Rengeteg olyan szolgáltatás van napjainkban, amelyek reklámokból tesznek szert bevételre. Mostanra pedig számos szabályozás született arra vonatkozóan, hogy a gyermekek számára elérhető felületeken milyen reklámok jelenhetnek meg. És bár ezt a legtöbb vállalat próbálja is megfelelően kezelni, minden igyekezet ellenére is akadnak olyan esetek, amikor a gyerekek nem oda illő tartalmakkal találkozhatnak.

Ezúttal a Spotify futott bele egy igazán kellemetlen helyzetbe, mert egészen konkrétan a lehető legfélelmetesebb reklámot sugározta a fiatalok irányába. A Spotify egyebek mellett rendelkezik direkt gyermekek számára megfelelő lejátszási listákkal, és amennyiben ingyenesen használják az appot a csemeték, akkor ezek között ugyanúgy vannak reklámok, mint más esetekben. Elvileg ezek a reklámok nem lennének károsak, de tavaly egy hirdetés nagyon félrement.

Galéria megnyitása

A Warner Bros. vállalatot sorozatos támadások érték azért, mert a Spotify-on az egyik legnépszerűbb aktuális horrorját reklámozta, és ez a gyerekeknek szánt tartalmak közé is eljutott. Az „Az” című alkotásnak a második részére hívta fel a figyelmet az a hirdetés, ami miatt a Spotify és a Warner feje egyaránt főhet a dühös szülők haragja miatt.

Az már önmagában komoly problémát jelent, hogy nem a gyerekekkel „kompatibilis” reklám jutott el a fiatalokhoz, miközben a direkt a csemetéknek szóló tartalmakat hallgatták, az viszont csak még jobban tetézi a dolgot, hogy mi is volt ez kellemetlen tartalom.

Ha valaki nem ismer az „Az” című filmet, ez egy olyan gyilkos bohócról szól, aki a Pennywise névre hallgat, és egyebek mellett gyermekekkel elfogyasztásával üti el a szabadidejét. Az Stephen King által kitalált alakváltó rém azért viseli általában a bohóc bőrét, hogy ezzel csalogassa magához a táplálékául szolgáló, gyanútlan városi gyerekeket.

Galéria megnyitása

Az már csak hab a tortán, hogy a reklámban egyébként maga Pennywise szólal meg a hallgatók irányába, és a félelmetes módján utal a hallgatók bántalmazására a zenék közötti reklámblokkban. „Rólatok álmodtam 27 éve. Éheztem rátok. Hiányoztatok.” – szólalt meg Pennywise, majd hangulatkeltő hangeffektek még tovább fokozták az egyébként is rémisztő a reklámnak a hatását.

A Warner azt nyilatkozta az illetékes szervezetek megkeresésére, hogy a hirdetése nem gyerekeknek szólt, hanem a 18-44 éves korosztályt vette célba. A Spotify nem igazán szerette volna kommentálni az ügyet, de azt hozzátette, hogy olyan lejátszási listánál szólalhatott meg a szóban forgó reklám, ami nem kizárólag gyerekeknek szólt. De érdekes módon a vállalat mégis eltávolította ezt a kínálatából mostanra. (De sok gyerekeknek szóló lejátszási listát lehet találni továbbra is.)

Szakemberek szerint az egyáltalán nem elég, hogy ebben az ügyben a Spotify és a Warner is meghúzta magát, mindenképpen tenni kell azért, hogy a jövőben ilyen esetek egyáltalán ne fordulhassanak elő. Ugyanakkor az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a Spotifynak mindenképpen igaza van abból a szempontból, hogy az eset nem a specifikus Spotify Kids applikációval történt meg. Márpedig a vállalat direkt biztosít ilyet is a gyerekeknek, a szülők mégsem ezt használták.

Galéria megnyitása

A Spotify Kids hátránya, hogy nem ingyenes, hanem csak a Spotify Premium Family csomagra való előfizetéssel használható. Ugyanakkor az igaz, hogy ilyenformán a gyermekek tényleg védve vannak a mostanihoz hasonló káros reklámoktól, mivel ott egyáltalán nincsenek reklámok, plusz magasabb szinten szűrt eleve a zenekínálat is.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

10 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Khong321
Khong321
2020. ápr. 5. 10:14
#3

Én is élveztem a spotify alkalmazás használatát. Sok olyan dal van, amit szeretek, itt meghallgathatja a régi prémium apk verzió felismerését is a [https://techbigs.com/spotify-premium.html ]()weboldalon.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2020. márc. 16. 8:40
#2

Hihi, én egy csajjal voltam moziban anno matinén, talán a Vuk-ot néztük nosztalgiából hétvégén délelőtt, és betették valamelyik Alien előzetesét. :D

gabushi
gabushi
2020. márc. 14. 15:53
#1

Azért ez valamilyen szinten "poén", pont Pennywise .. :D .. de tudom.. ezzel nem volna szabad viccelni.. bár akkor is poén, pont a gyertekevő (lidérc) "bohóc"...

Bár mondjuk nem olyan drága az a family csomag, ha már tényleg foglalkoznánk a gyerekeink "védelmével" és szűrt tartalmat akarnánk adni nekik...

BiroAndras
BiroAndras
2020. márc. 17. 15:58

Ezek eredetileg nem gyerekeknek szóltak, ahogy a Grimm mesék sem. És nagyon nem mindegy az előadás sem, minél elvontabb a történet, minél kevésbbé vizuális, annál kevésbbé ilyeszti meg a gyerekeket. A gyerekdalok eredeti jelentése is elég rejtett, még a felnőttek számára is, amíg valaki meg nem mondja nekik.

És igenis szükséges a gyerekeket megvédeni. Alapvetően meghatározza az ember személyiségét, hogy gyerekként hogyan látja a világot. Aki egy durva, erőszakos világban nő fel, az sokkal nagyobb eséllyel lesz önző, erőszakos, manipulatív és könyörtelen, mivel azt tanulja meg, hogy erre van szükség a túléléshez. Aki viszont egy kényelmes és biztonságos világban nő fel, annak a jellemét nem a puszta túlélés határozza meg, hanem magasabb rendű célok, hajlamosabb lesz nagyobb léptékben gondolkodni, vagyis önzetlen, békés, őszinte, együttérző lesz. Nyílván ez durva egyszerűsítés, de valahogy így működik a dolog. Ezzel függ össze : https://en.wikipedia.org/wiki/Maslow%27s_hierarchy_of_needs Persze nem kell túlzásokba esni, mert akkor meg teljesen életképtelen lesz a gyerek. Mint mindíg, egy egészséges egyensúlyra kell törekedni.

Vissza az oldal tetejére