A NASA InSight leszállóegységének szeizmikus adatait vizsgáló kutatócsoport megállapította, hogy évente körülbelül 280–360 olyan objektum csapódik be a Marsba, amely 8 méternél nagyobb átmérőjű krátert hagy hátra. Az exobolygókutatók már korábban is a Marsról és más bolygókról származó meteorbecsapódási adatokat használtak fel arra, hogy megbecsüljék a Naprendszer égitestjeinek korát, mivel az idősebb égitestek alapesetben több becsapódásnyomot tartalmaznak, mint a fiatalabbak. Természetesen ennek elbírálása során figyelembe kell venni olyan tényezőket is, mint az objektum mérete, pályája és a légkörének hatásai a belépő testekre. De általánosságban elmondható, hogy minél több krátert látunk, annál idősebb az adott hold vagy bolygó.
„A Marson korábban a hatvan méternél nagyobb átmérőjű kráterek szaporodási ütemét ismételt műholdfelvételek révén becsülték meg, de az ilyen megfigyeléseket korlátozza a kamerák felbontása és a por általi lefedettség” – magyarázza a kutatócsoport. „Szükséges, hogy a célterület valamilyen mértékben porral borított legyen. A poros területeken lévő kráterek sűrűségének a teljes bolygóra való extrapolálása a por mobilitásának globális modelljét igényli, amelyre a termikus tehetetlenség az egyik közelítő eszköz.”
Mivel a műholdfelvételek nem elég nagy felbontásúak, a kisebb objektumok becsapódásainak gyakorisága még bizonytalanabb. A kutatócsoport ezért a NASA InSight küldetése során telepített egyik műszer szeizmikus adatait vizsgálatával próbálta pontosítani a becsléseket. A szeizmográf a bolygón működve számos nagyon magas frekvenciájú (VF) marsrengést rögzített. Bár a csapat nem tudta kizárni, hogy egyes rögzített VF-események alternatív okokból léptek fel, megállapították, hogy az események elsősorban valószínűleg a helyben bekövetkezett meteoritbecsapódások következményei. A becsapódások méretét a szeizmikus adatok alapján meghatározva, majd a becsapódásokat terület és idő szerint skálázva úgy becsülik, hogy évente 280–360 darab 8 méternél nagyobb átmérőjű kráter keletkezik a bolygón.
„Ez körülbelül ötször nagyobb, mint a kizárólag az orbitális felvételek alapján becsült szám” – mondta el Géraldine Zenhäusern, az ETH Zürich szeizmológiai és geodinamikai professzora, az eredményekről beszámoló tanulmány társszerzője egy közleményben. „Az orbitális felvételekkel összehangolva eredményeink azt mutatják, hogy a szeizmológia kiváló eszköz a becsapódások számának mérésére.”
Ennek a módszernek a segítségével így tehát pontosabban megbecsülhetjük egy naprendszerbeli égitest korát. Csak küldeni kell egy szondát szeizmográffal felszerelve az adott a bolygóhoz vagy a holdhoz, hagyni, hogy az adatokat gyűjtsön a becsapódásokról, majd ezeket az adatokat és a műholdas adatokat felhasználva jobb képet kaphatnánk annak koráról. És természetesen sok mást is meg lehet tudni, ha szeizmográfokat telepítünk más égitestek felszínére.
„A bolygók belső szerkezetének megértéséhez is a szeizmológiát használjuk. Ennek oka, hogy ahogy a szeizmikus hullámok áthaladnak a bolygók kérgén, köpenyén és magján, illetve azok határairól visszaverődnek, megváltoznak. Ezeket a változásokat tanulmányozva a szeizmológusok meg tudják határozni, hogy ezek a rétegek miből állnak, és milyen vastagságúak” – fejtette ki egy másik közleményben a tanulmány első szerzője, Natalia Wojcicka, az Imperial College London Földtudományi és Műszaki Tanszékének tudományos munkatársa.
„A Földön könnyebben megérthetjük bolygónk belső szerkezetét, ha megnézzük a planéta számos pontján elhelyezett szeizmográfok adatait. A Marson azonban eddig csak egy ilyen műszer volt, az InSight SEIS eszköze. Ahhoz, hogy jobban megértsük a Mars belső szerkezetét, több, a bolygó más területeire telepített szeizmográfra lenne szükség” – folytatja a szakértő.
