A Twitter egészen komoly lendületet tudott venni az elmúlt negyedévek során, és nagyon úgy fest, hogy a vállalat minden eddiginél jobb irányba indult el. Hosszú ideig nem tudott egyről a kettőről lépni a szolgáltatás, de most növekvő pályára állt, és a cég is jó újításokban kezdett el gondolkodni.
A cég bejelentette, hogy lesznek már csoportok, amik Közösségek (Communities) néven fognak futni, valamint a felhasználóknak lehetősége lesz arra, hogy Szuperkövetővé (Super Follow) váljanak. De ne csapjunk egyből a közepébe, nézzük meg egyenként, hogy milyen újdonságról beszélhetünk.
Szuperkövető az lehet majd, aki előfizetési díjat fog leszurkolni a rendszeren keresztül. És a pénzéért cserébe az illető többet kap majd, mint azok, akik szimplán követik a különböző fiókokat. Egy tartalomgyártó például kihasználhatja ezt a lehetőséget olyan módon, hogy a videózás során keletkező nyersanyagból kivágandó dolgokat is megmutatja a Szuperkövetők számára.
Megoszthatnak az emberek a követőikkel extra bejegyzéseket bármilyen tartalommal, de hozzáférést adhatnak belső hírlevélhez is, amikben rendszeresen közölhetnek fontos információkat a kiemelt követőkkel. Adható lesz elérési jog a vonatkozó Közösség csoportokhoz – ami a hírünk másik újdonsága –. valamint speciális jelvényekkel is felruházhatóak majd a Szuperkövetők.
No, de mennyi az annyi, mennyit kell azért fizetni, hogy valaki Szuperkövetővé válhasson? Jelen állás szerint a Twitter ennek a díját egy cent híján 5 dollárban állapította meg, ami egy hónapra szól. Ez az összeg globálisan eltérhet majd, szóval nem biztos, hogy mindenhol ugyanannyit kell majd a Superkövetőknek fizetnie az extra tartalmakért.
Ez nagy változást hozhat a Twitter életében, hiszen így egycsapásra lehetősége lesz majd a készítőknek arra, hogy közvetlen bevételük származzon a mikroblog használatából. Így a vállalat is növelheti majd a bevételeit, jelenleg ugyanis szinte csak reklámokból folyik pénz a kasszájába, ami semmi esetre sem ideális. És a felhasználói aktivitáson is nagyot dobhat a Szuperkövető funkció bevezetése, hiszen ezáltal szó szerint megéri majd foglalkozni a Twitteren az intenzívebb tartalomgyártással.
A Twitter másik fontos készülő fejlesztése a Közösségek, ami egyértelműen a csoportoknak a létrehozására szolgál majd. Az emberek létrehozhatnak és beléphetnek majd olyan közösségekbe, amelyek hasonló témában érdekeltek, ugyanolyan nézeteken osztoznak. A Közösségekben megjelenő bejegyzések valószínűleg csak azoknak lesznek láthatóak, akik részesei az adott csoportnak.
Ezzel a húzással a Twitter két legyet üthet egy csapásra. Felpezsdítheti a közösségi életet a mikroblogon, és hosszabb időre szegezheti a képernyő elé az embereket, így növekedhet az aktivitási idő, ami alatt természetesen nagyobb lesz a reklámok forgalma, és növekedhet a cég bevétele.
Arra vonatkozóan nem mondott semmit a Twitter, hogy ezek az új lehetőségek mikor kerülnek majd bevezetésre. De bízunk abban, hogy az idei évben mind a kettő fejlesztés elérhető lesz a nagy közönség számára globálisan. Az újításokat egyébként a cég elsősorban az elemzőknek és befektetőknek a felcsigázására jelentette be egyelőre.































