Az Android operációs rendszer különböző kiadásai szinte a kezdetek óta kaptak valamilyen édességgel kapcsolatos kódnevet. Eleinte ezt csak belső használatra szánta a Google, de később annyira elnyerte a felhasználók tetszését a dolog, hogy már hivatalos és nyílt elnevezésekként tekintett ezekre a keresőóriás. De ahogy sok jó dolognak, most ennek is vége szakadt.

Bejelentette a Google, hogy az új Android egész egyszerűen csak Android 10, nincsen semmilyen édességgel kapcsolatos kódneve. Eredetileg egyébként most olyan desszert jött volna, ami Q betűvel kezdődik, de így ez a verzió legfeljebb Android Q-ként említhető még az Android 10 mellett. A Google nem azért hagyott fel az elnevezésekkel, mert a kreatív csapat ne tudott volna egy megfelelő desszertnevet találni Q-val, hanem egész egyszerűen azért, mert a vállalat szerint sokan nem is igazán értették, hogy ezek miért jók.

„Számos jó nevet ki tudtuk volna találni, de ezeket nem mindenhol értik a világban, márpedig az Android egy globális márka, amit többen használnak Indiában és Brazíliában, mint az Egyesült Államokban, éppen ezért az angol nyelvű desszertekről való elnevezés sok régióban nem ideális.” – mondta el a The Verge megkeresésére Sameer Samat, az Android vezető termékmenedzsere. „A Pie például nem mindenhol azonos egy desszert nevével, van, ahol kellemetlenebb a jelentése, a Lollipop pedig sok helyen nehezen kiejthető volt, a Marshmallow meg azon túl, hogy szintén nehezen kiejthető, számos területen teljesen ismeretlen is.”

Galéria megnyitása

Azzal együtt, hogy a Google elhagyta a desszertes elnevezést, a betűtípusa és az írásmódja is megváltozott valamelyest. Aude Gandon, az Android globális márkaigazgatója elmondta, hogy a cél az volt, hogy modernebbé váljon az Android kiírása, valamint a robot feltüntetésének köszönhetően emberközelinek érződjön. A robot előtérbe kerülése a logókban megközelíthetőbbé, vidámabbá teszi az Android márkát. Érdekesség, hogy maga a robot grafikája is módosult, átkerültek a szemei, másabb lett az „antennája”, továbbá az alapszín is változott, már nem sárgás árnyalatú zöldet használ a Google, hanem hidegebb, kékkel árnyalat zöldhöz nyúlt.

Fontos volt a változtatások során Gandon elmondása alapján az is, hogy könnyebben kiolvasható legyen az Android felirat. És minden méretben tesztelte a Google az új betűtípust, hogy tényleg ideális irányba induljon el. Továbbá az is segít az olvashatóságban, hogy mostantól feketével lesz kiírva hivatalosan az Android, nem zölddel (sötét háttéren pedig fehérrel a megfelelő kontraszt biztosítása érdekében), ez utóbbi színt csak a robot fogja magán hordozni. No meg a grafikus felhasználói felület egyes elemei, amik új színeket részesítenek majd előnyben az eddigiekhez képest.

Galéria megnyitása

A Google legutóbb 2014-ben módosította az Android márka megjelenését, és valószínűleg a mostani változtatások is hosszú évekre szólnak. A névséma is bele tartozik ebbe, szóval biztosak lehetünk benne, hogy a jövőre érkező Android R hivatalosan nem fog édességről nevet kapni, a megjelenését követően szimplán az Android 11 lehet, és így tovább.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

27 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
KikiGames
KikiGames
2019. aug. 30. 22:31
#6

Hűha ezt olyan fontos volt beszüntetni. Biztosan szegény programozóknak nehéz volt beleírni az információk közé még azt a nyamvadt desszert nevet is! 

Ahelyett hogy; 
Android
10.0
Qürtőskalács (Ez tetszik ErvintheOne)

Mostmár csak;
Android
10.0

Fú mennyi időt spóroltak ezzel amúgy.

0rigami
0rigami
2019. aug. 28. 0:18
#5

Nincs több desszert: Android 10 PACAL :D

ErvintheOne
ErvintheOne
2019. aug. 25. 21:55
#4

Android 10: Qürtőskalács

19milan97
19milan97
2019. aug. 25. 21:03
#3

"a vállalat szerint sokan nem is igazán értették, hogy ezek miért jók" Istenem.. Egy fantázianévben értelmet keresni... Eddig is számozással volt jelölve csak volt neki egy vidámabb neve. Ez tök szimpatikus is volt hogy nem hívák például Android 8.4.5.61a v2.0-nak, hanem egy egyszerű vidám neve volt csak. Ezt is sikerült megölniük az okosaknak megint.

macman507
macman507
2019. aug. 26. 16:42

@thedeveloper Ezeknek utánanéznek és eleve nem adnak olyan nevet valaminek, ami nem túl előnyöset jelent más nyelven.

axe
axe
2019. aug. 24. 20:22
#2

na ez is főzött romként lesz fennt neten majd ami 100 évvel ezelőtti telón is vígan el fog futni ha a sok szart kiszedik belőle :D

axe
axe
2019. aug. 25. 15:51

@Balika911 tényleg nem értem, sokkal jobb amikor gyárilag letörölhetetlen 1000 programmal van tele a rendszer, mint amikor egy full stock rendszert kapsz amire azt pakolsz fel amit te ténylegesen használni akarsz, és hogy az 1000 programból 990 rajta kell hogy legyen azért vegyél évente új telefont mert nincs szoftver support

pdx006
pdx006
2019. aug. 24. 13:30
#1

Android 10? Még ki se hűlt a telefon a 8 telepítésétől. Dehát muszáj havonta újat kiadni, sokan vannak akik dobják is el a régit ha nem támogatja az újabbat. Az viszont nem gond hogy legalább ezzel nem nevelik a mértéktelen édességzabálásra a jónépet. Vannak már olyan X lábak hogy förtelem.

pdx006
pdx006
2019. aug. 27. 0:53

@macman507  Mer a kórosan elhízottaknak X lábuk van, egyszerű.

Vissza az oldal tetejére