Festékgolyók a veszélyes aszteroidák ellen

Több közelmúltbeli kutatás is igazolta, hogy a Nap sugárzása befolyásolja az aszteroidák pályáját, mégpedig azok színétől függő mértékben. Ha tehát fehér vagy fekete színre festünk egy ilyen objektumot, azzal meg tudjuk változtatni annak irányát.

Festékgolyók a veszélyes aszteroidák ellen

A Földre veszélyes aszteroidákat festék segítségével tántorítaná el útjukról az MIT egy dél-koreai diákja, aki az ötletet részletező tanulmányával megnyerte az ENSZ által szponzorált 2012-es Move An Asteroid elnevezésű versenyt, amelynek célja olyan új megoldások kiötlése, amelyek védelmet biztosíthatnak bolygónk számára a Földet fenyegető űrbéli objektumok ellen.

Szung Vuk Pek a fény azon tulajdonságát használná ki a bolygónk útjába kerülő égitestek eltérítésére, hogy az részecsketermészete révén lendületet hordoz. Több közelmúltbeli kutatás is igazolta, hogy a Nap sugárzása befolyásolja az aszteroidák pályáját, mégpedig azok színétől függő mértékben. Ha tehát fehér vagy fekete színre festünk egy ilyen objektumot, azzal meg tudjuk változtatni annak irányát.

Az ötlet szülőatyja úgy képzeli, hogy egy-egy jól irányzott, festékszemcsékkel teli töltettel közvetlen közelről kellene az veszélyes égitestre lőni. A lövedékek becsapódása is változtatna az objektum pályáján, az égitest fehérre festése révén pedig növekedne annak fényvisszaverő-képessége, és ezzel a Nap fotonjai által kifejtett irányító hatás is. Pek a tavalyi nyertes pályázat elgondolását építette tovább, annak kiötlője kisméretű szilárd golyókkal vette volna célba az aszteroidát, az idei győztes szerint azonban a festék bevonásával tovább fokozható a pályamódosítás mértéke.

Pek a tanulmányában demonstrált számítások során a Földet 2029-ben és 2036-ban megközelítő Apophis kisbolygót vette alapul. A 27 millió tonnás, 450 méter átmérőjű aszteroida befestéséhez 5 tonna alapanyagra lenne szükség. A festékgolyók kilövésének időzítésénél Pek kihasználná az égitest tengely körüli forgását, így két sorozattal megoldaná annak bemázolását.

Pek számításai szerint nagyjából 20 évnyi napsugárzás együttes hatása kellene ahhoz, hogy egy Apophishoz hasonló kisbolygó a festés révén eltérüljön Földet fenyegető pályájáról. A hatás fokozása érdekében másfajta töltésű lövedékeket is elképzelhetőnek tart, véleménye szerint lehetne például aeroszolos töltetekkel is kísérletezni, amelyek légzsákszerűen lelassítanák az ilyen égitesteket. A festés egyébiránt azért sem lenne rossz ötlet, mert megfelelő anyagok felhasználása révén az így megjelölt aszteroidák követése könnyebbé válna a földi távcsövek számára.

 

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward