Az Nvidia még a tavalyi CES alkalmával mutatta be GeForce NOW szolgáltatását, amely most végre PC-re is elért, igaz, egyelőre még csak béta változatban, de legalább bárki kipróbálhatja, teljesen ingyen, mindenféle kötelezettség és havidíj nélkül. Mivel azonban ingyenes béta szolgáltatásról van szó, előfordulhatnak kisebb hibák, valamint a használat is limitált: a játékosok a nagy érdeklődés miatt várólistán foglalnak helyet, amelyről sorban kerülhetnek be a rendszerbe. Egy-egy játékos maximum 4 órán át veheti igénybe az erőforrásokat, ezután a rendszer kilépteti, így ha megint játszani szeretne, ismét várólistáról kerülhet be.

Galéria megnyitása

A GeForce NOW szolgáltatás keretén belül egy felhő alapú szerver virtuális gépét vehetjük igénybe, amelyre tetszőleges számú játékot lehet telepíteni, ehhez viszont a Steam, a Ubisoft Uplay vagy a Battle.net fiókunkat kell használni, vagyis csak előzőleg megvásárolt játékok jöhetnek szóba. A támogatott címek gyorsan telepíthetőek és a szolgáltatás szintjétől függően maximum 1920 x 1080 pixeles felbontás, valamint maximum 120 Hz-es képfrissítési ráta mellett futtathatóak. A kompatibilis játékok listáján már most is több, mint 150 cím szerepel, a repertoár pedig folyamatosan bővül, így több egyéb játék is felkerülhet rá. Az Nvidia szerint a listán nem szereplő játékok is telepíthetőek a Steamen keresztül, ám ezeknél már nincs gyors telepítési lehetőség: ezeket minden egyes új bejelentkezés alkalmával újra kell telepíteni, ami 30 perc körüli időt vesz igénybe. Szomorú, de a Rockstar játékokat például pont érinti ez a megkötés.

A GeForce NOW használatához néhány feltételnek persze teljesülnie kell. A kiszemelt konfigurációnak legalább 3,1 GHz-es Core i3-as processzorral, legalább 4 GB-nyi rendszermemóriával és legalább Windows 7-es operációs rendszerrel kell rendelkeznie. Videokártya terén a DirectX 9-es támogatás megléte elengedhetetlen, termékcsaládok frontján pedig a GeForce GTX 600-as, az AMD Radeon HD 3000-es és az Intel HD Graphics 2000-es sorozat tagjai képviselik az abszolút minimumot. Annak érdekében, hogy a stream működjön, legalább 25 Mbps-os letöltési sebességgel rendelkező internetkapcsolatra van szükség, ami ideális esetben Ethernet porton keresztül működik, de az 5 GHz-es frekvenciatartományban működő 802.11ac WiFi hálózatok használata is szóba jöhet. A szolgáltatás MaC felhasználók számára szintén elérhető.

Arról egyelőre nincs hír, hogy a GeForce NOW béta időszaka után nagyjából milyen árazásra lehet számítani. A gyártó most azt sem árulta el, milyen paraméterekkel rendelkezik a virtuális konfiguráció – a korábbi hírek szerint két szintet lehet választani, amelyek közül az egyik GeForce GTX 1060-as, a másik GeForce GTX 1080-as teljesítményt biztosít.

A szolgáltatás Észak-Amerikában és Európában már elérhető.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

15 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
master00
master00
2018. jan. 10. 0:28
#8

Ilyen áron esélytelen. Aki fullHD Ultra minőségben akar játszani, az eddig is megvette a drága vga-t. Akinek meg nem volt pénze rá 3-4 évente, annak ez is sok lesz.

Ha meg elég a 720p akkor veszel egy ps4 és játszol remoteplay a saját HW-rel. A játékot ott is megveszed, meg van psplus ami kb 60$ egy évre, ha akciósan megveszed. Tudom az konzol, meg más címek vannak rajta, de sokkal sokkal olcsóbb, mint ez a modell, és elég hozzá 5-10mbites net.

Én a ps remote playt próbáltam többször is, külföldről is, és hát... pvp-re alkalmatlan. Kivéve ha szeretsz veszíteni :)

Illetve ha jól értem 1.25$/h. Akkor 800h=1000$ kb ennyi a 1080as kártya ami 2-3 évre elég, ráadásul utána el is lehet adni. Az kb napi egy óra játék...

Azért akinek ez pálya az ennél többet játszik.

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2018. jan. 10. 7:09

Hát, ha azt vesszük, hogy egyik streaming szolgáltatásnál sem kell megvenned a tartalmat (film ill. zene) akkor itt is az lenne a fair, hogy nem fizetsz külön a játékért, hanem csak a szolgáltatásért, vagyis adott összegért hozzáférnél az összes játék összes dlcjéhez, bármikor (persze nyilván csak azokhoz, amik fent vannak a felhőben). Persze ez akkor odavágna a steamnek és társainak, tehát nagy valószínűséggel nem fog megvalósulni emiatt sem.

Kerub88
Kerub88
2018. jan. 9. 23:57
#7

Az irány jó, de meg fog bukni ha nem változtatnak az áron. 2017 májusban még így nézett ki:

20 óra játék = 25$

Igen, ez nem elírás.

Szóval ha a Witcher 3-at veszük alapul a howlongtobeat.com statisztikáit használva, akkor így néznek ki az árak

Átlagos főküldi végigjátszás: 47 óra = 58.75$

Kimaxolt végigjátszás: 165 óra = 206.25$

Innentől kezdve az a jővő ahol csak egy okostévé kell és mehet az ultra grafos géming, nem fog megvalosulni, mert ez rettentően drága. Kb arra lesz alkalmas, hogy amikor a reptéren ragadsz 3 órára és csak egy szar laptopod van akkor elüsd az időt. De akkor már jobb választás egy Nintendo Switch amit magaddal hordasz.

s_otto
s_otto
2018. jan. 10. 16:05

Így van. És addigra az nv-nek lesz 5-10 év tapasztalata és megint learatja a piacot mire a konkurencia felébred.

Chrematorium
Chrematorium
2018. jan. 9. 19:21
#6

Máshol ez egész jó lesz majd. Ezek a felhő alapú gépek nem multis játékokhoz lettek tervezve szerintem, hanem komolyabb gépigényű játékokhoz, amit 1080p ben maxon kiszolgál egy 1060 vagy egy 1080 as kártya 60 illetve 120 Hz n. Akik komolyabb grafikájú játékokkal szeretnének játszani, de nem akarnak egy böhömnagy vízhűtött gépet az asztalukra, azoknak ez tökéletes megoldás. Ha ez idővel nagyban elterjed, és az ára is esik majd némileg, nagyon sok embernek optimális döntés lesz. Pl egy átlagos ember, aki ilyen gépet szeretne, fél misit kellene össz-vissz kiperkáljon egy gépért. Amit nem biztos hogy mindig használna, hisz nem tudni, mikor van ideje. De pl fizet 1 havit, és majd meglátja, kell-e a kövi.

csabi02
csabi02
2018. jan. 9. 19:09
#5

Még ki sem tudnám próbálni,mert 1.1mega a max letöltési sebességem xD

thestock
thestock
2018. jan. 9. 18:16
#4

Kíváncsi vagyok hogy mennyire lesz életképes, hányan fogják igénybe venni.

Az mondjuk jó dolog hogy elég gyenge géppel is megoldható, így olyanokat is érint(het) akik nem tudnak,vagy nem akarnak nagy pénzt fejlesztésre költeni. No de itt látom a problémát: nem tudok beruházni egy középkategóriás kártyára, de fizetek egy szolgáltatást plusz megveszem az eredeti játékot? Azt vettem észre hogy Mo-n előszeretettel kerüljük meg a szolgáltatást, keressük hogy hogyan tudjuk "okosba" megoldani. Nem tudom ez máshol mennyire tendencia, de szerintem ezen bukhat el a dolog.

B_Real
B_Real
2018. jan. 9. 20:40

+1

7. Derivel: Nálam biztos megvan a fizikai változatok előnye, annál is inkább, hogy a 99%-uk olcsóbb, mint a digitális.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2018. jan. 9. 17:58
#3

Egyre többen jönnek ki mostanában ilyesmivel, de szerintem az ember jobban szereti, ha valami fizikailag az övé. Plusz nem kell ahhoz már egy hű de drága vas hogy valaki 1080p-ben élvezhetően tudjon játszani.

Derivel
Derivel
2018. jan. 9. 19:13

"szerintem az ember jobban szereti, ha valami fizikailag az övé"

A digitális játék vásárlások statisztikáit látva megkérdőjelezném ezt.

szav
szav
2018. jan. 9. 16:18
#2

Nem újra feltalálta (amúgy is Dévényi Tibi bácsi 1993-ban már nyomta Magyarországon is Elektor Kalandor címen ezt :) ), hanem felvette az irányt. Hogy helyes irány e nem tudom de ez lesz a jövő. Mármint, hogy kliens oldalon valami pehelykönnyű alap megjelenítő és input eszköz (akár egy smart TV) lesz csak. A 10 évvel ezelőtti technológia még nem volt erre megfelelő de ma már simán használható lesz. Az előnye (amikor már lesznek exclusiv címek a rendszerre - és biztosan lesznek) az, hogy nem lesz szoftver lopás és a cheatelés is kizárt.

Hátránya, hogy mindenképp kell aktív net kapcsolat és hát ugye a nagy tesó mindent lát majd (de amúgy is). Az 5G elterjedésével lesz teljesen sínen ez a technlológia, még akár VR-hoz is alkalmas lesz. Szerintem.

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2018. jan. 9. 19:15

Kétlem, hogy ez lenne az irány vagy a jövő... Nálunk világszínvonalban is jónak számít az internetszolgáltatás, és még itt i sok a fehér folt (200G/400G-s netes topicban részletezték már ezt). USA-ban úgy tudom nagyon el van maradva a hálózati infrastruktúra az európaihoz képest (is).

Az input lagot most tegyük félre. Rászabadul több tízezer gémer a szolgáltatásra, mondjuk készülnek rá, bírja is. De ez olyan szinten megdobná a szolgáltatók forgalmát, hogy mindenhol probléma lenne a nettel. Arról nem is beszélve, hogy a legnépszerűbb címek multisok, és ott lesz csak igazán szép, amikor megy tőled a csomag a felhőbe, onnan a játék szerverére, onnan vissza a felhőbe, és végül vissza ismét hozzád. Ezt egy népesebb gamer közösség mellett kizártnak tartom, hogy elbírja még akár a hazai gigás digi net is.(és itt most nem az egyéni netkapcsolatra gondolok, hanem a teljes digi hálózatra)

Aztán ha kap egy ddos-t a felhő, akkor meg végképp lehet pislogni. Vagy ott van a legutóbbi csodás Spectre fix is, ami - egyesek szerint - szervereknél nagyon meg fog érződni. Ki tudja, nem lesz-e felfedezve a jövőben még egy-két ilyen hiba...

Bzsolt
Bzsolt
2018. jan. 9. 15:34
#1

Szóval az nVidia újra feltalálja a 2008-as OnLive-ot és a Gaikai-t :DDD Micsoda innováció. Mindkét szolgáltatás megbukott, az onLive eltünt, a Gaikai-t megvette a SONY, és a PS4-be van építve.

Mindkettő legnagyobb hibája a nagy késleltetés volt. ha 300-as pingel éred el a központi felhő szervert, ott fut a program és mégegyszer ennyi pinggel jön vissz az adat akkor az elég lassú. átlag 500-1000ms között volt a játék, Annó TERA onlinet játszottuk is így, de érezhetően sokat késett. (mintha háromszoros vSync lenne a játékon :D )

Sajnos az árazása is úgy jött ki a programoknak, ha 2 évig szeretted volna használni őket akkor annyit fizettél értük, hogy abból vehettél volna egy jó gépet is, így nem sok értelme maradt.

Derivel
Derivel
2018. jan. 9. 16:17

Már évek óta elérhető a GeForce Now, most csak bővítik a platformokat.

Amúgy a vélemények alapján nem érezhető ennél késleltetés, na jó, egy multis fps-t nem lenne jó játszani vele, de akkor is egészen jó. (persze, csak ha jó internetkapcsolatod van)

Vissza az oldal tetejére