Az alternatív energiaipar egyik legnagyobb problémája, hogy a nap- és szélerőművek energiatermelése nem egyenletes, mivel a nap nem süt állandóan, részben az éjszakák, részben az időjárás miatt, és a szél ereje is változékony. Így ezek az erőművek hol túltermelnek, hol pedig alig termelnek energiát, ezért ahhoz, hogy egy alternatív forrásokból származó energiatermelő rendszer folyamatos ellátást tudjon biztosítani, az energiát tárolni kell, mégpedig lehetőleg olyan módon, hogy a tárolás során minél alacsonyabb legyen a veszteség.
Erre a problémára kínál megoldást egy skót kutatócsoport, akik lényegében ideiglenesen a föld mélyébe zárnák a fölösleges energiát: a nap- és szélerőművek erejével sűrített levegőt hoznának létre, amelyet a tengerfenék porózus szikláiba zárnának, majd ha szükség van az energiára, „kihúznák a dugót”, és a kiáramló levegővel áramtermelő turbinákat hajtanának meg. A mélységben való tárolás egyik nagy előnye lenne, hogy nyomás a helyén tartaná a levegőt, amely így magától nem szökne el.
Bár a koncepció egyelőre csak papíron létezik, ha a szakértők számításai helyesek, a technológiának komoly jövője lehet az energiatárolásban. A kutatók elméleti kutatásaik során azt vizsgálták meg, hogy a PM-CAES néven futó rendszer hogyan működne az Egyesült Királyságban, még pontosabban az Északi-tenger fenekén alatt húzódó homokkőréteg révén.
Az eredmények pedig több mint ígéretesek. A modellek alapján a rendszer nagyon nagy méretekben is működőképes lehet: a szemügyre vett homokkő potenciálisan alkalmas lenne az Egyesült Királyság 2017. január-februári energiafogyasztásának 160 százalékát tárolni. És mindezt 54–59 százalékos hatásfokkal lehetne megoldani, vagyis az eltárolt energiamennyiség több mint fele visszanyerhető lenne a módszerrel.
Egy ilyen tároló tehát a két leghidegebb hónapban az ország teljes energiaigényét fedezni tudná, és mivel az infrastruktúra java a sziklák formájában eleve adott, gyakorlatilag csak a csőrendszert kell kiépíteni az erőművek és a homokkő között, mondják a fejlesztők. Persze a csőrendszer létrehozása sem lesz egyszerű feladat, hiszen az említett hatásfok eléréshez nagyjából 7000 kutat kellene fúrni a fenékbe. Összevetésképpen az Északi-tengeren az elmúlt 40 év alatt 11 ezer olajkutat fúrtak, vagyis a projekt mindenképpen tetemes mennyiségű pénzbe kerülne, de persze ez így van mindenfajta más megoldással is.
A módszer alapjaiban egyébként egyáltalán nem új, és tényleg működőképes. Németországban és az Egyesült Államokban évek óta tárolnak energiát hasonló módon régi sóbányákban, ahol a metódus teljes mértékben bevált. És bár a tenger alatti alkalmazással kapcsolatban még akadnak megválaszolatlan kérdések, a koncepció kétségkívül ígéretesnek tűnik.
