Az égitest érdekessége, hogy az eddigi legnagyobb maggal rendelkezik, amit valaha észleltek. A nukleusz 136 kilométer átmérőjű a Hubble űrtávcsővel végzett januári mérések szerint. A 35 ezer kilométer/órás sebességgel száguldó objektum 2031-ben közelíti meg legjobban a Földet és a Napot is. A C/2014 UN271 katalógusjelű üstökös várhatóan nem lesz szabad szemmel látható, de a távcsöves észlelésektől sokat remélnek a kutatók, akik még sosem figyelhettek meg egy ennyire nagy méretű, az Oort-felhőből származó égitestet közelről.
Az üstökösök kapcsán gyakran mondják, hogy ezek gyakorlatilag koszos hógolyók, amelyek anyaga a Nap közelségének hatására olvadni kezd. Az így keletkező por- és gázcsóvák teszik igazi látványossággá az égitesteket. Ezek a csóvák a magból indulnak ki, amely a legtöbb esetben legfeljebb néhány kilométer átmérőjű. Az ESA Rosetta űrszondája által testközelből vizsgált 67P/Csurjumov–Geraszimenko-üstökös magja például legszélesebb részén 4 kilométer átmérőjű volt. A C/2014 UN271 viszont 35-ször ekkora átmérőjű, és a becslések szerint 50 billiárd tonna tömegű, vagyis öt nagyságrenddel nehezebb az átlagos üstökösmagoknál.
Az égitestet, ahogy katalógusjele is mutatja, 2014-ben fedezte fel Pedro Bernardinelli és Gary Bernstein. Az üstökös ekkor 4,8 milliárd kilométerre volt a Naptól, vagyis nagyjából a Neptunusz, a Naprendszer legtávolabbi ismert bolygója távolságában. „Ez az üstökös a jéghegy csúcsát jelenti, ami a sok-sok ezer, az észleléshez túl halvány üstököst illeti a Naprendszer távoli részein” – mondja David Jewitt, a Kaliforniai Egyetem kutatója, a magról készült méréseket jegyző csapata egyik tagja.
Az égitestet felfedezése óta vizsgálják a csillagászok felszíni és űrtávcsövekkel egyaránt. A szakértők idén januárban öt felvételt készítettek az objektumról, és ezek, illetve más releváns mérések alapján nagy pontossággal meg tudták becsülni annak fizikai méreteit. Ahogy már említettük, a C/2014 UN271 minden bizonnyal az Oort-felhőből, a Naprendszer legkülső régióját jelentő, távoli gömbhéjból származik, ahonnan a hosszú periódusú üstökösök többsége érkezik rendszerünk belső vidékei felé. Az Oort-felhő létezésére így számos bizonyíték van, de ténylegesen megfigyelni eddig még nem sikerült.
Az üstökös 3 millió éves, erősen elliptikus pályán kering a Nap körül, és jelenlegi útján már több mint 1 millió éve halad a Nap irányába. A napközelség nyomán pedig újra a Naprendszer külső vidékei felé veszi majd az útját.
