Dél-Korea általában jól áll a technológiai fejlesztéseket tekintve, és az új generációs mobilhálózatot is az első között élesítették az országban a szolgáltatók. Az 5G ráadásul a jelek szerint fel is pörgette az ilyen támogatást biztosító okostelefonok iránti keresletet, ahogy arra korábban az elemzők számítottak is, de mostanáig nem sok jelét lehetett látni a dolognak az 5G viszonylag lassú térnyerése miatt.

Egy friss jelentés szerint Dél-Koreában már több mint 1 millió olyan előfizető van, aki 5G támogatást is biztosító díjcsomaggal rendelkezik. És ez meglehetősen nagy szám ahhoz mérten, hogy az ország 51 milliós lakossággal büszkélkedhet. Az egymilliós mérföldkövet június 10-én sikerült átlépni a Tudományos és Technológiai Minisztérium közleménye szerint, és az év végéig ez a többszörösére fog bővülni a várakozások szerint.

Érdekesség az 5G térnyerése kapcsán, hogy elvileg jobban teljesít, mint a maga idejében a 4G LTE, pedig a mobileszközök szempontjából nézve az szinte biztosan kijelenthető, hogy a felhasználói élményre gyakorolt hatása nagyobb lehetett a 4G LTE-nek. Mindössze 69 nap telt el az 5G kereskedelmi forgalomba állításától addig, hogy meglegyen az egymilliomodik előfizetője, miközben ugyanezt az eredményt a 4G LTE 2011-ben 80 nap alatt tudta csak elérni. Átlagosan több mint 15 ezer új felhasználóval gyarapodik az 5G tábora, pedig csupán abszolút felsőkategóriás eszközökkel lehet ezt most még kihasználni, ráadásul eléggé szűkös a kínálat. Dél-Koreában a hazai fejlesztésű Samsung Galaxy S10 5G és az LG V50 ThinQ 5G örvend a legnagyobb népszerűségnek.

Galéria megnyitása

Az is megtudhattuk, hogy az SK Telecom tudta a leghatékonyabban mozgósítani az ügyfeleit a váltást tekintve, viszont nincsenek túlzottan nagy különbségek. Az SK Telecom nevéhez az előfizetések nagyjából 40 százaléka fűződik, míg a Korea Telecom és az LG Uplus kb. 30-30 százalékot tudhat a magáénak. A Korea Telecom és az SK Telecom esetében a legtöbben a korábbi 4G LTE-es előfizetésüket váltják át, míg az LG Uplus esetében az új ügyfelek szerzése is kiemelkedően jól alakult.

A Dél-Koreai Tudományos és Technológiai Minisztérium előrejelzése szerint az év végéig 3-4 millió felhasználó csatlakozhat majd az 5G támogatást élvező előfizetők köréhez. És idővel ez a szám egyre lendületesebben növekedhet majd, mikor jönni fognak a kedvezőbb árfekvésű megoldások, illetve javulni fog az 5G hálózatok minősége mind a lefedettséget, mind pedig a kapcsolatok tempóját tekintve.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

8 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
pdx006
pdx006
2019. jún. 17. 11:01
#2

Legalább tudtok indokot mondani miért ennyire sürgős? Tán lassan tölt be a facebook vagy csak mindenáron a drágább csomag kell?

i2k010
i2k010
2019. jún. 17. 17:15

@pdx006 Végül is, füstjelekkel is kommunikálhatnánk... igaz, úgy azok a burzsujok járnának jól, akik hegyen élnek... vegyük el a hegyeket is az országtól...!

Busterftw
Busterftw
2019. jún. 15. 0:02
#1

Magyarországnak is bele kellene húzni, ha már 4G lefedettségben ott vagyunk az élvonalban.

snuzzie
snuzzie
2019. jún. 17. 13:28

@pdx006  Es? Ismerjek fel. Mit kene takargatnom? GPS-t se kapcsolom ki, se kocsiban, sem a telefonomban. Ha valakit az en eletem erdekel, hat szive joga. Szerinted, ha most vagy akar 20 evvel ezelott meg akartak valakit figyelni, majd pont nem sikerult nekik?

Az, hogy egy teruleten kifejlesztenek valamit, (jelen esetben 5G mobilhalozat) csak ott es kizarolag lesz hasznalva? (A valaszt te is tudod, hogy nem, ezt a terfigyelos konteoval mar belattad). 
Pl. hadifejlesztesekbol is rohadt sok minden hasznos kerult at a civilszferaba (ami fontos lehet: egeszsegugy)

Az, hogy valaki szarra hasznalja / vagy nem is hasznalja, de a csucs kell neki (legyen az egy sportauto, egy 28magos XY processzor / egy 12GB RAMos telefon messengerezni etc) neked mitol lesz rosszabb? Ha azt mondom, hogy az a sok hulye aki megveszi a draga szart, amibol aztan megtobb es megdragabb "szarokat" fejlesztenek, mely kovetkezteben a korabbi draga szar, mar nem lesz olyan draga es te is megengedheted magadnak, es te meg pont ki is tudnad hasznalni, az ugy mar elkepzelhetetlen?

Bizonyara voltak/vannak/lesznek zsakutcak, de a fejlodes mar csak ilyen, kellenek a hulyek is hozza akik finanszirozzak ezt. Ha mindenki a kettovel kesobbi generaciora varna, hogy "na majd az megeri!" akkor idotlen idokig lehetne varni.

Vissza az oldal tetejére