Feltűnt a Galaxy S9 és S9+ Android 9.0 frissítése

Feltűnt a Galaxy S9 és S9+ Android 9.0 frissítése

A Samsung csak januárra jelezte előre az Android Pie frissítés terjesztésének a megkezdését, és hivatalosan nem is jelentette be a vállalat, hogy elkészült volna a rendszer végleges kiadása, de már van néhány szerencsés, akikhez a visszajelzések szerint eljutott az újdonság. Ráadásul Európában bukkant fel az egyedi változtatásokkal is bőven szolgáló szoftver.

A Samsung esetében az adja a főverziós frissítés legfőbb érdekességét, hogy egy teljesen átalakított, egyedi grafikus felhasználói felülettel lép a színre. A vállalat dobja a Touch Wizből kialakult Samsung Experience környezetet, és a One UI kerül bevetésre, melynek a kidolgozásakor a felhasználó-központúság minden korábbinál nagyobb hangsúlyt kapott. Ezt a cég a Google-lel szoros együttműködésben hozta létre, és állítólag az eddigi visszajelzéseket is próbálta a lehető legnagyobb mértékben figyelembe venni. Itt szolidabb színvilággal kell számolni, mint az előző felületeknél, és a lekerekített elemek egyértelműen dominálnak. A kezelőszervek általában a kijelző alsó részéhez közelebb helyezkednek el, hogy könnyebb legyen akár az egykezes kezelés is. A korábbinál átfogóbb témázhatósággal is számolni kell, és ami nagyon érdekesnek ígérkezik, hogy egy rendszerszintű sötét mód is képbe kerül, aminek valószínűleg nagyon sokan fognak örülni. Ezeken felül még más változásokkal is számolhatnak azok a felhasználók, akik telepítik az Android Pie alapú rendszert.

Galéria megnyitása

A Németországban, Szlovákiában, Olaszországban és Svájcban megjelent frissítések a G960FXXU2CRLI és a G965FXXU2CRLI buildazonosítókkal futnak, az előbbi tartozik a Galaxy S9-hez, az utóbbi pedig az SGS9+-hoz. Érdekesség, hogy a változáslista alapján nem elég az új rendszert telepítenie a tulajdonosoknak ezekben az esetekben, hanem néhány alapvető applikációt (pl. számológép, böngésző, Samsung Pay, Health, stb…) különállóan is frissíteniük kell majd annak érdekében, hogy minden megfelelően üzemeljen.

Azt is meg kell említeni, hogy a Samsung a legfrissebb, decemberi javításcsomagot alkalmazza már itt, szóval ilyen téren sem érheti szó a ház elejét. Persze ez annyiban nem meglepő, hogy a dél-koreai alakulat egyébként is azok közé tartozik, akik előszeretettel terjesztik a kulcsfontosságú okostelefonjaik esetében a biztonsági frissítéseket nem sokkal az után, hogy a Google publikálja ezeket.

A Samsung a Galaxy S9 és a Galaxy S9+ esetében valószínűleg kiad majd egy hivatalos közleményt január elején a frissítés elindításáról, amikor világszerte minden felhasználó számára elérhetővé válik. A mostani beszámolók szerint kb. 1,7 GB-os a mérete a rendszernek, amikor elérhetővé válik az érintetteknek az újdonság, a készülék jelezni fog egy értesítéssel. A két aktuális SGS modellt követően a Galaxy Note9 lesz az, amire el fog készülni a One UI grafikus felhasználói felületbe csomagolt Android 9.0 operációs rendszer.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap