Gondolatokkal irányítható robot

Svájci kutatók agyhullámokkal irányítható robotot mutattak be, a dolog érdekessége, hogy ezúttal egy bénult beteg ült a volánnál. 

Gondolatokkal irányítható robot

Svájci kutatók agyhullámokkal irányítható robotot mutattak be, a dolog érdekessége, hogy ezúttal egy bénult beteg ült a volánnál. A fejlesztés révén a jövőben remélhetőleg hatékonyabb interakció valósulhat meg a paralízises betegek és környezetük között „avatárjaikon” keresztül.

Az eddig végrehajtott hasonló amerikai és német kísérletek esetében a kezelő egészséges személy volt, illetve az ilyen kezdeményezések általában invazív agyi műtétekkel, és különféle hardverek beépítésével járnak.

A keddi lausanne-i bemutatón Mark-Andre Duc fejére mindössze egy elektródákkal ellátott sapka került, amely továbbította agyi tevékenységének elektromos jeleit egy számítógép felé, amely pedig dekódolta a jeleket, és továbbadta az aprócska robotnak. Ha a kísérlet alanya lebénult ujjainak felemelésére koncentrált, akkor az ennek megfelelő agyi jelek a szükséges fordítási procedúrák után a robotot a mozgás végrehajtására utasították.

Duc elmondása szerint a robot irányítása a jobb napokon nem túl bonyolult feladat, de ha fájdalmai vannak, akkor már sokkal nehézkesebben megy. Ilyenkor a fájdalomérzet keltette háttérzaj olyan mértékben megnő, hogy megzavarja az agy‒számítógép interfész működését, mivel megváltoztatja az kimenő jel karakterét, mondta el Jose Milan, a kutatócsoport vezetője. Ez a probléma nagy kihívást jelent a terület fejlesztői számára.

Az emberi agy tökéletesen alkalmas egyszerre több feladat elvégzésére is, a gép azonban ezeket a jeleket nem tudja szétválasztani, így a robot irányítása csak akkor hatékony, ha az alany kizárólag arra koncentrál. Ha elkalandozik a figyelem vagy lankad a koncentráció, rögtön romlik a jel minősége.

Ennek a problémának a megoldására a kutatócsoport úgy programozta be a számítógépet, hogy az az agyi tudatalattihoz hasonló működést produkáljon. Vagyis ha elhangzik a „sétálj előre” utasítás, akkor a mozgás mindaddig folytatódni fog, amíg a megállásra felszólító jel be nem érkezik, függetlenül attól, hogy közben merre kalandozott el a kezelő figyelme. Természetesen akkor is megáll a robot, ha valami fizikai akadály állja útját.

A robot egyik korábbi verziója egy elektromos tolószék volt, amelyet szintén gondolatok révén tudtak irányítani a benne ülő páciensek. A független robotforma mostantól lehetővé teszi, hogy a kezelő távolról irányítsa a jelenlétét jelképező szerkezetet, így olyan helyekre is eljuthat általa, amelyek tolószékkel nehezen vagy egyáltalán nem lennének megközelíthetők. Mindkét változatnak rengeteg előnye van.

Rajesh Rao, a Washingtoni Egyetem hasonló programjának feje szerint óriási lépést jelent a tudományterület számára, hogy egy ilyen eszköz végre kikerült a laboratóriumból, és azok tesztelhetik, akik végső felhasználói lesznek.

 

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward