FONTOS MÉRFÖLDKŐ: ELÉRTE AZ RTM STÁTUSZT, KÉSZ A WINDOWS 10

Az RTM változat a 10240-es build köré épül, és ez lényegében már a kész Windows 10 lesz, ami telepítő lemezekre és komplett PC konfigurációkra is felkerül.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2015. júl. 16. 12:01
Fontos mérföldkő: elérte az RTM státuszt, kész a Windows 10

A Microsoft rendkívül ígéretes következő generációs operációs rendszere, a rengeteg újítással és egy vadonatúj webböngészővel érkező Windows 10 hivatalosan a hónap végén, egészen pontosan július 29-én válik elérhetővé, ahogy arról korábban már beszámoltunk. Persze ekkor még nem kapja meg mindeni a szoftvert: csak a Windows Insider Program résztvevői kezdhetik meg a tesztelését, valamint azok a szerencsések, akik Windows 10 alapú konfigurációt vásárolnak.

A jelek szerint a friss operációs rendszer nagyon szépen menetel a cél felé: a sok-sok új build után a napokban végre sikerült elérnie az RTM, azaz a gyártásra kész státuszt, ami gyakorlatilag annyit jelent, hogy új funkciók a megjelenésig már nem érkeznek, a disztribúció viszont elkezdődik. Első körben az OEM-ek jutnak hozzá az RTM kiadáshoz, ami a 10240-es buildre épül, így lesz elég idejük, hogy kereskedelmi forgalomba szánt Windows 10-es konfigurációikra előtelepítsék az új operációs rendszert.

Ezzel együtt a Windows 10 fizikai adathordozón történő terjesztését végző partnerek is megkapják az RTM buildet, valamint a GWX (Get Windows 10) csapat tagjai is. A GWX csapat feladata, hogy biztosítsák azt az appot, illetve a mögötte húzódó szolgáltatást, amelyek együttesen lehetővé teszik, hogy legális Windows 7 és Windows 8.1-es operációs rendszerről ingyenesen lehessen Windows 10-re frissíteni – erre természetesen csak a megfelelő kiadások esetében lesz mód, a mennyiségi licenccel dolgozó kiadásoknál nem.

A Windows 10 hivatalos bemutatkozásáig már csak alig két hét van hátra, ami hamar elröppen, nem sokkal ezután pedig mindenki kipróbálhatja a Microsoft új operációs rendszerét, amihez a cég illetékesei hatalmas reményt fűznek. A Windows 10 10240-es buildjét a Windows Insider Program résztvevői már most letölthetik a Windows Update-en keresztül, akár Fast, akár Slow opciót állítottak be a frissítés gyakoriságánál. ISO képfájl ebből a kiadásból sajnos még nincs.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

33 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
folcsab
folcsab
2015. júl. 16. 23:12
#11

Terror, jamborka:

Jogos, Win98. Viszont, hogy megrendezett lett volna? Ezt nem hiszem.

pro230
pro230
2015. júl. 18. 8:27

"Az akkori projectorok képfrissítési technikája okozta azt az effektet."

Mármint azt is, hogy az alsó sávban megmaradt az asztal képe?

Nem keresek összeesküvés-elméleteket, csak nagyon furcsa volt, de belátom az érveket, amikor vannak. :)

Coyote987
Coyote987
2015. júl. 16. 22:35
#10

Én másképp mérem a Windows-t....

Windows 98 szar

windows 2000 jó

Windows ME szar

Windows XP nagyon jó még máig is fut medig idestova 13 éves

Vista fos de egy rakással

Windows 7 isten király :P

Windows 8 és 8.1 Rakás csempézett wcbe való...

Windows 10 egyenlőre nem tudni, de én jónak várom. Legalábbra is ha ezen lépcsőzést tartja a mikrofos...

Almer
Almer
2015. júl. 16. 23:43

Szívemből szóltál. A 95 'húú de király!' maradt csak le. :))

Samanoske
Samanoske
2015. júl. 16. 20:51
#9

Egyáltalán nem volt használhatatlan a win7,ki se jött már stabil volt.

A winfos beépített víruskeresője meg szar(defender)a 10-ben lévő se lesz jobb.

gabesz7630
gabesz7630
2015. júl. 16. 19:34
#8

Egyre kevesbe vagyok bizakodo a dx12-vel kapcsolatban (ugy egyebkent az uj apikkal).

Ez az uj windows meg egyre gyanusabb nekem bar maraz elejen is az volt.

Az asszony w7starteres netbookjat frissiteni kene ra mert nem egy f1 a cucc vele, de megvarom amig kiherelik a w10-bol a cortanat.

Hallgatozzon az anyukaja p[©$ajaba az a hasznalhatatlan fos.

Wp telom van es gyakorlatilag tapasztaltam mekkora egy nagy fostaliga

expander
expander
2015. júl. 16. 17:47
#7

Nekem már fent van a magyar 240-es :)

Meteorhead
Meteorhead
2015. júl. 16. 15:40
#6

@tibaimp: Nekem sosem volt bajom egyik rendszerrel sem SP1-ig sem, eltekintve a gyér driver felhozataltól valamennyi rendszer indulásánál.

@horvath_domonkos: Az változott, hogy Win8 iszonyatos bukás volt presztízsben, és nagyon pedáloznak, hogy visszaszerezzék. Win10 mondjuk pont az ilyen feature-ök miatt nem lesz víruskeltető: http://www.windows10update.com/2015/06/windows-10-brings-amsi-new-protection-against-malware/

@folcsab: Win95... köszönöm. A legelső hozzászólásomban 5 évet mondtam, de ezekszerint van aki 20 éves dolgokat is előhoz. 20 éve ha nem is hordtam pelenkát, de szerencsére ma nem az alapján ítélnek meg, hogy ~25 évvel ezelőtt még nem voltam szobatiszta. (Egyébként nem, nem emlékszem.)

Terror
Terror
2015. júl. 16. 18:16

Ha megnézed, grafikus módban jön be a bsod, a valóságban ez soha nem így néz ki (és tényleg W98, nem 95). Úgyhogy ez valószínű egy megrendezett jelenet.

user12
user12
2015. júl. 16. 14:26
#5

****Nekem mindegy milyen követ ért el. Én úgy is ISO -ban fogom letölteni egy torrent oldalról. (Ajánlom mindenkinek az http://www.coreboot.org/ megoldást! Sokkal gyorsabban is indul a géped tőle! És nyílt forráskód!

Terror
Terror
2015. júl. 16. 13:06
#4

Kint van már a neten a RTM iso?

Htjet
Htjet
2015. júl. 16. 20:15

A most kiadott 10240-es build-et tarralmazó iso, nem hivatalosan már tölthető. Erre keress rá google-ben:

en_windows_10_pro_10240_x64_dvd.iso

Reinkz
Reinkz
2015. júl. 16. 12:52
#3

Volume licenszel akkor mi a helyzet?

Reinkz
Reinkz
2015. júl. 16. 14:14

Értem köszi, csodálkoztam hogy megjelent a gépen a kis icon, de akkor gondolom frissül és utána beszerzek egy új volume licenszt.

Egyik gépen már egy ideje insider verzió van, nem használnék soha ilyen kms activátoros cuccokat pont az említett okok miatt. :)

corzi
corzi
2015. júl. 16. 12:20
#2

van esely arra, hogy 29 korul vagy emg elotte felkerul fajlmegosztokra megint? ha normalis ara lesz akkor szeretnem megvenni, de jo lenne minel elobb kiproblani elobb :D

corzi
corzi
2015. júl. 16. 13:34

en is inkabb ugy gondoltam h kesz magyarositassal. amugy zarva van a public teszteles

tibaimp
tibaimp
2015. júl. 16. 12:02
#1

"Fontos mérföldkő: elérte az RTM státuszt, kész a Windows 10...." -- majd 1,5 év múlva az első SP1 csomag után....

Supra
Supra
2015. júl. 16. 15:30

+1.

A probléma csak az, hogy 12 hónap után vége az ingyenes upgradenek, és frissíthetsz egy félkész cuccra...

Vissza az oldal tetejére