Az Apple a jelek szerint továbbra is érdeklődik az Intel Foundry félvezetőipari bérgyártói szolgáltatásai iránt, ami igazából nem egy nagy meglepetés, korábban is megjelentek már erre utaló pletykák, a legfrissebb elemzői beszámoló alapján azonban úgy tűnik, lassan kezd körvonalazódni az is, pontosan mely chipek gyártásába segíthet be az Intel Foundry és ehhez mely csíkszélességet vetheti be, vagyis lassan megszülethet a tényleges megállapodás is a felek között. Azt persze fontos kiemelni, hogy az Apple természetesen továbbra is igénybe veszi a TSMC szolgálatait, de bizonyos chipek esetében, amelyek kevésbé komplexek, az Intel Foundry megbízhatóságát és teljesítményét is próbára teheti némi megrendeléssel.
A friss fejleményről az Apple beszállítói láncával és terveivel kapcsolatban általában jól értesültnek minősülő Ming-Chi Kuo számolt be a minap, aki úgy tudja, az Intel már 2027-ben megkezdheti az Apple egyes M-sorozatú SoC egységeinek gyártását, már amennyiben a továbbiakban is minden a terveknek megfelelően halad és az Intel kiszemelt csíkszélessége teljesíti az elvárásokat. Kuo információi szerint az Apple már ki is próbálta az Intel 18A-P node-jához tartozó PDK-t (Process Design Kit), ami a 0.9.1-es verziószámot viseli.
Amennyiben minden paraméter a terveknek megfelelően alakul, azaz mind tranzisztor-sűrűség, mint teljesítmény, mind pedig energiahatékonyság terén beváltja a hozzá fűzött reményeket a 18A-P node, akkor az Apple 2027-től kezdve ezzel gyártathatja le M-sorozatú SoC egységeinek egy részét. A vállalat egyelőre azt várja, hogy a 18A-P PDK 1.0-s vagy 1.1-es verziója is megjelenjen, amelyek már végleges, illetve optimalizált kiadások lesznek. A szóban forgó verziók a következő esztendő első negyedévében készülhetnek el, ezt követően megindulhat a lapkák gyártása az Apple számára, ám első körben csak a belépőszintű termékekhez készített M-sorozatú SoC egységek készülhetnek az Intel Foundry gyártósorain, amelyek a MacBook Air, az olcsóbb MacBook, illetve az iPad Pro fedélzetén kaphatnak helyet.
Míg az Intel 18A node-ja főként a vállalat saját termékeinek gyártásáért felel majd, addig a továbbfejlesztett változatok, vagyis a 18A-P, illetve a 18A-PT esetében már külsős megrendelések is érkezhetnek, a 14A node iránt pedig még nagyobb érdeklődésre tarthat számot. A 18A-P az eredeti 18A-hoz képest, ami a RibbonFET és a PowerVia technológiák révén jókora előrelépést hoz az előző generációs Intel 3 gyártástechnológiákhoz mérten, további optimalizáción esik át, ezáltal alacsonyabb küszöbfeszültségű komponenseket használhat, kisebb szivárgási áram jellemzi majd az egyes komponenseket, valamint a Ribbon FET típusú tranzisztorok felépítésén is csiszolnak annak érdekében, hogy a wattonkénti teljesítmény még magasabb lehessen.
Az Apple szakemberei az információk szerint most arra várnak, hogy kiderüljön, hogyan teljesít a 18A-P node végleges változata, az 1.0-s PDK, majd csak ennek ismeretében döntenek arról, hogy végül rendeljenek-e chipeket vagy sem. Az új node segítségével már akár 2026 végén megindulhat a termelés, az Apple által megrendelt Intel gyártmányú M SoC egységek szállítása pedig valamikor a 2027-es esztendő második vagy harmadik negyedévében kezdődhet meg konkrét termékek formájában.
Közben az Intel 14A node-ja körül zajlik a munka, a fejlesztés nagyon jó áll, így a node egyre vonzóbbá válhat a potenciális megrendelők számára. Az Intel Foundry 2027 környékén érheti el a nullszaldós szintet, vagyis azt, amikor a költségek és a profit kiegyenlítik egymást, onnantól kezdve végre pozitívvá válhat a mérleg, amiben az Apple megrendelései is segíthetnek.