Problémák lehetnek a Harvard-Smithsonian Asztrofizikai Központ munkatársainak azon kutatásával, amely során márciusi bejelentésük szerint a világegyetem hajnaláról származó gravitációs hullámok jelenlétét mutatták ki a legkorábbi elektromágneses sugárzásban, az úgynevezett mikrohullámú háttérsugárzásban. Az évszázad felfedezésének tartott eredményről mi is beszámoltunk, az azóta eltelt hónapokban azonban komoly kétségek merültek fel azzal kapcsolatban, hogy pontosan mit is észlelt a Bicep2 rádiótávcsővel vizsgálódó csapat.
A márciusi bejelentésben a kutatók azt mondták, hogy a műszer adatai alapján jellegzetes polarizációs mintákat fedeztek fel a háttérsugárzásban, amelyek véleményük szerint az ősrobbanást követő inflációs szakaszban felnagyítódott gravitációs hullámok nyomait őrzik. Az ősrobbanás elmélete szerint a világegyetem keletkezése után a tér a másodperc töredéke alatt tágulni kezdett, és mikroszkopikusból csillagászati méretűre növekedett. A tágulás eredményeként az univerzum létrejötte után közvetlenül létező, gravitációt közvetítő részecskék keltette aprócska hullámok is óriásira nőttek, magyarázzák a szakértők. Ezen hullámok nyoma valamilyen szinten máig megmaradt, így „lenyomatukat” apró szabálytalanságok, polarizációs örvények formájában őrzi az univerzum átlátszóvá válásakor létrejövő első fény, a kozmikus háttérsugárzás is.
A felfedezés tehát amellett, hogy megerősítése esetén igazolhatja az inflációs szakasz létezését, azt is alátámaszthatja, hogy a gravitáció a többi alapvető kölcsönhatáshoz hasonló módon részecske természetű. A bejelentés után rögtön felhangzottak az első kritikus vélemények, amelyekben a szakterület más kutatói többek közt azt kifogásolták, hogy a galaxisunkban zajló csillagrobbanások és a kozmikus por eredményeként nagyon hasonló polarizációs mintázatok jelentkezhetnek a háttérsugárzásban, mint a csapat által prezentált eredmények.
Az igazi fordulatra azonban tegnap került sor, megjelent ugyanis az eredményekből készült első tanulmány, amelyben a kutatócsoport tagjai már jóval visszafogottabbak az adatok értelmezését illetően. Az írás eredeti változatában a szakértők a Planck űrtávcső által készített háttérsugárzási térképet használták arra, hogy az eredményeket megzavaró, saját galaxisunkból eredő porjeleket kiszűrjék. Ezzel viszont, mint kiderült, az a probléma, hogy senki sem tudja bizonyosan megmondani, hogy a Planck által észlelt adatokban pontosan milyen mértékű torzulást eredményez a kozmikus por jelenléte.
Az írás lektorált változatában ezért az egyik kalibrációs modelltől kénytelenek voltak megszabadulni a kutatók, mivel azt utólag megbízhatatlannak ítélték. Egy másik, utólagosan hozzátett kiegészítésből az is kiderül, hogy a Planck legutóbbi mérései megerősítik, hogy a porszennyezés jóval jelentősebb lehet a korábban feltételezettnél, ami pedig erősen befolyásolhatja a polarizációs térkép kinézetét. A jelek szerint jóval nagyobb mennyiségű por van a vizsgált látómezőben, mint amennyit eredetileg feltételeztünk, így a korai gravitációs hullámok nyomaival kapcsolatos eredeti kijelentéseink sokkal bizonytalanabbá váltak, mondja Clement Pryke, a Minnesotai Egyetem munkatársa, a kutatócsoport egyik tagja.
A tudományt persze nem a lektorok, hanem az eredmények megismételhetősége mozdítja előre, így a felfedezés tényleges sorsát az a (legalább) nyolc másik kísérlet döntheti el, amelyek szintén a mikrohullámú háttérsugárzás polarizációs mintázatát kutatják. Az első új eredmények októberben várhatók, és köztük a Planck jóvoltából egy teljesen új, minden korábbinál teljesebb polarizációs térkép is napvilágot lát majd, amely sokat segíthet annak eldöntésében, hogy merre vezessen a kutatások további útja.
