Az Intel éppen a minap jelentette be az Arrow Lake Refresh processzorokat, amelyek 2026. március 26-án jelennek meg a boltok polcain, és a róluk szóló független tesztek megjelenésére sem kell már túl sokat várni. A háttérben persze zajlik a következő generációs processzorok, a Nova Lake modellek rajtjának előkészítése is, ezek a processzorok ugyanis még idén, valamikor az év vége felé megjelenhetnek, igaz, első körben csak néhány közép- és felsőkategóriás asztali modell érkezésére számíthatunk, ahogy az lenni szokott, majd a teljes kínálat a következő évi CES alkalmával indulhat hódító útjára.
Az Embedded World 2026 alkalmával már sikerült is lencsevégre kapni az egyik első Nova Lake-S alapú asztali PC-t, ami a ComputerBase munkatársainak érdeme. Egy ECS gyártmányú, P300 típusú kompakt modellről van szó, ami külsőre egyáltalán nem tűnik érdekesnek, belseje viszont igazi különlegességet rejt: Nova Lake-S processzort tartalmaz. Az újdonság egy B960-as lapkakészlet köré épülő alaplapban kapott helyet, kétcsatornás memóriatámogatás terén pedig DDR5-8000 MT/s szintre emeli a lécet, vagyis az Arrow Lake Refresh modelleknél látott DDR5-7200 MT/s szintet tovább fokozzák a Nova Lake-S érkezésével.
Azt persze érdemes megemlíteni, hogy ebben az esetben So-DIMM formátumú DDR5-ös memóriamodulokat fogad az alaplap, hiszen egy viszonylag kompakt asztali PC-ről van szó. Az új processzorok persze nemcsak memóriavezérlő terén fejlődnek, hanem processzormagok, iGPU, illetve NPU terén is, méghozzá elég jelentős mértékben.
A ComputerBase munkatársai megerősítették, az asztali Nova Lake-S kínálat csúcsán valóban egy 52 processzormaggal szerelt processzor foglal majd helyet, ahogy azt a korábbi pletykák alapján már sejteni lehetett, ezzel egy időben pedig arra is fény derült, hogy a TDP keret 175 W lesz, de érkeznek egyéb modellek is, amelyek már 65 W-os TDP-vel rendelkeznek majd. A jelenlegi Arrow Lake és Arrow Lake Refresh kínálatban a TDP keret 125 W-nál tetőzik, vagyis a Nova Lake-S modellek 50 W-tal magasabb TDP kerettel érkeznek, legalábbis a csúcskategóriás verziók, ami azt jelenti, hogy a maximális Turbo Boost órajel mellett érvényben lévő MTP ennél csak magasabb lehet, de pontos értékéről egyelőre nem esett szó.
Az Arrow Lake és az Arrow Lake Refresh processzorok egyébként 250 W-os maximális MTP értékkel dolgoznak gyárilag, de ezt a szintet a Nova Lake-S generáció minden bizonnyal felülmúlja majd. Az új processzormagok mellé egy új iGPU is társul, ami az Xe3P architektúra köré épül majd, vagyis Celestial sorozatú megoldásról van szó. A tokozás egy rendkívül ütőképes NPU-t is rejt, ami a helyi AI műveletek gyorsításáért felel majd – az NPU és az Xe3P alapú iGPU kombinált INT8 számítási teljesítménye a hírek szerint bőven 100 TOPs felett lesz.
Az idei év vége felé várhatóan a Z990-es lapkakészlet köré épülő alaplapok, illetve a „K” és „KF” jelölésű, szorzózár-mentes kiépítésben érkező Nova Lake-S processzorok jelenhetnek meg, de hogy pontosan mikor, azt egyelőre nem árulta el a gyártó. 2027 elején érkezhetnek a szorzózáras asztali verziók, illetve a mobil központi egységek is, amelyek valószínűleg a CES 2027 idején debütálhatnak. Az Intel csapata nagy reményeket fűz a Nova Lake-S processzorokhoz, de közben az AMD mérnökei sem ülnek tétlenül, már készítik a RYZEN sorozat új, ZEN 6 alapokra építkező modelljeit, amelyekkel okozhatnak majd némi meglepetést, de az már egy másik történet…