Tokió egyik általános iskolájának egyik osztályában egy Saya nevű robot vette át a hús-vér tanárnő szerepét - és ez nem vicc. A fejlesztők, úgy tűnik, igyekeztek minden apró részletre odafigyelni, így például az arckifejezésekre is, amelyeket a latex arc mögött meghúzódó 18 motor alakít ki pillanatok alatt, kifejezve helyesléstől haragig bármit, amit csak kell.
Nincsenek kommunikációs problémák se, mivel a robot-tanárnő több nyelven beszél, névsort olvas, és minden gond nélkül ki is osztja a megfelelő feladatokat a nebulóknak. Hogy kérdésekre is tud-e válaszolni, arról sajnos nem szól a fáma, pedig ez még valóban egy érdekes és fontos részlet lenne.
Kiindulva azonban abból, hogy Hiroshi Kobayashi professzor 15 évi munkásságát fektette Saya kifejlesztésébe, talán feltételezhetjük, hogy erre is kitalált valamit - annál is inkább, hogy a népesség elöregedésével egyenes arányban vesznek át a robotok egyre több munkahelyet Japánban, így nyilván egyre több feltételnek is kell megfelelniük, ehhez pedig valóban szorgos fejlesztés szükséges.
Mindez tehát egyfelől - tudományos és technikai szempontból - határozottan érdekes, másfelől azonban - lélektanilag és társadalmilag - már inkább aggasztó, hogy konkrétan a robot-tanárok milyen hatással lehetnek a gyerekekre.
