a Datally közbenjárásával, ami összességében már igazán jó eredmény. Az applikáció segít az érintetteknek abban, hogy megértsék a készülékük adathasználatát, kontrolálni tudják az „adatszivárgásokat”, és ezzel végeredményben értékes megabájtokat takarítsanak meg. No, de nézzük, most milyen új eszközöket ad a felhasználók kezébe a Google.
A legérdekesebb lehetőség a vendégmód felbukkanása. Minden bizonnyal sokan jártak már úgy, hogy az okostelefonjukat kölcsön adták egy rokonuknak vagy ismerősüknek, aki véletlenül – vagy akár készakarva –, de alaposan megtekerték az adatforgalmat. Napjainkban nem kell ehhez sok, elegendő elindítani egy YouTube videót, vagy átnézni az Instagram Történetek sokaságát. És itt jön képbe a Datally a vendégmóddal, amelynél a felhasználó előre meghatározhatja, hogy mekkora adatfelhasználás a tolerálható. Ennek az újításnak köszönhetően könnyen megakadályozható az, hogy a kölcsönadott mobil kifusson az esetenként szűkös adatkeretből. Itt még jelszavas védelem is beállítható, hogy más ne tudjon hozzányúlni az előre megszabott adatmennyiséghez.
Fontos újítás az is, hogy a Google bevezeti a napi limitet, ez a nevének megfelelően arra alkalmas, hogy a felhasználó megadhassa, mekkora adatforgalmat generálhat egy nap alatt a szerkezet az összes alkalmazással együtt. Itt be lehet azt állítani a Datally felületén, hogy csak figyelmeztetést dobjon be az okostelefon, és ilyenkor a felhasználó tovább használhatja a mobilnetet annak tudatában, hogy túl sokat forgalmazott, de akár a blokkolás is választható, ebben az esetben arra a napra már letiltja az adatkapcsolatot az eszköz. Ennek a funkciónak köszönhetően megakadályozható az is, hogy egy beragadt program vagy egy megakadt szinkronizáció miatt megszaladjon az adathasználat a háttérben.
Az újítások megjelenését követően a Datally használatával elébe lehet majd menni annak is, hogy a nem használt programok felesleges adatforgalmat generáljanak. A Google felmérései alapján a mobilos adathasználatnak nagyjából a 20 százalékát olyan alkalmazások hozzák össze, amiket valójában nem is használ a szerkezet tulajdonosa, akár hónapokon át nem is voltak elindítva. A szolgáltatás megmutatja majd, hogy melyek azok a programok, amiket nagyon rég nem futtatott a felhasználó, de mégis súlyos adatforgalomért felelnek a háttérben. Ráadásul ezeket kettő érintéssel el lehet majd távolítani a Datally közbenjárásával, nem kell külön a telepített appok listáján felkutatni a delikvenst.
Végül már egy Wi-Fi térképet is kap az alkalmazás. Ez arra fog szolgálni, hogy a felhasználók egyszerűen felfedezhessék azokat a helyeket a közelükben, ahol ingyenesen vezeték nélküli hálózati hozzáférést találhatnak. Hiszen úgy lehet a legjobban spórolni az adatkerettel, ha egyáltalán nem arra támaszkodik a felhasználó az internetezés során. A WLAN térképnél a rendszer lehetőséget biztosít arra, hogy a felhasználó a hálózat kipróbálását követően értékelje azt, ezzel segíthet a Datally felhasználók közösségének, akik már előre tisztában lehetnek majd azzal, hogy az adott elérési pont milyen minőséget biztosíthat.
A Google Datally friss funkciói a következő napokban fognak eljutni minden felhasználóhoz. Az applikációt érdemes folyamatosan frissen tartani a Google Play Áruház révén.































