Frissült az iOS 12.4 bétája

Frissült az iOS 12.4 bétája

Már a hatodik bétájánál tart az iOS 12.4, és továbbra sem lehet biztosan tudni, hogy milyen látható újítások lesznek benne. Bár gyakorlatilag már mindenki kész tényként kezeli, hogy ez a kiadás az Apple Card megjelenéséhez készül, és ennek a támogatásáról fog gondoskodni.

Az Apple Cardot még a WWDC keretében jelentette be a cupertinói alakulat, de ez mostanáig nem készült el. Viszont azt a bejelentéskor elárulta a cég, hogy nyáron fog az Apple Card bevetésre kerülni. Az iOS 13 már eleve kezelni fogja ezt a fejlesztését az Apple-nek, de addig is az iOS 12.4 fogja ennek a szoftveres hátteret biztosítani. Ezt eleinte csak az Egyesült Államokban lehet majd elérni, és a Goldman Sachs segítségével adja ki a cég azért, mert az amerikai törvények szerint csak pénzintézet adhat ki hitelkártyát, szóval ezt az Apple önállóan nem teheti meg.

Galéria megnyitása

Az Apple az iOS 12.4 béta 6 változási leírásában egyetlen dolgot emelt ki, ez pedig egy biztonsági hiba kiküszöbölése, szóval emiatt érdemes lehet ezt telepítenie azoknak, akik már a korábbi bétákat is használatba vették. A színfalak mögött történt módosítással a programozok a szimulátorban még találkozhatnak – erre is felhívta a figyelmet az Apple –, de már ki lett küszöbölve a probléma az operációs rendszer szintjén. Emellett azt is hozzáfűzte a cég, hogy már stabilabb és megbízhatóbb lesz a frissítés révén az iOS 12.4, persze ezen a téren, aki biztosra akar menni, az jobban jár, ha a végleges kiadást megvárja.

Ennek a kiadásnak a telepítéshez regisztrált fejlesztői profillal kell rendelkezni, ha valaki már a korábbi kiadásokat is telepítette, annak itt egyszerű a feladata, mert szimplán OTA elérhető. Azt továbbra is hangsúlyozzuk, hogy a bétákat nem érdemes elsődleges használatban levő mobilra vagy más eszközre telepíteni, mert rejtett hibákat nagyobb eséllyel tartalmaznak, mint egy kész verzió.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap