Az Instagram már évekkel ezelőtt kapott egy olyan applikációt, ami úgynevezett Lite variáns lett, aminek sokkal kisebb lett a mérete, ráadásul faragtak a fejlesztők a rendszerigényén is. A takarékosabb alkalmazásoknak mindig örülünk, hiszen ezeknek sokan veszik jó hasznát, de az Instagram Lite eddig eléggé kétes hírnévnek örvend.
2018 nyarán bukkant fel először az Instagram Lite applikáció a Google Play Áruház kínálatában, de akkor még csak kevesen férhettek hozzá. 2020-ra a regionális korlátozásokon lazított a Facebook égisze alatt az Instagram, így folyamatosan tudott növekedni az alkalmazás felhasználói tábora. Mígnem egyszer csak eltűnt az Google rendszeréből.
Az Instagram Lite mindössze 573 kilobájt méretű volt akkor, amikor eltűnt a Play Áruházból. Akkor a Facebook jelezte, hogy nem fogja teljesen felszámolni a szoftvert, hanem azt tervezi, hogy újra alkotja az alapoktól. A vállalat elmondta, hogy a fejlesztők a felhasználók kéréseinek megfelelően módosították az alkalmazást. És ennek az eredménye most készült el.
A megújult Instagram Lite alkalmazás sajnos sokkal nagyobb lett, közel a négyszeresére hízott, de igazából még így is csak 2 megabájt a mérete. A növekedés ellenére is töredéke adathasználattal jár a telepítése, mintha a teljes értékű Instagramot kellene igénybe vennie az érintetteknek, az ugyanis közel 35 MB-os jelenlegi állapotában.
A Facebook minden fontosabb szolgáltatásánál igyekszik Lite alkalmazást nyújtani, hogy azoknak is jó élményben lehessen része, akik nem rendelkeznek erőteljes mobillal, hanem több éves alsókategóriás eszközt kénytelenek használni. És ezek a szoftverek a rosszabb hálózati infrastruktúrákhoz is jól képesek igazodni.
Az Instagram Lite-ból eltűntek a szép animációk és az adathasználatot jelentősen pörgető funkciók, de a lényeges dolgokat igyekeztek megőrizni a fejlesztők. A feltöltésektől ki lett gyomlálva számos speciális effekt, és nincsenek már itt meg a kiterjesztett valóságon alapuló szűrők sem. Viszont lehet GIF-eket és matricákat tenni a Történetek felületre feltöltött képekre.
A Történetek funkció mellett biztosított már a Direct üzenetküldés is, ami korábban hiányzott a Lite szoftverből, és ezt sokan nem nézték jó szemmel. A fejlesztők biztosítják a Sötét módot is, amit az Instagram a fontosabb funkciók közé sorol. Itt egy kicsit máshogy néz majd ki a sötétre állított felület, mint a normál Instagram applikáció esetében, de igazából ez a használhatóságot nem fogja befolyásolni semmilyen szempontból.
Az Instagram Lite alkalmazás az elkövetkezendő napokban válik széles körben elérhetővé a Google Play Áruházból. Korábban csak 56 országot ért el ez az applikáció, az újítást követően viszont már több mint 170 országban lesz lehetősége az embereknek, hogy ezt letöltsék és telepítsék. Semmilyen megkötés nem lesz itt az eszközre vagy a hálózatra vonatkozóan (illetve annyi kikötés van, hogy az Android operációs rendszert igényli, iOS támogatás nincs).
































