Az LG tavaly sem tudott növekvő pályára lépni mobilpiaci szempontból nézve. Viszont ettől függetlenül talán a 2020-as év egyik legemlékezetesebb készülékét tudta előhúzni a tarsolyából a Winf személyében, amivel végre megint a régi önmagára emlékeztetőt tett. Korábban az LG-nek sok innovatív megoldása volt, de az eladások hanyatlásával ezek is elvesztek.

Az LG Wingről valószínűleg mostanra mindenki hallott, hiszen számtalan felületen foglalkoztak már vele, és a vállalat hatalmas reklámkampányt épített eköré. Persze mivel egy nagyon drága és egzotikus felépítésű szerkezetről van szó, vélhetően nem ebből adta el a legtöbbet a cég. Viszont nagyon fontos küldetésének tartja ennek a formátumnak a fejlesztését, és ennek jegyében most arról számolhatunk be, hogy a Wing tulajdonosok egy fontos frissítést követően még jobb élményben részesülhetnek majd ennél a készüléknél.

Az első újítás a Wing szoftverében az, hogy kapott egy egyedi gesztust a képernyők közötti váltás az alkalmazások használata közben. Egyetlen mozdulattal le lehet majd tenni a kisebb képre azt az appot, ami például az adott esetben nem fontos, de ugyanígy felrántható a nagyobb képernyőre az a program, melyre éppen szükség van. (Plusz bevetésre került erre egy gyorsgomb is az értesítési felületen, ha valaki a gesztusokat nem kedveli.)

Galéria megnyitása

Az LG egy háromujjas gesztust vezetett be erre. A felhasználónak három ujjával kell majd egyet legyintenie a képernyőn abba az irányba, amerre mozdítani szeretné az alkalmazást. Ezzel olyan hatást keltve, mintha az ember „átdobná” az egyik helyről a másikra az adott applikációt. Természetesen a váltás során át is fog alakulni a szoftver felülete annak megfelelően, hogy melyik helyre kerül. Az LG azon is dolgozik, hogy minél több appnak legyen megfelelően optimalizált felülete a kisebb képernyőre is.

Újítás az is, hogy az alkalmazásoknak, widgeteknek és mappáknak – tehát a különböző képernyőelemeknek – már megjelenik majd a nevei a kisebb képen is. Eddig ennek a hiánya néhány esetben megnehezítette a készülék használatát. Hiszen nem minden helyzetben lehet azt tudni, hogy az adott grafikus felem éppen mihez tartozik. De ezentúl már jobb lesz a képernyő kihasználása ilyen tekintetben.

A kamera nagy figyelmet kapott az LG Wing esetében a teljesen egyedi Gimbal módnak köszönhetően. Viszont a vállalat szakemberei egy apró, de lényeges dologról ezen a fronton mégis megfeledkeztek. Kimaradt a QR kód támogatás, viszont a frissítés révén ezt is megoldotta már az LG, szóval nem kell külön telepíteni olvasót az embereknek erre a célra. És még a kameránál újítás az is, hogy az előnézetnek a grafikája módosításon esett át.

Beszámolhatunk még arról is, hogy van már Netflix támogatás. Ez azt jelenti, hogy a kisebb képernyőt tudja majd a Netflix dedikált alkalmazása használni a lejátszó kezelőszerveinek megjelenítésére. És az értesítési sávon megjelenő ikonok is módosultak, illetve egészen pontosan az 5G-nek a piktogramja az, ami változott, szürke helyett már szembetűnőbb fehér lesz. Végül gyarapodott a háttérképek kínálata.

Galéria megnyitása

A szóban forgó frissítése a Wingnek a biztonságra is jó hatással lesz, de sajnos ilyen fronton lehetne jobb is a helyzet. A novemberi javításcsomagot kapják meg a készülékek az OTA érkező frissítés révén. De bízunk abban, hogy az LG belátható időn belül az újabb foltokat is szállítani fogja a forgatható masina számára.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

3 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
m_andras
m_andras
2021. jan. 8. 10:46
#2

ez egy jól elcseszett koncepció!! pl. netflix nézes közben semmi szükség folyamatosan látni a kezelőgombokat.. de még lehetne sorolni az eröltetett. élettől idegen dolgokat.. ja és úristen micsoda fejlesztés az 5G piktogram szürke helyett immár fehér. LOL

DemonDani
DemonDani
2021. jan. 8. 18:08

@m_andras Viszont amíg nézed a netflixet addig alul vissza tudsz írni üzenetekre.

gabushi
gabushi
2021. jan. 7. 22:31
#1

szóval nem változik az lg.. a javítási csomagok továbbra is "hektikusan" érkeznek, hiába a külön szoftverfejlesztő központ amit korábban csinált (2 éve lassan?)

Vissza az oldal tetejére