Shop menü

FONTOS FRISSÍTÉSEK JÖNNEK A SAMSUNGNÁL, NÉPSZERŰ GALAXY A MODELLEKRE IS

A Galaxy A53 és más mobilok új funkciót kaptak, miközben féltucat Galaxy pedig a One UI 5 frissítésből részesült a napokban.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Fontos frissítések jönnek a Samsungnál, népszerű Galaxy A modellekre is

Példátlan, ahogy a Samsung halad az Android 13 frissítésekkel. A vállalat megállás nélkül terjeszti az új szoftveres környezetet a korábban kiadott okostelefonokra és táblagépekre. Most is van érintett tablet is a mobilok körében. Ráadásul most nemcsak főverziós frissítésről beszélhetünk, hanem egy másik fontos frissítés is befutott, ami a Galaxy A33, A53 és A73 modelleket érinti.

Újabb készülékekre jön a főverziós frissítés

Elsőként fókuszáljunk az Android 13 és One UI 5 frissítésekre, melyek olyan gyorsan nyernek teret az utóbbi időben, hogy az még valószínűleg a Samsung várakozásain is túlmutat. Az ősszel a cég kiadott egy frissítési listát, amin lehetett látni azt is, hogy nagyjából mikor kerül frissítésre egy-egy támogatásban részesülő készülék. No, ehhez képest már hónapokkal előrébb jár.

Már 70 okostelefonra van Android 13 és One UI 5 frissítés a Samsungnál.

Nemrégiben arról számolhattunk be, hogy már 64 modellnél jár a gyártó, és az elmúlt napokban ehhez még éppen féltucat versenyző érkezett meg. Van itt Galaxy A, Galaxy M és Galaxy F is az érintettek kötözz. Sőt mi több, táblagép is került sorra, és strapatelefon is van a sorban, szóval igazán vegyes az „összeállítás”.

Galéria megnyitása

A Samsung az idei év második felében bemutatott alsókategóriás okostelefon, a Galaxy A04s számára is elindította már az Android 13 frissítést. Itt egészen pontosan a One UI Core 5 grafikus felhasználói felület került elő, ami nem rendelkezik az összes fejlesztéssel a készülék szerényebb hardveres adottságai okán. Még a Galaxy A vonalon érintette az A13 is. Ezt a készüléket egyszer már említettük, de akkor az 5G-s eszköz frissült, most pedig a MediaTek chipes, 4G LTE-s eszköz került sorra.

A Galaxy M13 nemrégiben kapta meg az Android 13 operációs rendszert, most pedig arról számolhatunk be, hogy a Galaxy M12 is sorra került. Ez a mobil lassan két éves lesz, és még az Android 11-gyel futott be, Ez is egy alsóbb árkategóriás, szerényebb masina, szóval nem meglepő módon a One UI Core 5 került rajta elő. Ezzel szemben a Galaxy F23 már a teljes értékű One UI 5-öt kapja meg.

Galéria megnyitása

Az Android 13 frissítésre kerülő eszközök között a Galaxy XCover Pro képviseli még a telefonos vonalat. Az utóbbi időben több strapamobil is frissített a Samsung, szóval ezek is megfelelő támogatásban részesülnek. Bizonyos szempontból ezekre még nagyobb figyelmet is fordíthatna a vállalat, mert sokan használják céget környezetben, terepen, raktárakban. A táblagépek körében most a Galaxy Tab A7 Lite került frissítésre. A One UI 5 révén a 2021 májusában megjelent tablet használata is még jobb élmény lesz.

Jobb képességekkel szolgál a Galaxy A modelleken a Bixby

A Samsung saját digitális asszisztens szolgáltatása sok funkcióval szolgál, és nem mindent lehet elérni az olcsóbb okostelefonokon. A Bixby Routines eddig szinte csak a felsőkategóriás Galaxy S, Galaxy Note és Galaxy Z készülékeken volt használható, most azonban arról számolhatunk be, hogy ezt a lehetőséget a vállalat megnyitja a szélesebb közönség számára.

Galéria megnyitása

Egy nagy frissítéssel a Galaxy A33, a Galaxy A53 és a Galaxy A73 is megkapja a One UI 5 grafikus felhasználói felület részeként a Bixby Routines funkciót is. Ez alkalmas arra, hogy a felhasználók automatizált folyamatokat, összefüggéseket állítsanak be. Így megkönnyíthető akár az okosotthonok vezérlése is, amellett, hogy kényelmesebb lesz a mobilok használata, hiszen sok beállítást időhöz vagy más tényezőhöz kötve magától végre fog hajtani.

Nagyon jó azt látni, hogy a Samsung azon is folyamatosan dolgozik, hogy csökkentse a drágább és elérhetőbb készülékek közötti szoftveres különbségeket. A jövőben még több ilyen lépést láthatunk majd a cégtől.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére