FOKOZATOSAN LEÉPÍTI A SONY AZ XPERIA MOBILOK EURÓPAI FORGALMAZÁSÁT

Baj van az Xperia 1 VII modellel, és miközben ennek a hibáját vizsgálja a cég, azt is elhintette, hogy egyre kevesebb helyen lehet majd hozzáférni az Xperiákhoz.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2025. júl. 17. 14:25
Fokozatosan leépíti a Sony az Xperia mobilok európai forgalmazását

A Sony nincs egyszerű helyzetben a mobilpiacon, igazából már évek óta nem szól észszerű érv amellett, hogy kitartson a fejlesztések mellett. A japánok viszont nem akarják feladni, és egészen eddig kitartottak, de a jelenlegi helyzet változásokra sarkallhatja a céget.

„Szegény embert még az ág is húzza” – tartja a mondás, és a Sony most pontosan így érezheti magát. Júniusban indult a cég legfrissebb csúcsmodelljének forgalmazása a májusi bemutatót követően, de nem tarthatott sokáig a gyártó öröme. Múlt héten kiderült, hogy az Xperia 1 VII körül valami nincs rendben.

A felhasználók véletlenszerű újraindulásra, leállásokra kezdtek panaszkodni. Az is megesett, hogy az Xperia 1 VII nem tudott újra felállni egy összeomlást követően. Ilyenkor csak úgy lehetett visszahozni az élők sorába a készüléket, ha újraindulásra kényszerítették manuálisan a bekapcsoló, valamint a hangerő emelésére szolgáló gombokat 20 másodpercig nyomva tartva.

Nem lehet biztosan tudni, hogy mi a hiba oka, éppen ezért a Sony úgy döntött, hogy ameddig nem sikerül felderíteni a probléma hátterét, addig felfüggeszti az értékesítést. Noha a legtöbb mobilnál megjelenő gondot lehet szoftveresen orvosolni, itt benne van a pakliban, hogy akár hardveres eredetű is lehet a hiba.

Galéria megnyitása

Az Xperia 1 VI és az új Xperia 1 VII szinte teljesen ugyanolyan felépítéssel rendelkezik, és az előddel nem volt gond, így talán csak valamilyen szoftveres jellegű problémáról van szó, de az semmi esetre sem jó előjel, hogy a cég leállította a forgalmazást. A Sony az idei csúcsmodellnél a Snapdragon 8 Elite rendszerchipet, és egy az eddigieknél lényegesen jobb ultraszéles látószögű kamerát vonultat fel újdonságként. Minden más maradt a régiben.

Bízunk abban, hogy a Sony minél előbb orvosolni tudja a hibát, és ismét elindulhat az Xperia 1 VII forgalmazása, de sajnos ebből a szempontból most egy újabb rossz hír jött. A japán gyártó közölte az egyik európai forgalmazóval, a Suomimobilival, hogy a továbbiakban korlátozni fogja az Xperia készülékek szállítását az öreg kontinensen.

Finnországba a vállalat már nem fogja szállítani az új Xperia modelleket, és fokozatosan több európai országban is az online, központosított forgalmazásra áll át a vállalat. Ez azt jelenti, hogy közvetlenül a Sonytól lehet majd rendelni a mobiltelefont, vagy legfeljebb még az Amazonon keresztül lesz elérhető. Nem fognak az emberek a boltokban találkozni az Xperiákkal.

A Sony egy olyan tradicionális okostelefon-gyártó, mint a Nokia, a HTC vagy az LG. És  most direkt azokat a neveket soroltuk, amik az elmúlt években kivonultak, eltűntek erről a területről, mert a jelek szerint a Sony is ebbe az irányba halad, bármennyire próbált ez ellen tenni. Erős jelei voltak már ennek a mostani hírek nélkül is.

Az Xperia 1 VII forgalmazásának nemzetközi felfüggesztése például a magyar vásárlóknak aligha tűnik fel, miután a májusban bejelentett, június óta elérhető mobilt a mai napig nem lehet itthon megvásárolni. Sőt mi több, vállalat honlapja még az előző generációt hirdeti újdonságként, ami azért különösen rossz fénybe helyezi a Sony mobilok hazai helyzetét. Az, hogy szép lassan visszahúzódik a cég Európából, azt vetíti előre, hogy még inkább vissza lesz fogva a mobilos üzletág, pedig már nehezen tudjuk elképzelni, hova lehet még ezt visszább skálázni.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

2 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2025. júl. 18. 14:01
#2

Én Xperia 5-öt nyúztam (1. Gen) egészen fél évvel ezelőttig és még mindig hibátlanul és gyorsan működik. Az egyedüli ok ami miatt cseréltem (illetve másodlagos telefon, net nélkül) az az Android support hiánya. És keményen visszasíom a kecsességét és a kijelzőjét.

M4k!!!
M4k!!!
2025. júl. 18. 9:14
#1

Kb 10 éve nem láttam senki kezében Sony-t. Azt hittem, már rég a HTC sorsára jutott.

Vissza az oldal tetejére