A Realme a lehető legtöbb módon igyekszik népszerűsíteni a termékeit, és most úgy döntött, hogy egy nemzetközi fényképezős kihívás elé állítja a mobiltulajdonosokat. Bármilyen Realme készülékkel lehet indulni, bárhonnan a világból, szóval a magyar érdeklődők előtt is nyitott a lehetőség.
Capture the Light címen indította el a Realme a nagy fotós kihívását, aminek a keretében sok ideje van arra az indulóknak, hogy kidolgozzák a legjobb felvételeket. Egészen június 18-ig van lehetősége az embereknek leadni a pályamunkáikat. Ezt a vállalat hivatalos honlapján lehet megtenni. Rengeteg díjat szeretne kiosztani a Realme, és bízik abban, hogy olyan fényképek fognak születni, amik nagyon jól megmutatják, hogy mit lehet kihozni kreativitással a Realme eszközök kamerarendszeréből.
Kellően magas díjazást jelentett be a vállalat ahhoz, hogy felkeltse az embereknek az érdeklődését. A nagydíj 5000 dollár és mellé egy Realme GT 2 Pro okostelefon, ami sok más nyertesnek is járni fog. Ugyanezt a mobilt az összesített második is megkapja majd 3000 dollár kíséretében, és a harmadik helyezett pedig az okostelefonon felül 2000 dolláros jutalomban fog részesülni.
Akik valamelyik témát megnyerik, azok szintén egy Realme GT 2 Próval lesznek gazdagabbak, és nekik jutni fog egy Realme Buds Air 3 fülhalltató is. Négyen részesülnek majd ilyen elismerésben. Lesz nyolc kiváló díjat kapó munka, ami a négy kategória második és harmadik helyezettjeire fog várni, és nekik is a Realme GT 2 Pro jut majd, de már kiegészítő fülhallgató nélkül.
A négy kategória, amiben indulhatnak majd a nevezők:
- Utcakép
- Portré
- Tájkép
- Kreatív
A Realme bízik abban, hogy az emberek tényleg felismerik majd a készülékekben rejlő lehetőségeket, és már a felvezetésben igyekszik ötletet adni a vállalat arra vonatkozóan, hogy mire számít. Például a jelek szerint a különböző fényekkel való játékot díjazni fogja, főleg természetesen a kreatív szekcióban.
Azok, akik kiemelkedő műveket nyújtanak be, lehetőséget kapnak arra, hogy a Realme hivatalos fotós partnereivé váljanak, ami akár egy hosszabb távon gyümölcsöző kapcsolatnak is megalapozhat. Továbbá 2022 hátralévő részében workshopokon is beszélhetnek, ha szeretnének másoknak segíteni a kreativitásuk kibontásában.
A Realme június 27-ig kiértékeli a június 18-ával bezárólag leadott fényképeket, és a zsűri már július 5-én ki fogja hirdetni a győzteseket. Szóval gyors és gördülékeny lebonyolításra számíthatnak azok, akik neveznek.
































