Shop menü

FELSZÁMOLJA BIZONYOS APPLE FELHASZNÁLÓK ELŐFIZETÉSEIT AZ SPOTIFY

A drasztikus lépés elvileg nem sok embert fog érinteni, és igény esetén újra előfizethetnek majd az érintettek, csak már nem olyan formában, ahogy korábban tették.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Felszámolja bizonyos Apple felhasználók előfizetéseit az Spotify

A Spotify természetesen nem ellensége a saját tárcájának, igyekszik minél több előfizetőre szert tenni, de most mégis meg kell válnia néhány törzsgyökeres hallgatótól. Azonban mindenki újra elő tud majd fizetni a Spotify rendszerén keresztül, a mostani lépésre pedig azért szánta el magát a cég, hogy rendet tegyen a prémiumot váltók körében.

Sok-sok évvel ezelőtt a Spotify zenestreaming szolgáltatásra még elő lehetett fizetni úgy, hogy a számlát lehetett rendezni az Apple saját fizetési rendszerén keresztül, az App Store keretei között. Ezt azonban a vállalat már rég felszámolta. Viszont még most is voltak olyanok, akiknek olyan előfizetése volt folyamatosan megújuló formában, ami az App Store rendszerén keresztül futott. Ennek lesz most vége.

Akik annak idején az App Store-t használva fizettek elő a Spotify-ra, hamarosan arra lehetnek figyelmesek, hogy átkerül a fiókjuk az ingyenes státuszba.

Minden felhasználót megtart a Spotify, csupán annyi történik majd, hogy a továbbiakban már nem lesz Prémium tagsága azoknak, akik még egy sokéves előfizetésre támaszkodtak. 2016-ban szűnt meg az Apple integrált fizetési rendszerén keresztül igénybe vehető prémium tagság, már hét év telt el azóta, de néhányaknak még a mai napig élt olyan előfizetése, amit a régi időkben indított.

A Spotfiy minden érintettet figyelmeztetett előzetesen arra, hogy ez az átállás megtörténik majd. Azt is felkínálta nekik, hogy feliratkozhatnak a Prémiumra más formában, és sokan éltek is ezzel a lehetőséggel. Arra is felhívja a figyelmet a vállalat, hogy érdemes megnézni, hogy mikor jár le a díjkifizetési időszak, hogy senki ne fizessen rá feleslegesen.

Galéria megnyitása

Pontos számokat nem közölt a Spotify arra vonatkozóan, hogy mennyi olyan fiók van, amit ez az ügy érint, tehát legalább hét éve mindenféle szünet nélkül folyamatosan fizeti a szolgáltatás havidíját. Csak annyit közölt a vállalat, hogy viszonylag szűk kört érint már ez a dolog, és azt is hozzátette a vállalat, hogy reményeik szerint mindenki újra befizet majd a Prémium díjcsomagra, és nem fogják elhagyni a Spotifyt ezen apró kellemetlenségből eredően.

Valószínűleg nem lesz látható hatása ennek a döntésnek a negyedéves beszámolókban az előfizetői számok tekintetében. Tovább növekedhet a Spotify Prémiumot használók száma, legfeljebb kicsit kisebb mértékű lesz az emelkedés, mint egyébként lett volna. A vállalat egy ideje már készült a mostani lépésre, de kivárt addig, ameddig minimálisra csökken az érintettek száma.

A Spotify azért szakította meg az Apple beépített fizetési rendszerének támogatását, mert megelégelte, hogy a cupertinói alakulat minden esetben lecsíp egy elég jelentős összeget az ilyen formán keletkező bevételekből. 30 százalékos sarcot szed a cég az App Store fizetési rendszerénél, és számos eszközt használva igyekszik azt meggátolni, hogy ebből bárki ki tudjon lépni. A Spotify trösztellenes keresetet is benyújtott az Apple ellen ebben az ügyben, és mások is támadják a céget az igazságtalannak tartott adóztatás okán.

Galéria megnyitása

A Google esetében is van hasonló részesedés, de a keresőóriás és a Spotify jobb viszonyt ápol ezen a téren. Folyamatosan együttműködnek, és egy kísérleti programot is indítottak, ami mindkét fél számára elfogadhatóbb lehetőségeket nyújt. Szóval a kakaskodásból a Google próbált kimaradni az évek során. Egyébként a streaming platformnak már több mint 200 millió előfizetője van globálisan, de továbbra is az ingyenes opciót választó közönség növekedik dinamikusabban.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére