Az LG a Dual Screen révén keltette fel tavaly a vásárlók figyelmét, mikor az okostelefonjai mellé elkezdett társképernyőt tervezni. Mostanra már több okostelefont is használatba lehet venni két képernyős felállásban. És már érlelődik a vállalatnál a következő érdekes megoldás.

Az LG Wingről eddig még csak a pletykákban lehetett találkozni, a napokban viszont felkerült róla egy videó a YouTube-ra, amin működés közben lehet látni a koncepciót. Azt kell mondjuk, hogy eléggé meredek látványról beszélhetünk, és kíváncsian várjuk, hogy forgalomba kerüljön a termék.

Egy olyan megoldásról beszélhetünk, amit T-alakban lehet majd széthajtani, és így nyújthat jobb használati lehetőségeket a felhasználóknak. Ezt lényegében a Dual Screen felépítésnek a továbbgondolásaként is fel lehet fogni, hiszen itt is kettő képernyő van az eszköznél, viszont egészen máshogy néz ki a végeredmény. A Wing neve onnan ered, hogy szárnyszerűen lehet a főképernyő mellé kihajtani a társképernyőt.

Galéria megnyitása

Korábban az LG Winget úgy ábrázolták, hogy azon jelent meg a virtuális gombsor fektetett nézetben, így kényelmes írási lehetőséget nyújtott, miközben felül döntve ott volt a teljes méretű képernyő. A mostani videón viszont már álló helyzetben van a Wing. Egy autóban éppen a navigáció fut rajta, miközben a társkijelzőn teljes méretben látható a zenelejátszó. És a bejövő hívásról szóló értesítés is a kisebb felületen jelenik meg, hogy a navigációtól egyáltalán ne vegyen el felületet.

A főképernyő állítólag 6,8 hüvelykes mérettel rendelkezik majd, és a képek alapján egészen nyújtott a képaránya. Míg a „szárnyon” található képernyő már csak 4 hüvelyk körüli átlóval szolgálhat, és nagyjából négyezetes formájú lehet. Egyelőre eléggé megoszlanak a visszajelzések erről a koncepcióról, de mindenképpen érdemes kivárni, hogy az LG pontosan milyen gondolatmenet alapján véli ezt hasznosnak, és hogyan fogja tálalni.

Korábbi információk szerint egy olyan készülékre kell számítani, ami 5G támogatással is szolgálni fog már. Nagy valószínűséggel nem abszolút csúcsmodellnek készül a Wing, hanem a Velvethez hasonló alappal rendelkezhet, szóval a Snapdragon 765G rendszerchip bukkanhat majd fel benne. És ez alapján talán nem lesz majd borzasztóan drága az LG Wing, de mivel már a Velvet sem a szolid árazásáról vált ismerté, azért nem árt azzal számolni, hogy nem lesz egy költséghatékony koncepció.

Az utóbbi időben az LG több érdekes megoldást is letett az asztalra, ilyen a Velvet is, ami egy remek felső-középkategóriás mobil lett, csak éppenséggel a vállalat az árazását eléggé elmérte. A cég elmondása szerint egyébként jól fogy a Velvet, de ahhoz valószínűleg ez a modell kevés lesz, hogy nyereségessé tegye végre az LG Mobile részleget. És jó eséllyel ilyen téren a Wing sem fog megoldást jelenteni, de mindenképpen izgatottan várjuk, mint minden olyan megoldást, ami a megszokottól eltér.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

6 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
WazheadBoci__
WazheadBoci__
2020. aug. 31. 7:49
#4

Nem kene elobb valami normalis telefont is kiadni ? Ennek nem hinnem hogy hu de hatalmas piaca lenne.

pepeno1
pepeno1
2020. aug. 29. 12:31
#3

Na végre! A valóság lassan utoléri a fikciót. ;)

tomchee
tomchee
2020. aug. 28. 20:20
#2

2 hét alatt összevissza fogja csirkargatni a por az alsó képernyőt, ahogy csukod nyitot a telefont.

thedeveloper
thedeveloper
2020. aug. 30. 8:04

@tomchee  Le kell törölni időnként :D Nem olyan vészes ez a porosodás a valóságban, mint amilyennek elképzeljük. Xiaomi Mi mix 3-am van, a mechanikus részeket sosem zavarta a port, max a kamerát fedte be.

Geralt_of_Trivia
Geralt_of_Trivia
2020. aug. 28. 18:58
#1
  • És két kijelzővel hogy áll majd az akku üzemidővel?

  • 100

  • 100 mi?

  • 99, 98...

axe
axe
2020. aug. 28. 21:38

@Geralt_of_Trivia  
-Doktor úr nagy a baj?
-Önnek az idejéből 5 van hátra sajnos :(
-5 mi?
-4

Vissza az oldal tetejére