A Samsung előrukkolt egy újabb előzetes videóval a Galaxy Unpacked esemény kapcsán, és minden várható újításnak a körvonalát megmutatta. Bár a konkrét termékeket nem lehet látni a rövid felvételen, de a kontúrokból hamar összeáll a kép.
Augusztus 5-én lesz a Samsung következő jelentős bemutatója, és már azt is lehet tudni, hogy a vállalat szeptember 2-ára is készül egy rendezvénnyel. Most az aktuálisabb esemény kapcsán tett közzé a vállalat egy videót, és ez sikerült igencsak árulkodóra. Nem jellemző a Samsungra, hogy minden várható terméket megvillantson előre, de most ennek lehetünk tanúi.
Nagyon szépen kivehető a Galaxy Note20, aminek az érkezése az elejétől fogva biztosra vehető volt, ez a készülék lesz a főszereplője az eseménynek előre láthatólag. Emellett szó lesz majd a Galaxy Watch következő kiadásáról, amit szintén igazán jól ki lehet venni a kontúrok sokaságából. És a Galaxy Buds Live is igazán szépen felismerhető, amiről már azt is biztosan lehet tudni, hogy a kínálni fog aktív zajszűrést.
Ezeken felül még kettő eszköznek az alakja figyelhető meg a videóban. Az egyik masina a kis könyvre emlékeztető külsejével a Galaxy Fold utódja lesz, amit Galaxy Z Fold 2 néven emlegetnek, de egyáltalán nem biztos még, hogy tényleg így hívja majd a Samsung. A másik masina pedig minden bizonnyal a Galaxy Tab S7 táblagép. Ennek a körvonala azért ad némi bizonytalanságra okot, de az előzetes pletykák alapján a következő csúcs-tabletről lehet szó.
Az előzetes legvégén lehet látni az összes készüléket egymás mellett, körvonalazva, de már korábban is vannak árulkodó momentumok. A szemfüles nézők a hatodik másodpercben láthatják a Galaxy Fold következő generációját szétszerelt állapotában, alkatrészekre bontva. És feltűnik az S Pen is a gyorsan váltakozó képsorok között, valamint a dizájn kialakítása is látható, és a 17. másodpercben részben még a Galaxy Note20 csomagolását is megtekinthetik az emberek.
Korábban még olyan pletykák is voltak, hogy a Galaxy Z Flip „második felvonását” is az augusztusi eseményen lehet majd megismerni, de ez végül másként alakult. A Samsung néhány napja bemutatta az 5G modemmel is megtoldott készüléket, amikor a Qualcomm hivatalosan elérhetővé tette a Snapdragon 865+ rendszerchipet – hiszen a hajtogatható újdonság már ezt alkalmazza.
A bemutatót online lehet majd követni a világ minden tájáról, a YouTube-on lesz megtekinthető élőben a fent említett augusztus 5-i napon, délután négy órai kezdettel. És most még azt is elárulta a vállalat, hogy a Samsung Digital City épületéből lesz ez sugározva, ami Dél-Koreában, Szuvonban található.
































